|
Témaindító hozzászólás
[51-32] [31-12] [11-1]
Meory.
A vér fagyott belém annak a bizonyos Kraethnek felemelt hangja hallatán, és azt sem tudtam, hova nézzek. A nyúl, úgy éreztem, ha eddig nem halt meg, addig sem fog, amíg megmagyarázom nekik a szituációt. Nem volt más választásom, ki kellett lépnem az aljnövényzet takarásából, hisz nyilvánvaló volt; már mind észrevettek.
Niva csak nem hagyna meghalni. Remélem, jó hangulatában fogtam ki.
Ruhámat jéggé fagyott ujjaimmal leporoltam, hajamat kiszabadítottam az apró ágak fogságából, és felegyenesedve, megfontoltan kisétáltam a bokrok sűrűjéből.
Egyszerre hárman néztek engem. Tudtam, hogy szánalmasan festek. Olyan érzésem volt, mintha pontosan tudták volna, hogy a nyúl miatt vagyok itt. Olyan érzésem volt, mintha egész testükben megvetnének engem, de közben mégiscsak érdeklődve fürkésztek.
Meg kell szólalnom. Nincs fegyverem, nincs lovam, se szarvasom, nincs igazán ésszerű indokom, hogy miért vagyok ott és miért bujkáltam a bokorban, de meg kell szólalnom. Meg kell magyaráznom.
- É-én... - kezdtem bátortalanul. - Szóval elnézést. Nem terveztem senki életére törni, vagy ilyesmi, csak elvesztettem valamit... valami fontosat, amit azt hiszem... - Ekkor egy pillanatra a hátam mögé pillantottam, a jégen táncoló fehér nyúlra, és éreztem, hogy nevet rajtam. - ..már meg is találtam.
Szerettem volna sarkon fordulni, további magyarázkodás nélkül, de egyikük megállított. |
Név, becenév : Kraeth
Nem: férfi
Kor: 32 év
Törzs: Waeris
Rang: Hadvezér
Megjelenés: Izmos, erős alkat, magassága felülről üti az átlagot. Kisugárzása tiszteletet csikar ki. Éjfekete szőrzete egy rövid borosta és egy a kornak megfelelően vállig érő lobonc formájában látható. Misztikus kék szemei miatt gyakran átkozottnak tartották.
Enyhén meglepődtem a válaszán. Résszint megkönnyebbültem, résszint pedig egyfajta sértésként ért, hogy egy főnemes meggyilkolása után -ami miatt évek óta üldöz az egész Aarus- ez a fiatal fiú semmit sem tud rólam. Kissé összehúztam a szemem, nem voltam ugyanis biztos abban, hogy igazat beszél, habár szeme ezt sugallta. De a túlzott óvatosság sosem tartozott az erényeim közé. A fiú pár keserves szava és magasba emelt kardjának látvány sem tántoríthatott el attól, amit következőleg tettem. Nem éreztem úgy, hogy aznap vért kellene ott ontanom, így mindvégig rajtatartva a szemem lassan leeresztettem tőrömet.
Szemem sarkából láttam, hogy a Fael közelebb lépteti hátasállatát. Valószínűleg azt várta, hogy mi majd végzünk egymással, ő pedig könnyűszerrel végez a talponmaradttal. Nekem nem volt szándékom megadni ezt a lehetőséget egy mihaszna Faelnek.
A bosszúvágy minden Aarus iránt ott lobogott bennem, de nem tartoztam az eszetlenül gyilkolászók közé, főleg, ha azt diktálta a józanész.
- Ereszd le a kardod, ne rohanj a vesztedbe - hasonló komolysággal utasítottam, mint az alattam szolgálókat, de egyfajta szelídség érződött hangomban, amit sosem tudtam megmagyarázni. Nyomatékként egy könyned dobással a földbeékeltem a tört, ezáltal fegyvertelenné téve magam. A lehető legbolondabb ötlet volt, amit valaha kitaláltam, de ha végsősoron szükség lenne rá, még így is értetudtam volna ugrani. Annyi eszem volt, hogy ne lehetetlenítsem el magam teljesen a további élettől. - Akkorhát, ha egyikőtök sem látott még, bemutatkoznék - váltogattam tekintetemet az Aarus és a Fael között. - A nevem Kraeth, pillanatnyilag az Aarus legkeresettebb embere vagyok, emellett a Waeris hadvezére. Ismerős?
Újra a ficánkoló bokorra néztem, amit az ifjú csak a harmadik merénylőnek nevezett, és kaptam az alkalmon, ha már úgy is elkezdtem "szónokolni". - Úgy vélem a bokor is csatlakozhatna társaságunkhoz, mert a végén még valami ehetőnek véljük majd - ez a mondat egyértelműen a bokorban rejtőzködőnek célzódott, és kellően hangosan beszéltem ahhoz, hogy meghallja. |
Név, becenév : Aclumorn Lyric Dahesgar, de általában csak Lyric vagy Esgar
Nem: Férfi
Kor: 25
Törzs: Aaarus
Rang: Kovács
Megjelenés: Átlagos termetű, alkatú, arcú egyszerű ember. Hosszú hullámos haj. Számtalan égési sérülés jellemzi. Karja erős, izmos. Változékony viselet, legyakrabban sötét színek.
A Waeris férfi népéhez híven reagált. Fegyvert rántott.
Nem csekély önbizalmat adott nekem, hogy míg ő egy tőrrel hadonászott felém, láthatóan nem nagy áhítattal a fegyver iránt, én a saját kardomat tudhattam a kezemben. Csakhogy nekem már félig érzéketlenre fagytak az ujjaim, bőrkesztyű ide vagy oda.
- Nem. - megráztam a fejemet. Talán csalódást kellett okoznom neki, de nekem fogalmam sem volt arról, kiféle, és mi a fenének néz rám olyan elszánt bizonyossággal. Bármennyire nem terveztem még mindig a vérontást - hiszen biztos voltam benne, hogy röhögve lemészárolhatna, s így inkább az én vérem folyna - azért a fejem fölé emeltem a kardot. Az ujjaim ezt nem nagyon díjazták, és a meleg sem tért vissza beléjük.
Közben láttam, hogy a Fael nő közelebb osonkodik hozzánk, mire a fegyverem irányt változtatott. - Ha meg akartok ölni, legalább egyszerre egyen. - acsarogtam.
Annak az egynek viszont nem láttam okát, miért akarna megölni két, nemzedékek óta rivális törzs tagja épp engem, egy Aarust, aki ráadásul mesterember.
Igyekeztem a környezetemre figyelni végre: mindent néztem, hogy ne forduljak befelé, még a kardom vércsatornájának visszacsillanásait is. Azután valami bevillant a látóterembe.
Valami kicsi, lüktető, szőrös, fehér izé.
De ez nem volt más is volt a bokrok között, ami túl nagy lett volna, nyúlhoz, és túl észrevehető ragadozó állathoz. Embernek kellett lennie.
- Tényleg? Ti mind azért jöttetek, hogy végezzetek velem? Hárman?
Kezdtem úgy érezni, itt nincsen győzelem. Ez azért... Ha nem vigyázok, akármikor nyilat ereszthetnek belém, átvághatja a torkomat egy tőr, vagy a Fael felszúrhat a kardjára.
És az a nyúl fogja lerágni a csontjaim, meghazudtolva növényevő voltát. Persze. Egy ilyen világban... én is ezt tenném. |
Meory.
Az az átkozott nyúl...
Fejemben ez a gondolat motoszkált, mikor a tisztáson álló két alakra néztem. Egy férfi és egy nő állt egymással szemben. A nő szarvason ült, Fael volt. Sőt, még ismertem is. De mégis mit keres itt Niva? - futott át az agyamon.
A férfiről fogalmam sem volt, ki lehet, de hogy nem a mi törzsünkből való, abban teljesen biztos voltam. Ló nélkül állt és nézett fel a nőre, egyszerűen nevetni támadt kedvem látványától. Ez megmagyarázta az imént hallott patadobogást.
És míg ők ketten beszélgettek, a nyúl pedig a jégen egyensúlyozott, egy harmadik személy lovagolt feléjük. Mikor előrántotta kardját, legszívesebben Nivának ordítottam volna, hogy fusson, hogy figyeljen, hogy védje meg magát, de...
De nem tehettem.
Nem tehettem a nyúl miatt. Sok mindenem függött tőle. És az a dög egyáltalán nem volt vele tisztában, mennyire nehéz helyzetbe kever engem, ha most megöli magát. |
Név, becenév : Asurakia Savanar, Niva
Nem: nő
Kor: 22 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Derékig érő, barna, összefogott haj, halvány kék szemek jellemzik. Arcán egy vágás a homloka baloldalától, a jobb arccsontjáig. A többi csak festék. Általában bőr vértezetet visel, nadrággal és köpennyel. Két szablya lóg oldalán.
A férfi felelt. Eléggé meglepődtem, amikor kijelentette, hogy van fegyvere, majdhogynem kiröhögtem. Vajon mi lehet az, a haja? Viszonr amikor kijelentette, hogy a Waerisba tartozik elszállt a jó kedvem. Biztos voltam benne, hogy nekem esik és megöl azzal az ismeretlen fegyverével. De ebben egy másik úriember szakíthatta meg, aki kivont karddal közeledett felénk. Ránézésre és abból kikövekeztetve, hogy a Waeris előhúzott a csizmájából egy tőrt - Szóval ez volt az a fegyver! - és elindult felé, nem lehetett más, mint Aarus. Úgy tűnt nem kímélik, majd egymást és párbajba kezdenek. Hát jó. Legalább ennyivel kevesebb dolgom lesz. Ezek szépen kinyírják egymást és nekem csak a maradékkal kell végznem. Eme gondolatokon fellelkesülve nem csináltam semmit. Persze azért felkészültem arra az esetre, ha ez nem jönne össze és mindkettőjükkel hrcolnom kellene. Így közelebb szarvasolva vártam mi lesz. |
Név, becenév : Kraeth
Nem: férfi
Kor: 32 év
Törzs: Waeris
Rang: Hadvezér
Megjelenés: Izmos, erős alkat, magassága felülről üti az átlagot. Kisugárzása tiszteletet csikar ki. Éjfekete szőrzete egy rövid borosta és egy a kornak megfelelően vállig érő lobonc formájában látható. Misztikus kék szemei miatt gyakran átkozottnak tartották.
Sosem hittem volna, hogy ekkora pechem lehet. Álmomban nem gondoltam volna, hogy pontosan akkor találom szembe magam egy felfegyverzett Fael harcossal, amikor egy szál tőrt rejtegetek a csízmámban, ráadásul még mindig szédelgek a fejemet ért ütéstől. Úgy látszott, az apám halálakor keletkezett átkok sorozata csak folytatódik. Ez a nap pedig különösen átkozottnak bizonyult.
Megfeszültem, amikor közelebb jött hozzám szarvasával, és kissé felkészítettem magamat, hogy le tudjak hajolni tőrömért. Engem ugyan nem fog fogságba ejteni egy Fael harcos, helyt állok, amíg bírok. Látszott az arcán, hogy feltűnt neki, fegyvertelen vagyok, de azt szerencsére nem vette észre, hogy mit rejtegetek a csízmámban. Meglepetésemre azonban nem szólított fel megadásra, sőt, fel sem ismert. Csupán néhány kérdést intézett felém hátasának agancsmögé rejtőzve.
Nem vagyok az az ember aki egy ilyen helyzetben megtagadná önmagát vagy a törzsét, csak hogy mentse az írháját.
- Waeris - összehúztam a szemöldököm és a szemébe néztem, ennyit sugalva neki; Te pedig az ellenségem. - És nem vagyok fegyvertelen.
Azután szemem egy mozgó bokorra terelődött, amiben valaki, vagy valami elég észrevehetően rejtőzködött, tovább nézve azonban megláttam egy dúsbundájú, szerencsétlen nyulat a jég tetején álva, és megfogadtam, hogy ha lerendeztem ezt az egészet, nyársratűzöm azt a fürge állatot. Addig is reménykedtem, hogy beszakad alatta a jég és beleesik a jeges vízbe.
Újra a Faelre néztem volna, de léptek zaja ütötte meg a fülemet. Kezdtem komikusnak vélni, hogy minden ember pont ilyenkor tart ide, ám ahogy az ember meglátott minket elsötétült arcom. A fiatal férfi egyértelműen Aarus tag volt, az öltözködéséből azonnal felismertem, ám ha ez még nem lett volna elég, meglátva minket elég agresszívan reagált. Kirántotta hüvelyéből kardját, és semleges arccal közeledett felénk. Nem vagyok az az ember, aki szónélkül venné, hogy valaki karddal a kezében közeledik felé, főleg, ha egy olyan törzsből való, akik bitófán akarnának látni.
Lehajoltam és egy határozott mozdulattal kihúztam a tört a csízmámból. Hasonló gyorsasággal indultam az Aarus felé, mint ő felém, és volt egy olyan érzésem, hogy itt ma vér fog fojni.
Amikor már kellő távolságban voltam tőle, törömet vállammal egyvonalban előrenyújtottam és felészegeztem.
- Felismersz? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel, felkészülten a válaszra.
|
Név, becenév : Aclumorn Lyric Dahesgar, de általában csak Lyric vagy Esgar
Nem: Férfi
Kor: 25
Törzs: Aaarus
Rang: Kovács
Megjelenés: Átlagos termetű, alkatú, arcú egyszerű ember. Hosszú hullámos haj. Számtalan égési sérülés jellemzi. Karja erős, izmos. Változékony viselet, legyakrabban sötét színek.
Már majdnem vidámnak mondhattam magam. A dög már hetek óta meg se nyikkant. Lehet, hogy végleg felhagyott a zaklatásommal, lehet, hogy tudatosult benne, hogy megtagadtam. Vagy nem. Vagy megint csak azt várja, hogy kicsit reménykedni kezdjek. Szerintem röhög rajtam. Egy tetves élősködő szellem, aki ráadásul a vajúdásomon vihog. Köszönöm, világ.
Mint mondtam, csak majdnem voltam boldog. Viszont baljós gondolataimat leszámítva nagyobb gondjaim is akadtak. Hideg volt. Olyan hideg, hogy az embernek - vagy ami vagyok - taknya-nyála megfagy. Nem beszélve a lábujjaimról.
Minek is jöttem ide? Tényleg. Minek? Mert hogy az elég átlátszó indok, hogy kövekért jöttem. Színes, diónyi drágakövekért, amelyeket furcsa módon gyakran találok itt. Bizonyosan nem természetes okokból, valószínűbb, hogy olyan utazók hagyták hátra, akik ma már a hó alatt foszlanak. A férgek nem eszik meg őket, annyi bizonyos. Már azok is halálra fagytak.
De akkor mi a fészkes fenének vagyok itt?! Persze, nyilvánvaló: Nyryn miatt. De mit akarok én attól a lánytól? Vagy még jobb: mit ettől a tetves vidéktől? Azt hittem, kinőttem már az ostobaságom, bár láthatóan tévedtem.
Percek múltán két alakot pillantottam meg a hómezőben: első pillantásra nyilvánvaló volt: az erős testalkatú férfi Waeris, a szarvasháton ülő nő pedig Fael. Hogy mit akarnak egymástól, azt nem tudtam, de mindenesetre nem akartam ékkövek nélkül hazamenni. Az csak annak bizonyítéka lett volna, mennyire reménytelenül idióta vagyok.
Így nem maradt más választásom, mint kardot rántani, és unott arccal elindulni feléjük. Egyelőre nem szándékoztam kicsontozni senkit, azonban ez rájuk nemigen tartozott. Ami engem illet, talán jobb is, ha úgy érzik, fenyegetés vagyok.
Márpedig, ha tudnának a dögről, úgy éreznék. |
Meory.
Leheletem kirajzolódott a hidegben. Bokáig a hóba süllyedtem, és nem akartam ott lenni.
- Ezt nem hiszem el – motyogtam. Éreztem, ahogy fogaim vacogva összekoccannak. – Hol az az istenverte nyúl?!
Elhajtottam szemem elől egy ágat. Tudtam, hogy hamarosan a tóhoz érek. Tudtam, hogyha az a nyúl – bármilyen módon is – beleesik a vízbe, akkor vége. Megpróbáltam kiharcolni magamat a fák közül.
A közelben patadobogást hallottam. Reflexszerűen guggoltam le, és megpróbáltam kideríteni honnan jön a hang.
Elfelejtettem, hogy közös területen vagyok, és hogy itt bármikor bárki az életemre is törhet. Hát épp most kell valakinek itt járnia? Nekünk nem szokásunk lóháton közlekedni, valószínűleg nem a mi törzsünkből való.
Felkaptam a fejemet és füleltem, az ágak közül figyeltem a tó környékét.
És akkor, amikor már teljesen kiment a fejemből, amikor csak arra tudtam koncentrálni, hogy meg ne találjanak, hirtelen megláttam valamit a befagyott tó jegén.
Megvan a nyúl. |
Név, becenév : Asurakia Savanar, Niva
Nem: nő
Kor: 22 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Derékig érő, barna, összefogott haj, halvány kék szemek jellemzik. Arcán egy vágás a homloka baloldalától, a jobb arccsontjáig. A többi csak festék. Általában bőr vértezetet visel, nadrággal és köpennyel. Két szablya lóg oldalán.
Szartvasom hátán ügettem a folyó mellét. Imádtam idejönni. Itt minden olyan csöndes volt és még túl sokan sem jártak erre. Mindig egyedül lehettem. A húgomat is sokszor hoztam ide, főleg gyakorolni. Kicsit fáztam, mert hát hiába van ősz közepe én a világért sem öltöznék fel normálisan. Szóval magamon szorosabbra húzva a köpenyem, aminek úgy őszintén semmi értelme nem volt, mert hát melegebb nem lett tőle, "lovagoltam" fel-alá. Hajamat a számba fújta a szél ezért elkezdtem köpködni, mire lefejeltem hátasom aggancsát.~Ez csodás! Ennél jobb már nem is lehetne a mai reggelem!~ gondoltam. Megálltam és körbenéztem. Nem sokkal melletem egy férfi rugdosta a havat. Láthatólag keresett valamit. Jobban megnéztem magamnak. És mint elsőre hittem nem volt ismerős. Azt hiszem soha sem láttam a törzsben, ezek szerint csak Waeris-es, vagy Aarus-os lehet. ~Gratulálok Niva ez már inteligencia!~ Tüzetesebben szemre vettem és meglepetésként ért, hogy nncs nála fegyver. Komolyan ki az, aki fegyver nélkül elmegy egy olyan helyre, ahol bármelyik másik törzs is megjelenhet? Ez kész vicc. Közelebb vezettem szarvasom s leszóltam neki:
- Hát te melyik tözsből vagy. És miért nincs fegyvered? - néztem rá érdeklődve. |
Név, becenév : Kraeth
Nem: férfi
Kor: 32 év
Törzs: Waeris
Rang: Hadvezér
Megjelenés: Izmos, erős alkat, magassága felülről üti az átlagot. Kisugárzása tiszteletet csikar ki. Éjfekete szőrzete egy rövid borosta és egy a kornak megfelelően vállig érő lobonc formájában látható. Misztikus kék szemei miatt gyakran átkozottnak tartották.
Bágyadtan dőltem előre a nyeregben, ráhajolva lovam izmos nyakára, és bizva abban, hogy ily módon menedéket nyerhetek az álmok világa elől. Nem szándékoztam magam az örületbe kergetni a kialvatlanságnak köszönhetően, de egyúttal azt is pontosan tudtam, hogy ha épp nem fagyok meg együltő helyemben még felmerülhet azon probléma is, hogy összetalálkozom néhánnyal a Fael, vagy az Aarus vademberei közül. Épeszű ember nem húnyja be szemét egy olyan helyen, ahol sose tudhatja ki épp az ellenség. Hisz a Nibras ugyanúgy volt az enyém, mint bármely más törzsbelié, és ugyanúgy joguk volt itt lenni mint nekem. Máskérdés, hogy a törzsi ellentétek azonnali viszályba sodorják az embert, hiába tudjuk, hogy mindünknek jogában áll a Nibras csobogó vízét szemlélni.
A fáradtság azonban erősebbnek bizonyult, mint a józanész minden szikrája amit belémvertek, így pillanatok múlva szemeim összreagadtak és elnyomott volna az álom, ha abban a pillanatban nem fordulok le a lovam hátáról. A hátamba nyilaló fájdalom ritka erősen ért, nembeszélve arról, hogy a fejemet is sikerült kissé bevernem. A szédültségtől forgott körülöttem a világ, én pedig egyértelműen a földhöz tapadtam. Pislogásom közepette azért még láttam, ahogy lovam nélkülem elvágtat és ott hagy messze az otthontól, a Nibras folyó partján.
Bármilyen furcsa, minden fájdalom és józanész ellenére megintcsak kedvem lett volna elaludni a hóban, de tudtam kontrolálni magam. Felkönyököltem és körbekémleltem. Egy lélek se járt a folyóparton így legalább attól megmenekültem, hogy a rivális Fael fogságába essek. Na, nem mintha az Aarus nem üldözött volna gyilkosság vádjával, és bizonyára legnagyobb vágyuk volt a bitofán látni.
Néhány határozott nyögés közepette feltápászkodtam és kezem ösztönösen kardomat kereste, meglepetésemre azonban az nem volt eredeti helyén. Mire rájöttem, hogy a nyeregre rögzítettem, már végigrugdostam az egész havat lábamat keresőként használva. Helyzetem azonban a legkevésbé sem volt nyugtató, egy szem a csizmámba rejtett tőrrel álltam a világ közepén.
|
[51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
