[14-1]
Név, becenév : Arthan Lane
Nem: nő
Kor: 28 év
Törzs: Aarus
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Barna hullámos haja derekáig ér, kibontva hordja. Egészen világoskék szemek. Testalkata nőies, kellő mennyiségű izommal. Általában bélelt, fekete toppot visel rajta hosszított kabáttal, valamint szoknyát és combközépig érő csizmát. Kabátja felső részén díszítések találhatóak és apró csattok.
- Eszemben sincs! - mosolyogtam rá. Nem tudom mire gondolhatott, mit kellene félreértenem, de látván az arcát nem bírtam ki vigyorgás nélkül. Ezek után kibontakozott az ölelésből, de úgy mintha meglepődött volna azon, hogy mit is csinál. Hiába. Cadan már csak ilyen. Megölel valakit aztán ráj
- Rendben, menj csak. - bólintottam. Lehet fel kellett volna ajánlani, hogy segítek, de olyan érzésem volt, hogy már így is elege van belőlem, meg a hülyeségeimből. Így hagytam hadd menjen. Figyeltem, ahogy különös mosollyal kilép a teremből, majd megfordulva az asztalhoz léptem. A jelentéseket és a többi teleírt papírokból álló kupacot néztem, amit Cadan még érkezésekor hozott magával.
- Elvinni kifogja, hmm? - motyogtam, majd felnyaláboltam mindent és elindultam az ajtó felé. Közben azon gondolkoztam, mégis hova fogom ezeket pakolni, a már így is zsúfolt szobámban. Meg azon, hogyan fogom megoldani, hogy Tawel meg én egy időben legyünk a tónál. Mert az igaz megbeszéltük, hogy ott találkozunk, de azt nem, hogy mikor, vagy hogyan. - Majd megoldódik valahogy. - mondta és kisétáltam a teremből.
Arthan is megy.Köszönöm. :) |
Név: Cadan Taurean Laogh (Cadan)
Nem: férfi
Kor: 27 év
Törzs: Aarus
Rang: törzsfő
Megjelenés: Komoly arcú, törzsfőnek meglehetősen ifjú férfi. Nemesi vér, ez meg is látszik a mozdulatain, és a viselkedésén. Hosszú sötét haj és mélykék szem jellemzi. Válla széles, csípője keskeny, alkata erős, de nem zömök. A csaták idejére állati vérrel festi arcát.
Hamar mebántam tulajdon béketűrésemet, mert arra a következtetésre jutottam, hogy most Arthan talán azt hiszi, jó ember vagyok. Vagy legalábbis jobb, mint eddig feltételezte, megjegyzem, helyesen. Nem szerettem volna csalódást okozni senkinek, így számomra jelentősen biztonságosabb lett volna, ha továbbra is egészséges és kölcsönös rivalizálás dúl kettőnk között ölelkezés és elnéző magatartás helyett.
Nem voltam felkészülve rá, hogy valaha valakinek megbocsássak, most pedig éppen erre került sor és a ha a fizikai valómból nem is, de a lelkületemből ez igen heves ellenkezést váltott ki. A megbocsátás azoknak való, akiknek már nincs ereje megnyerni egy harcot. Vagy azoknak, akik nem akarnak harcolni, ezt pedig nehezen képzeltem el magamról, hiszen minden önelégültésgem sem tudta elfedni, mennyi konfliktust engedek be az életembe és mennyibe vetem bele magam.
Végül, a gondolataimat összecibálva egyetlen egységes és sokatmondó egésszé, rájöttem, hogy árt az önértékelésemnek, ha magamon kell gondolkodnom, márpedig, ha valakit megölelek valamiért, akkor az mindenképpen erre az ösvényre vezet. Tehát, egész egyszerűen, csökkentenem kellene az ölelések mennyiségét az életemben.
- Ezt örömmel hallom. Kezdem elbízni magamat most, tudva, hogy nem fegyverkeztél fel ellenem. - mondtam, aztán egy pillanatra lemerevedtem. Arra kellett gondolnom, mire is kezdem elbízni magam. Mármint, nyilvánvalóan pusztán a testi épségemre gondoltam, de talán valamivel pajzánabb felhangja lehetett a mondottaknak, mint azt eleinte gondoltam vagy szerettem volna. Közönségesebben szólva, a szavaimat nagyon szerencsétlen esetben így is értelmezhette volna: "Most, hogy tudom, nem hoztad a tőrödet, kezdek azon gondolkodni, hogy büntetlenül csinálhatnám azt."
- Meg ne próbáld félreérteni. - köszörültem meg a torkomat.
Hátrébb léptem kissé, jelezve, hogy több ölelkezésre aznap már nem vagyok kapható. Mindezt egészen úgy, mintha az iméntit nem én kezdeményeztem volna. Az önfényezésem így tehát minden folt nélkül maradt.
- Én búcsúzom, Arhtan. Sok levelet kell még írnom. Azaz, csak kettőt, de azokat elég unalmas és hosszadalmas lesz. Szeretnék túllenni rajta. Tudod, kifogástalan modorral kell kezelnem a törzsfőket, ha azt akarom, hogy eljöjjenek. Majd személyesen rájuk zúdítom a jellemem, amikor már nincs hová kerülniük engem.
Rávillantottam egy különös, részben cinkos, részben sokatmondó, részben otromba humorral felruházott mosolyt, és átléptem a tanácsterem köszöbét.
Cadan távozik, köszönjük a játékot! :) |
Név, becenév : Arthan Lane
Nem: nő
Kor: 28 év
Törzs: Aarus
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Barna hullámos haja derekáig ér, kibontva hordja. Egészen világoskék szemek. Testalkata nőies, kellő mennyiségű izommal. Általában bélelt, fekete toppot visel rajta hosszított kabáttal, valamint szoknyát és combközépig érő csizmát. Kabátja felső részén díszítések találhatóak és apró csattok.
Hallgattam ahogy beszélt hozzám. Viszont a lenyugvás csak akkor sikerült igazán, amikor kijelentette, hogy nem áll szándékában megölni, vagy megöletni senkit. Majd megpróbált lebeszélni az öngyilkosságról.
- Megegyezhetünk - de utána nem ígérek semmit, folyattam volna, de nem hiszem, hogy ezt hangosan kimondva bármi jó történt volna. - Nem, jelenleg nincs.
Nem gondoltam, hogy fegyvert is kéne hoznom. Minek? Elvileg semmi olyat nem terveztem induláskor, hogy végül leszúrom magam, vagy éppen valaki mást. Na, majd legközelebb hozok azt is.
Az, hogy kijelentette, hogy azon a tárgyaláson mellette leszek már tényleg megnyugtatott. Belegondolva, ha az én indulataimat tudja kezelni akkor bárki másét is. Még a másik két törzsfőét is. Ezen alig észrevehetően elmosolyodtam, majd fel is hagytam vele, mert eszembe jutott, hogy éppen min is vigyorgok.
Ezek után folytatta és azt vettem észre, hogy a keze a vállamon van.
- Köszönöm. - mondtam, majd felnéztem rá. Komolyan én már megint mindenkire csak felnézek! Tényleg kicsit vagyok… Miközben a méretemmel foglalkoztam nem vettem észre, hogy Cadan magához húz és megölel. Nem értettem túlságosan a dolgot, de a mai események után jól esett. |
Név: Cadan Taurean Laogh (Cadan)
Nem: férfi
Kor: 27 év
Törzs: Aarus
Rang: törzsfő
Megjelenés: Komoly arcú, törzsfőnek meglehetősen ifjú férfi. Nemesi vér, ez meg is látszik a mozdulatain, és a viselkedésén. Hosszú sötét haj és mélykék szem jellemzi. Válla széles, csípője keskeny, alkata erős, de nem zömök. A csaták idejére állati vérrel festi arcát.
Amikor idejöttem, úgy gondoltam, ez egy rutinos beszélgetés lesz, megoldáskeresés, tárgyalások kilátásba helyezése, jelentések felolvasása, az emberek helyzetének értelmezése. Ehelyett kaptam egy olyan történetet, amire aligha tudtam volna helyesen reagálni, mert nem volt helyes út. Korábban nem tudtam, milyen heves érzelmekről van szó, azt pedig végképp nem, hogy pontosan egy olyan érzelemről, amelyet én még nem voltam elég szerencsés megtapasztalni, és azt hiszem, soha nem is leszek.
Úgy tűnt, Arthan nem képes teljesen tisztán gondolkodni, és ebből éreztem meg a szerelme erejét, abból, hogy olyan dolgokat ordított, amiket nem lehetett ép ésszel megérteni. Arrra jutottam, hogy amit az emberek szerelemnek hívnak, betegség. Csak ez a neve, éppenséggel pestisnek is hívhatnánk. Mert az biztos, hogy járványként terjed, néhányan, mint én, egyelőre ellenállnak, és vannak, akik már egyszer elkapták, kiheverték és soha többé nem emészti őket. Gyógyíthatatlan betegség, amely belülről emészti fel az embert és átkozottat egyaránt. De ha erről van szó, szeretnék egyszer beteg lenni. Csak, hogy túl legyek rajta, és ne rosszabb időkben kelljen megküzdenem vele. Csak, hogy immunissá váljak, azt hiszem.
- Arthan. Nyugalom. Higgadj le. - mondtam nagyon lassan, kimérten, kezemmel megálljt parancsolva az indulatoknak. - Nem kértem, hogy öld meg. Nem mondtam, hogy meg fogom ölni. Nem hiszem, hogy jó ötlet leszúrnod magad, kiugranod az ablakon, megfojtanod magad egy kanál vízben vagy hasonlók. Megegyezhetünk abban, hogy legalább amíg beszélek, nem csinálsz ostobaságot, ugye? Jó, ha ezt megígérnéd, az elég jól esne. És... nem mintha nem bíznék meg benned, de van nálad fegyver?
Kissé bántott, hogy a mosolyomra és a kérésemre felelve nem úgy tűnt, hogy emlékszik az iménti "ha jóvá tehetem valahogy, mondd meg, hogyan" megjegyzésére, de ezt nem tettem szóvá, ugyanis azt valamely érthetetlen oknál fogva egyáltalán nem akartam, hogy megpróbálja megölni magát, és az ő makacs hevétől ez igenis kitellett.
- Arthan, te arra a tárgyalásra az én oldalamon fogsz eljönni. Amit tőlem kaptál, az éppen elég volt, és ne hidd, hogy azért vagyok most itt, mert képtelen lennék kezelni két másik ember indulatait. - Nem tudom, hogy gondolhatod, hogy ülnék, és hallgatnám, ahogy ócsárolnak, akartam mondani, de türtőztettem magam. Tudtam, hogy legalább olyan harag van benne, mint bennem, ami rázza a vállamat, merevvé teszi a tagjaim és nem enged egyenletesen lélegezni. Legalábbis, én azt gondoltam, én ismerem a haragját.
Később jöttem rá, hogy Arthan nem az a megingathatatlan, túlméretes waeris harcos, akinek néha képzelem - legalábbis úgy éreztem, néha úgy tekintek rá -, hanem, mint azt a szoknyájával igyekezhet kifejezni, továbbra is aarus, továbbra is nő és továbbra is Arthan Lane.
- Remélem, jól vagy. És ne beszéljünk erről. Össze fogom hívni a törzsfőket, te dönthetsz afelől, hogy tanúsítod-e az esetet. Nem kényszerítelek semmire. - A vállára tettem a kezét, nagyon - borzasztóan - furcsa érzés volt. - Mára hanyagoljuk ezt. Én sosem fogom megérteni a szerelmed. De tiszteletben tartom a véleményed.
Még nem láttam, hogy megnyugodna, és ostobán magamhoz húztam, hogy megöleljem. Ha engedte. |
Név, becenév : Arthan Lane
Nem: nő
Kor: 28 év
Törzs: Aarus
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Barna hullámos haja derekáig ér, kibontva hordja. Egészen világoskék szemek. Testalkata nőies, kellő mennyiségű izommal. Általában bélelt, fekete toppot visel rajta hosszított kabáttal, valamint szoknyát és combközépig érő csizmát. Kabátja felső részén díszítések találhatóak és apró csattok.
- Nem! - most felemeltem a hangom, mert már nem éreztem úgy, hogy csendben kéne tűrnöm, minden egyes szavát. - Mindkettőnknek vannak érvei arra, hogy a kettő közül melyik lett volna helyes cselekedet. Szerinted az, ha elfogom, vagy mit tudom én… esetleg megölöm ott helyben. - itt elhallgattam, mert ebbe még belegondolni se akartam. - De megmondanád, hogy mégis, hogy tettem volna ezt, ha egyszer szeretem? - most már ordítottam - És ne gyere nekem azzal, hogy ez nem helyes, vagy valami ilyen baromsággal, mert akkor itt hagylak az éhező embereiddel együtt és leszúrom magam! - mikor már lenyugodtam csendesen hozzá tettem: - Vissza se kérdezz arra, hogy mit mondta az előbb, mert bizonyos részeket lazán letagadok.
Most, hogy kicsit kitisztult a fejem, már könnyebb volt a gondolkodás. Először végig vettem milyen hülyeségeket sikerült elmondanom. Megint nem a kérdéseire válaszoltam, ahogy az előbb sem. Elmondtam azt is neki, amit megígértem, hogy nem mondok el. Ráadásul még azzal is fenyegetőztem, hogy itt hagyom leszúrom magam. Hmm… Egész pofás kis dolog volt, tekintetbe véve, hogy mindezeket félig ordítva tettem és komolyan is gondoltam. Hát ha most nem utált meg totálisan, akkor soha.
Néztem az arcát hát ha találok rajta valamit, ami nem csak a végtelen düh. De vagy én voltam vak, vagy nem volt ott semmi más. Na, jó talán egy kis csalódottság mégis volt ott. Valamilyen szinten megértettem. Áh, hülyeségeket beszélek itt! Egyáltalán nem tudtam megérteni. Az oké, hogy nem kellett volna, hagyni Tawelnek, hogy megölje azokat a vadászokat, de, ha egyszer nem értem oda, csak akkor mikor már mind halott volt?
Szépen végig hallgattam, és közben végig ráztam a fejem.
- Nem lehet. Vagyis de, csak nem tudnám megtenni. Nem Tawel miatt, hanem, mert neked már elmondtam és azok után, amit itt kaptam tőled nem vágyom rá, hogy még másoktól is megkapjam ugyan ezt. Értsd meg. Sajnálom, amit tettem. - lehajtottam a fejem és már tényleg megbánva, az egész dolgot - beleértve azt, hogy megtörtént és azt is, hogy elmondtam - a csizmám orrát bámultam. Legszívesebben elbőgtem volna magam, vagy elfutottam volna a világ egy teljesen másik végébe. Most viszon |
Név: Cadan Taurean Laogh (Cadan)
Nem: férfi
Kor: 27 év
Törzs: Aarus
Rang: törzsfő
Megjelenés: Komoly arcú, törzsfőnek meglehetősen ifjú férfi. Nemesi vér, ez meg is látszik a mozdulatain, és a viselkedésén. Hosszú sötét haj és mélykék szem jellemzi. Válla széles, csípője keskeny, alkata erős, de nem zömök. A csaták idejére állati vérrel festi arcát.
Úgy éreztem magam, mintha a tél bennem tombolna a hóviharával, jégverésével, szelével, hidegével, gyilkos összevisszaságával. Arthan válaszolt a kérdésemre, és én mégsem kaptam feleletet. Végigmértem a lányt. Most valahogy máshogy láttam, mint a beszélgetésünk előtt. Nem tudtam volna megmondani, mi változott, de a róla alkotott képem egy gyökerestül kitépett fára hajazott.
- Mit mondjak, hogy meggyőzzelek? Azt állítod, tudod, hogy ostobaságot tettél, de szerintem meg vagy győződve arról, hogy a cselekedeted helyes. Csak azért nevezed rossznak, mert én annak gondolom? Mert hozzávetőleg - nevettem fel keserűen - az egész világ annak gondolja?
Sóhajtottam, megráztam a fejem. A haragom olyan volt, amit magam sem láttam be egészében, mintha a végtelen, ködve vesző tengerről volna szó, amelynek érezni a hatalmasságát, mégsem látni, mekkora pontosan. Olyan nagy, hogy azt már a szem nem képes megmagyarázni. A dühöm ugyan ez. Tudtam, hogy görcsölök, hogy erőlködöm, hogy a napfényt is sötétebbnek és az alkonyt is vérszínűnek látom, mert már minden elborult, pesszimista lettem, mint Lyric, képtelen vagyok meglátni a másik oldalt, de nem tudtam változni. Képtelen voltam megérteni Arthant.
Egy farkasért, egy állat életéért áldozott. Vajon érti, hogy én is ugyan ezt látom, de én az emberek életéért veszekszem vele, mert nekem éppen ők számítanak jobban? Értem, hogy a három törzs tele van hibákkal, önzéssel, harccal, fanatikus őrülettel, kicsinyességgel, gyűlölettel, amit az állatokban nem tud felfedezni, de mégis, a vér ehhez a három acsarkodó fenevadhoz köti, közülük is a Farkashoz, az Aarushoz.
Gyűlöltem a helyzetet, mert rá akartam támaszkodni, azt akartam, hogy támogasson, és akárhogy fáj is, amit művel, lendítsen a jó felé, rúgjon belém, keverjen le egyet vagy döntse meg a hitemet, de segítsen. Sosem vállaltam volna a törzsfői széket, ha nem arra számítok, hogy valaki lesz mellettem, aki segít, legalább annyira, hogy ne magammal kelljen vitatkoznom, a végén bugris vénemberré változva, aki a tulajdon kételyeivel beszélget hangosan. De most nem tudtam megérteni őt, mert nem láttam a pontot, ahol kibékülhetnék a nézeteivel.
A veszekedésünk egy választás volt állat és ember közt, és ő az előbbit választotta.
De mi van, ha nem? Mi van, ha ő az embert szerette meg, azért, ahogyan viselkedett, mi van, ha az emberben és magában talált hasonlóságot, ahogy éppen el igyekezett mondani nekem, amire ostoba mód süket voltam?
Akárhogyis, semmiképpen nem nyújthatok békejobot, hiszen nem akarom azt közvetíteni, hogy velünk ezt meg lehet tenni. A mi vadászainkat meg lehet ölni, mi elnézőek vagyunk? Egy frászt. Nem akarok több halált. Látniuk kellene, hogy gyilkolhatják a mieinket, de akkor mi erre reflektálni fogunk, úgy, ahogy erre illik. Megreszkettem, amikor a vérgőzös mesére gondoltam, ahogy Aarus végzett Waerissel, a bátyja vérébe mártotta a kardját, és ő ahogy a többi rászabadította a világunkra a maga átkait. Nekünk több rontás már nem kell. Nem követhetjük el újra ugyanezt a hibát.
- Kísérj el engem a törzsfők gyűlésére és tanusítsd a waeris ügyeletes képviselője előtt, hogy ez történt. Nem tisztem más törzsek tagjai felett ítélkezni, és nem akarom elszabadítani a dühömet. Az a Ta... na hogyishívják, az ő urának felelős, nem nekem. Ha folytatódnak a határmenti rendbontások, akkor azonban könnyen aarus ügyet csinálunk belőle. Nem fogom ezt egykönnyen elfelejteni, Arthan Lane, de... a francba is, nálad csak hülyébbek vesznek körül.
Elmosolyodtam, de ez hamar elmúlt az arcomról.
Az éhezés kérdése még mindig áll, és ezt már nem lehet ebben a teremben megoldani.
Össze kell hívnunk a törzsfők gyűlését. Már nem elég csak az Aarus távlataiban döntenünk, a világ szélesebb ennél a pusztánál. |
Név, becenév : Arthan Lane
Nem: nő
Kor: 28 év
Törzs: Aarus
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Barna hullámos haja derekáig ér, kibontva hordja. Egészen világoskék szemek. Testalkata nőies, kellő mennyiségű izommal. Általában bélelt, fekete toppot visel rajta hosszított kabáttal, valamint szoknyát és combközépig érő csizmát. Kabátja felső részén díszítések találhatóak és apró csattok.
Mintha arra a mondatra, hogy nem ölöm meg kicsit megnyugodott volna. Nem tudom, hogy ez minek volt köszönhető. Hisz’ nem rég még a nm létező fejdíszemről, és megválasztásom okairól beszélgettünk - nem éppen békésen - egy domb tetőn. Utána mintha gyanakvást véltem vonla felfedezni tekintetében. Lehet ráérzett következő mondani valóimra? Hümmögésemre nem reagált, amiért hálás voltam.
Mikor újra az egységről beszélt azzal kezdte, hogy nem is olyan rossz dolog az. Hála az égnek végül meggondolta magát.Végig vezette a kis gondolat menetét és után az asztalnak támaszkodott. Úgy hallgatott végig. Hát amit utána kaptam az nem volt a világ legkellemesebb dolga, de valamilyen szinten számítottam rá. Ahhoz képest, amir elképzeltem ez nem is volt olyan vészes. A fejemben ez valahogy úgy zajlott le, hogy ő üvöltött és fenyegetett, én meg ültem és megszólalni sem bírtam. Nem arról van szó, hogy Cadan ilyen lett volna, hanem arról, hogy tényleg nagy hülyeséget csináltam. Vagyis nem. Ez még meg sem közelítette azt, amire - volt olyan kedves - nem kérdezett rá.
- Nem várom, hogy megbocsájts. Azt sem, hogy megértsd, de egyszerűen megsajnáltam azt a rohadt farkast! Nekem is ott van Nalf és én sem tettem volna máshogy, mint ő - direkt hanyagoltam Tawel nevét. Nem lett volna jó dolog, ha még a nevén is említem. - ha bántották volna! Sőt. Tudom, hogy hibát követtem el, és, hogy nem sok lehetőségem van arra, hogy bármit is tegyek ellene. De ha valahogy jóvá tehetem akkor azt most mond meg. - itt elhallgattam és egyenesen a szemébe néztem. |
Név: Cadan Taurean Laogh (Cadan)
Nem: férfi
Kor: 27 év
Törzs: Aarus
Rang: törzsfő
Megjelenés: Komoly arcú, törzsfőnek meglehetősen ifjú férfi. Nemesi vér, ez meg is látszik a mozdulatain, és a viselkedésén. Hosszú sötét haj és mélykék szem jellemzi. Válla széles, csípője keskeny, alkata erős, de nem zömök. A csaták idejére állati vérrel festi arcát.
Az, hogy láthatóan és hallhatóan Arthan Lane nem akart megölni, némi örömmel töltött el, azaz, hogy őszinte legyek, már madjnem elérzékenyültem azon, milyen fényes is lett egyszerre a viszonyunk. Nem sokkal ezelőtt, amikor egy nemlétező fejdísz eltulajdonításával vádolt, álmodni sem mertem volna arról, hogy lesz olyan pillanat, amikor nem akarja kitaposni a beleimet. Mivel nem ismertem meg különösebben nyájas alaknak, arra gondoltam, ez többek közt a saját erényeimnek köszönhető, és elmosolyodtam. Ezt a vigyort azonban gyorsan letörölte az arcomról a tudat, hogy éppen halott aarus férfiakról és nőkről beszélünk.
Aztán hirtelen átcikázott az elmémen, hogy Arthan egyenesen kedves. Szórakozik? Vagy eddig is az volt, csak nekem nem tűnt fel? Lehetetlen. Biztosan öncélú. Mit akarhat? Olyan ez, ahogy én kedveskedtem gyerekként a szüleimnek, amikor rossz fát tettem a tűzre. Vagy, ahogy most fogok majd pár nap múlva főzni anyámnak valamit - vér és könnyek árán, ahogy magamat a konyhában ismerem -, miközben azt mondom: "Anya, de örülök neked. Ó, hogy velem? Semmi, igazán, esett a hó, vadhúst ettünk ebédre, és jut eszembe: tegnap halott törzstagok házait ruháztam át másokra..."
Nem ismertem túl jól még a másik törzsfőt, de gyanítottam, hogy az alaktalan hümmögés nem rejt komoly filozofikus gondolatokat, amelyeket csak az ő bölcsessége képes megérteni, azért nem osztja meg velem. Sokkal inkább úgy tűnt, elvesztette valahol vadul összegabalyodó gondolataim fonalát rengeteg szavam között. Azt őszintén nem értettem, hol, de hát, hajlamos voltam néha egész tagmondatokról megfeledkezni néha, hiszen az én fejemben tökéletesen megvolt minden, és meg voltam győződve arról, hogy ez a lényeg.
- Megnyugtató, hogy így gondolod. És ami azt illeti, ebből a szempontból nem is olyan borzasztó a törzsek közti egységről beszélni, hiszen... - Itt félbehagytam, én ostoba, akkor ébredtem csak rá, milyen idiótaságba kezdtem bele. - Azaz, dehogy nem. Ha azzal állnék a többi törzsfő elé, hogy egyesítsük népünket, akkor - ha egyáltalán komolyan vennének -, újabb viszály kezdődne a trónért, mint annak idején. Abban viszont igazad van, hogy most még korai erről beszélni.
A vadászok hallatára elkerekedett a szemem egy kissé, a fennsőbbséges ábrázatom egyszerű lett, az asztalnak támaszkodtam, hogy hallgassam őt, leülni még nem akartam, mert sejettem, hogy nem örülök majd annak, amit mond.
Csodálkoztam, milyen hosszan beszél magához képest, ami hozzám mértem persze semmi nem volt, de az ő lényegretörő fogalmazásmódjához képest igenis valami. Érezhető volt, hogy a történetben vannak vakfoltok. Egy farkas... miféle farkas? Volt három halott vadászunk... nem volt, hanem lett, mert az az ámokfutó megölte őket! És az, ahogy a szája elé kapta a kezét? Mit művelt, amit már nem mond el? Ha elhallgatja, durvább lehet, mint az, hogy hagyta egy waerisnek, hogy leölje a törzse három tagját.
- Nem tudom, most már komolyan, mit vársz, mit mondjak? Azt, hogy nincsen semmi baj? - Próbáltam nem felemelni a hangom, de ezt lehetetlen volt teljes mértékben elkerülni. - Azt, hogy én is csináltam már ostobaságot? Mert igen, csináltam, de ilyet még egyszer sem, mint te most, Arthan Lane. Nem kérdezem, ezek után, mi volt a hülyeség, amit csináltál, de azt igen, hogy miért hagytad azt a férfit elmenni? Tudom, hogy nem azért, mert nem bírtál volna vele, ne próbáld bemesélni, a macskád veled volt, és ha nem csak párna, akkor meglehetősen sokat jelentett volna a harcban. Nem mondok semmit, Arthan, csak azt mondd meg, miért volt az a waeris barom előbbre való, mint a mieink?
Közben azonban csak arra tudtam gondolni, hogy igenis kilátásba kéne helyezni egy háborút, mert a másik kettő nem gondolhatja azt, hogy az aarus törzsből büntetlenül csak úgy kedvükre lecsippenthetnek egy darabot. |
Név, becenév : Arthan Lane
Nem: nő
Kor: 28 év
Törzs: Aarus
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Barna hullámos haja derekáig ér, kibontva hordja. Egészen világoskék szemek. Testalkata nőies, kellő mennyiségű izommal. Általában bélelt, fekete toppot visel rajta hosszított kabáttal, valamint szoknyát és combközépig érő csizmát. Kabátja felső részén díszítések találhatóak és apró csattok.
Mikor az asztalra csapott megremegtem. Mi az, hogy ma tér ki a hitéből? Ekkora hülyeséget mondtam volna? Felkészültem, hogy leordítja a fejemet ezért, majd tovább ordít arról, hogyan kéne gondolkodnom törzsfőként és a többi, amit az emberek a fejemhez szoktak vágni. Végül nem ez lett. Helyette az kezdte magyarázni, hogy az én egyszerűnek tűnő felvetésem mennyire nem az. Aztán felvetette, hogy mi lenne a halottak házába költöztetnénk őket. Mindezt egy nem túl jól kezdődő kérdés közepette. Miért ölném meg? Ilyen hülyeséget… Még a végén a nyakamba akasztanak egy fél idiótát.
- Természetesen nem ölnélek meg. Ez jó ötlet a maga sajátos és morbid módján, de legalább van ötletünk. - mondtam, majd végig hallgattam a maradék mondanivalóját. - Rendben akkor legyen így. A rászorulók a halottak házában, a betegek és sérültek meg itt.
Tovább folytatta és nem értettem, hogy miért égetnék máglyán, de ráhagytam. Csap hümmögtem és bólogattam. Nem a legértelmesebben…
Talán kicsit meglepődött kezem érintésére, legalábbis lélegzete megakadása erre engedett következtetni, bár Cad’ esetében nem vagyok biztos ilyenekben. Szavaival - bármennyire nem akartam - egyet kellett értenem. Igaza volt nincs ki ellen harcolni, vagy ahogy ő fogalmazott nincs hétfejű sárkány.
- Harcosok nőket becstelenítenek meg. - fejeztem be mondatát. Tudtam miért nem fejezte be, de meglepő módon ez most kicsit sem zavart. Valahogy ez a mondat most bárki szájából ideillő volt. - Mond ki nyugodtan az igazságot. Mind tudjuk, hogy mi járna egy háborúval. Viszont ilyen gondok egyenlőre nem fenyegetnek, tehát hanyagoljuk. Igen, tudom, hogy én hoztam fel.
Most vagy nem vett mozdulatlanságomról tudomást, vagy tényleg nem vette észre. Bár inkább az előbbi. Erre a művletemre nehezen lehet nem felfigyelni. Tehetséges vagyok benne.
- Ami azt illeti, hogy a vadászokról akartam veled besélni. - mondtam. Itt az ideje, hogy beszámoljak neki a történtekről. - És még mi előtt megkérdezed nem én öltem meg őket. Tawel volt. - valahogy nem éreztem helyén valónak ezt az egészet. - Tudod az a pasi, akivel tavaly összeverekedtem az Őszvégen. Szóval az úgy tötént, hogy a haza felé összefutottunk a tónál. - furcsa mód csakúgy ömlöttek belőlem a szavak. - Szóval van egy farkasa, aki időközben elkalandozott. Persze csak a vonyítására figyeltünk fel. Tawel elindult én meg utána, viszont elkéstem. Mire odaértem már volt három halott vadászunk, és egy félholt farkasunk.Bekötöztem a farkast, mert, hogy Nalfein után szabadon bármit az állatokért. Aztán csináltam valami totális hülyeséget... - ekkor a szám elé kaptam a kezem, nehogy folytassam. Csak néztem társamra és vártam mit csinál. Csak rá ne kérdezzen mi volt az a hülyeség léci, léci.
|
Név: Cadan Taurean Laogh (Cadan)
Nem: férfi
Kor: 27 év
Törzs: Aarus
Rang: törzsfő
Megjelenés: Komoly arcú, törzsfőnek meglehetősen ifjú férfi. Nemesi vér, ez meg is látszik a mozdulatain, és a viselkedésén. Hosszú sötét haj és mélykék szem jellemzi. Válla széles, csípője keskeny, alkata erős, de nem zömök. A csaták idejére állati vérrel festi arcát.
Megeresztettem Arthan felé egy futóbolond mosolyt, amikor üdvözölt, jólesett, hogy végre valaki nem hideg meghajlással köszönt, és habár nem tudhattam, mennire gondolja őszintén, szerettem azt gondolni, hogy komolyan mondja.
Amikor felelt a gondjainkra, hirtelen majdhogynem nevetnem kellett. Nem azért, mert olyan tréfásat mondott volna, hanem mert olyan valószerűtlen volt hallani. Arthannak temérdek hibája volt, mint az engem körülvevőknek általában, de az érdektelenség nem tartozik közéjük. Először gondolkodtam el azon, hogy talán mégsem a szoknyája miatt választották meg. Talán azért, mert az én mindent bonyolító, a gondokat torz árnyékként megnövelő elmémet remekül kordában tartotta egyszerű határozottsága. Amikor én már elvesztem a saját magam által szőtt árnyékban, akkor jött ő egy rohadt gyertyával, és majd' megvakultam tőle, olyan tisztán láttam az igazságot a fényénél.
Most is teljesen ugyanezt csinálta.
Hogy az én agyam min kattogott ezen ezernyi rozsdás, szoruló fogaskerékként? Azon, hogy miként lehetne több helyet szerezni a betegeknek. Az eszembe sem jutott, hogy esetleg ha nem lennének betegek...
- Ma térek ki a hitemből! - csaptam az asztalra félig bosszúsan, félig megkönnyebbülten. - Szemernyit mégis bonyolultabb, mint ahogyan mondod. Azzal is kell számolnunk, hogy talán sokan nem fogadnák be őket, üres házak pedig nincsenek. Nem beszélve a tényről, hogy sokak méltósága nem engedi, hogy elfogadják a segítő kezet. - Megint kezdtem a sötétségbe roskadni, de ezúttal ott találtam választ. Kissé szégyellve a gondolatot, hihetetlennek és morbidnak érezve, amit mondok, kérdeztem Arthantól. - Megölnél, ha azt javasolnám, hogy költözzenek a... - Nem tudtam, ki merjem-e mondani, száraz volt a szám. - A halottaink házába? Elvégre ők már nem veszik hasznát, és. - A mondat megszakadt. Tudtam, hogy Arthan tudja, hogyan fejezném be, gyakran szajkóztam ezt: a halottak kedvéért ne hagyjuk elveszni az élőket. A legdurvább elvem volt, gyűlöltem és mégis mindig vissza kellett nyúlnom hozzá, akkor pedig működött. - A betegeket pedig elláthatjuk itt. Nemigen illik a halál Aarus székhelyére, de jobb nincsen. Van hely, kong minden az ürességtől, az itteni őrök úgysem őriznek semmit. A felcsereink meg többen vannak, mint ahány beteg általában megfordul náluk.
Az öröm, hogy talán megoldást talált nekem egy problémára, olyan erős volt bennem - habár nem felhőtlen -, hogy egyelőre eltekintettem a piac kérdésétől, elvégre az emberek éhezése komor dolog, és úgy éreztem, jogom van halogatni addig, amíg újra sötétebb vizekre érünk. A dolog nem néhány percen múlott.
- Tudod, rettentően örülök, hogy azt mondod, eddig nem gondoltál erre. Arra enged következtetni, hogy semmi közöd nincs az ügyhöz, és örülök, hogy egy okkal kevesebbjük van, hogy holnap máglyán megégessenek.
Elakadt a lélegzetem, amikor a tenyere melegen a vállamra simult. Kicsi keze volt az enyémhez képest, de ez illett az alakjához, nem lepett meg különösebben.
- Tudom, hogy nem kellene ezt mondanom, de örülnék, ha lehetne. Ha lenne egy hétfejű sárkány, akit a jónak le kell győznie, és akkor nem zavarna a vérontás. De nincs ki ellen küzdenünk. A sámánok ellen? A törzseik megtámadnának, a sámán helyébe talán újak lépnének, és ha mi győztesen kerülnénk is ki a háborúból, amire nem látok sok esélyt, a vége csak az lenne, mint annak idején. Törzsfők törzsfők hulláin taposnának, ártatlanokat ölnének, a harcosok nőket becste... - Nem folytattam. Tudtam, hogy Arthan van olyan erős, hogy végighallgassa, de senkinek nem lett volna jó, ha ezt mondom. Azon felül, hogy makacs volt és intelligens, elsősorban nő volt. Keserítsem el? Mondjam azt, hogy az élet értelmetlen, hogy a tél örök és mi egyszer úgyis meghalunk, szóval ne is éljünk inkább? Kinek kellenének ilyen gondolatok? Ki állna az Aarus élén, ha mi így éreznénk?
Láttam, hogy egy pillanatra megmerevedik, de nem vettem róla tudomást.
- Egységről. - helyesbítettem. - A három törzs egységéről úgy, hogy közben a sámánok a szomszédaikat ölik, egy másik törzs a mi vadászainkat - mert felteszem, nem te végeztél velük - és mindez nekik nem mond semmit. |
Név, becenév : Arthan Lane
Nem: nő
Kor: 28 év
Törzs: Aarus
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Barna hullámos haja derekáig ér, kibontva hordja. Egészen világoskék szemek. Testalkata nőies, kellő mennyiségű izommal. Általában bélelt, fekete toppot visel rajta hosszított kabáttal, valamint szoknyát és combközépig érő csizmát. Kabátja felső részén díszítések találhatóak és apró csattok.
Cadan beviharzott a terembe, hóna alatt több tucat papírral. El kell mondjam kissé mulatságosan festett. Ennek köszönhető, hogy egy halvány mosoly jelent meg arcomon. Ahogy becsukta az ajtót, majd elhúzta a függönyt és végül az ahogyan ledobta a kezében szorongatott dolgait már sejtette, hogy valami nincs rendjén. Mikor kijelentette már biztos volt, hogy így van.
Következő kérdése meglepett, mert arra számítottam, hogy azonnal belekezd meg se várva, hogy köszönjek neki vagy valami.
- Jó, hogy végre haza jöttél. És persze mondjad csak - nekem addig sem kell beszélnem. Ezzel bele is kezdett mondandójába. Összefoglalta, hogy mi várható a tél közeledtével, és, hogy már mi történt meg ezekből.
- Esetleg ha menedéket, vagy szállást adnánk a rászorulóknak? Az lehetne részben megoldás nem? A piaccal nem tudok mit kezdeni. Tudod, hogy ilyen téren nem vagyok éppen a toppon. - Majd áttért az átkozottak ügyére. - Bevallom ezen még nem sokat gondolkoztam. Persze, ha nem szeretnéd támogatlak. Mindezek mellett a sámánok nekem sem hiányoznak.
Ezek után türelmesen hallgattam tovább. A négy aarus esete megrendített és keserűséggel töltött el. Mikor elhallgatott nem szóltam. Egyszerűen erre nem tudtam mit mondani. Errel lehet egyáltalán valamit mondani? Láttam Cad’on, hogy ő is valahogy így van ezzel. Szemeiből kilehet olvasni, hogy neki sincs több kedve erről beszélni, mint nekem, vagy akárki másnak. Hirtelen ötlettől vezérelve felálltam és mellé siettem. A vállára tettem a kezem és ránéztem.
- Megoldjuk valahogy. Meg kell oldanunk. Még akkor is, ha tetteink ilyen téren háborút eredményeznek. Nem hagyhatjuk, hogy ártatlanok haljanak meg csak azért, mert vannak a világunkban őrültek. - nem érdekelt jelen helyzetben, hogy sok magas rangú embert őrülteztem le.
Következő szavait hallva egy pillanatra lefagytam. Nem vettem levegőt, és nem is mozdultam. Végül nagyot nyeltem és megkérdeztem:
- Milyen egyezségről? - csak ennyit tudtam kinyögni. A vadászok most ráérnek, az átkozottak is, sőt még az éhen haló emberek is. Ha megtudta mit csináltam akkor én halál fia - jobban mondva lánya - vagyok. Már készültem rá, hogy megpróbálom kimagyarázni magam valahogy. |
Név: Cadan Taurean Laogh (Cadan)
Nem: férfi
Kor: 27 év
Törzs: Aarus
Rang: törzsfő
Megjelenés: Komoly arcú, törzsfőnek meglehetősen ifjú férfi. Nemesi vér, ez meg is látszik a mozdulatain, és a viselkedésén. Hosszú sötét haj és mélykék szem jellemzi. Válla széles, csípője keskeny, alkata erős, de nem zömök. A csaták idejére állati vérrel festi arcát.
A hónom alatt cipeltem a jelentéseket, leveleket, térképeket és a saját feljegyzéseimet. Épphogy hazaértem, mindent felnyaláboltam, és a tanácsterem felé lódultam, közben minél több emberrel tudatva, hogy a törzsfő visszatért, legyenek szívesek szétkürtölni. Szerettem volna, ha Arthan mihamarabb tudomást szerez rólam, és beszélni tudunk. Arra azonban még így sem számítottam, hogy amikor csapzottan a fel-alá rohangálás menetszelétől, és rendetlenül a gyűrött papíroktól és lobogó ruháimtól megérkezem a terembe, ő már ott vár majd rám. Vagy, ha nem is azért volt ott, de kétségkívül ott volt.
- Arthan. - biccentettem, miközben esetlenül lenyomtam a kilincset a könyökömmel, és becsuktam az ajtót. Jóval sötétebb lett odabent, és ez sejtelmes árnyékba burkolta Arthan alakját az asztal egyik végében ülve. Ledobtam az iratokat, kissé távolabb tőle, de hozzávetőleg középre, és sietősen elhúztam a függönyt, hogy a hóról visszaverődő hideg fényben olvasni tudjak.
Kényelembe helyeztem magam a másik törzsfővel szemben, magamhoz húztam, és aránylag elrendeztem a pergameneket, amelyeket magammal hoztam.
- Nincsenek jó híreim. - néztem rá a szemem sarkából, miközben kisimítottam a saját jegyzetemet, elkenve ezzel a nemrégiben odafirkantott, szálkás, már-már rúnaszerű betűket. - Otrombaságnak vennéd, ha azonnal belevágnék? - kérdeztem, és megvártam a választ, esetleg azt is, amit még mondani akart, de zavartalanul elkezdtem a mondandóm.
- Szóval, megint itt a tél, és sajnos nem tudtam vele eleget foglalkozni. - elővettem egy jelentést az Aarus területek távolabbi végéből és egyet, amit a felcserektől kaptam. - Az emberek megviseltek. Az otthontalanok félig megfagyva kerülnek a felcserházba, és lehetetlen, hogy mindüket ellássák, már csak a hely miatt is. Az élelemhiány borzasztó: a kereskedőink eladnak, de a Waeris többet ajánl, a mieinknek esélye sincs a piacokon. Arról beszélnek, hogy a királyság egységében sosem álltak fenn ilyen problémák, és a három törzs egyesítését szajkózzák. Félek, hogy összeereszteni mindünk eszméit, többet ártana, mint használna. - Sóhajtottam. - És itt vannak az átkozottak. Nem tudom, hogy vagy te ezzel, de én nem támogatom, hogy egyetlen aarust is megvádoljanak és tisztességes tárgyalás nélkül megégessenek. Ha pedig közel akarnánk kerülni a Waerishez és a Faelhez, el kellene fogadnunk a sámánjaik közelségét is, és megvallom, az nem volna ínyemre.
Arra gondoltam, mekkora tapló vagyok, amiért mindent a nyakába zúdítok, hogy "nesze: nyomor, nesze: nyugtalanság, nesze: halál, kezdjél vele valamit". Mégis, ha nem neki beszéleka gondokról, akkor mégis kinek? Csevegni persze akárkivel lehet, arra ott a Hét ékkő, néha tájékozott nemesemberekre lelek ott, azoknak lehet panaszkodni, de a valódi gondot csak Arthannal tudjuk megoldani.
- Amíg távol voltam, négy aarust vádoltak szellemekkel való közösködéssel, és hármukat megégették. A negyedik megszökött, azóta nem látták. Valószínűleg halálra fagyott, vagy valamilyen éhező vadállat végzett vele.
Annyira elkeserítettek a saját szavaim, hogy nem akartam mást, csak leülni valaki mellé, és az ölébe ejteni a fejemet, és elbújni a francba ezelől a tetves, hideg világ elől. Megint egy kicsit gyereknek lenni, fülemben anyám esti meséjével, a kezemben forró, undorítóan édes teával és csak hallgatni ezredszerre ugyanazokat a szavakat.
- Ráadásul - változott a hangom is olyan feldúlttá, amilyen voltam. - Több vadászunk meghalt. Valaki megölte őket és az emberek odakint... - A hangom észrevétlenül elmélyült, ordítássá erősödött, felpattantam, lesodortam magam elől a felcserek jelentését. - ...azok az ostoba emberek odakint egységről beszélnek! |
Név, becenév : Arthan Lane
Nem: nő
Kor: 28 év
Törzs: Aarus
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Barna hullámos haja derekáig ér, kibontva hordja. Egészen világoskék szemek. Testalkata nőies, kellő mennyiségű izommal. Általában bélelt, fekete toppot visel rajta hosszított kabáttal, valamint szoknyát és combközépig érő csizmát. Kabátja felső részén díszítések találhatóak és apró csattok.
A Tawellel való találkám után haza mentem. Nem feltétlenül siettem, nehogy találkoznom kelljen Cadannal. Ötletem sem volt, hogyan mesélhetném el neki azt, amit műveltem. Mint később megtudtam tényleg nem kellett vele találkoznom, mert elment - szellemek tudják csak hová és meddig. Így nagyon nem kellett strapálnom magam a történtek elmesélésével. Úgy döntöttem nem csinálok semmit, amíg haza nem jön. Szóltam a tanácsadóknak - vagy kiknek - meg úgy isten igazából mindenkinek, akit elkaptam a folyósón menet, hogy, ha látják visszajönni szóljanak.
Innentől már nem volt más dolgom, mint eltűnni szem elől, már ha ezt ilyen ranggal lehet egyáltalán. Ó, és persze kihagytam az azon való elmélkedést, hogyan mondjam el Cad’nak a vadász gyilkolós, farkas mentős szerelmi történtemet. Egész napokat a szobámban töltöttem. Fel sem tűnt, hogy lassan öt napja benn ülök, amikor valaki bejött és közölte, hogy társam végre méltóztatott a városba tolni a képét - persze azért finomabban közölte.
Miközben végig siettem a folyósókon a tanácsterem felé próbáltam megfogalmazni mondani valóm: Cad - a köszönést meg ilyeneket hanyagolom - megölték három vadászunk, én meg hülyeséget csináltam… Nem ez így nem jó. Meg ígértem Tawelnek, hogy ezt nem mondom el. Kezdjük előről: ...megölték három vadászunk, én meg bekötöztem egy leszúrt farkast… Nem ez se jó.
- Á, hagyom a francba! Majd lesz valami. - mondtam fenn hangon, miközben beléptem a terembe.
Körbenéztem, de egyenlőre még senkit sem láttam. Azt nem merem kijelenteni, hogy senki sem volt bennt, mert lehet, hogy Cad itt fekszik részegen az egyik függöny alatt. Vagy lehet, hogy nem éppen részegen, és nem is fekszik a függöny alatt, de valahol itt van. Elfoglaltam az egyik - a törzsfők számára fenn tartott - széket és vártam, hogy társam megjelenjen. |
| Arthan Lane ~ Cadan T. Laogh
(Zárt játék) |
[14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
