|
Témaindító hozzászólás
|
2016.05.15. 13:47 - |
Alla Shoun ~ Niva ~ Cadan T. Laogh ~ Reoth M'ahrea
Nyílt játék |
[9-1]
/Dei el/ (Majd játszunk még, de most feladata van xD Köszönöm a játékot :D) |
Név: Deisen/Deison Shore
Nem: férfi
Kor: 27 év
Törzs: Waeris
Rang: kém
Megjelenés: Deisen rendkívül megnyerő és elegáns külsővel rendelkezik. Magas, izmos testalkatú. Arcán mindig széles, kisfiús mosoly virít. Szemei sejtelmesen szürkék, haja fehéres-szürkés színű. Fekete bőrruhát visel, néhány fehér kiegészítővel. Kísérője Shion, a nőstény fehér tigris.
- Ó, ha szeretnéd én bármikor. - Készségeskedtem rögvest. Igazából nem teljesen értettem, miért akadna fenn bárki azon, hogy túl keveset edz, de kém lévén inkább nem firtattam a dolgot, elvégre ez biztos valami harcos foglalkozási ártalom lehetett.
- Tudod nem vagyok nagy vadász, de azt még én is tudom, hogy a medve karmai nem ilyen sérülést hagynak. - Nevettem el magam. Pompásan szórakoztam. - De ha nagyon ragaszkodsz hozzá, tőlem lehet medve is az a bokor. - Vontam meg végül a vállam. Elvégre nekem édes mindegy volt.
Mindig is nagy figyelmet szenteltem a reakcióknak, hisz a testbeszédnél többet semmi nem árul el, így azonnal felfedeztem megtorpanását. Feléfordultam.
- Nem kell aggódnod, szerintem kutya baja. Na, meg nem is sok józan látott titeket. - Nyugtattam meg. Az ünnepségen amúgy én is jelen voltam, de csak távolról, remélhetőleg észrevétlenül szemlélődtem.
- Hidd el, olyan tudásból van csak igazán sok, de csupán morzsányi értékes belőle. - Szavaimat elmélázva intéztem hozzá, ugyanis eszembejutott, Shiont is elhagytam útközben. Na nem mintha én lettem volna a hatalmas macska mamája -avagy még rosszabb- dadája.
Nem sok időm volt viszont ezen filózni, ugyanis a sovány vadmalac vágtában közeledő ürgére lettem figyelmes. Hajszálpontosan felénk tartott, de aztán végül mégis fellélegezhettem, mert Alex mellett viharzott el. Biztos meg tudtam volna állítani, amennyiben le akar dönteni a lábamról, de így sokkal kényelmesebb volt, legalábbis nekem mindenképp. Sajnos ennek a gondolatmenetnek sem volt alkalmam a végére érni, ezúttal tudniillik egy nő ordítása tépett ki. Na ezért rühellem a városokat. Állandó itt a nyüzsgés, meg a hangzavar.
Igazából egyáltalán nem éreztem késztetést, hogy akár a kisujjamat is mozdítsam a rablás ügyében, azonban mostani beszélgetőtársamnak egészen más elképzélései voltak a témában. Ő a rabló után eredt, én pedig -ellenérzéseimet félretéve- követtem. Mily’ szerencse, hogy épp a feltűnést akarom mindig elkerülni… loholtam a nyomában. |
Név: Alexander D. Hill
Nem: férfi
Kor: 21 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos (elviekben)
Megjelenés: Átlagos alkatú, magas megfelelően izmos. Szomorú halványkék szemek, hosszú lilás haj, sápadt bőr jellemzi. Melegen öltözködik, oldalán kard lóg, hátán íj rejtőzik. Főként az utóbbit használja. Folyamatos közömbösség jellemzi, arca egy arisztokratához méltó. Egy mély heg lapul vállán.
- Az lehet, hogy élet az van, de senki nem ugrál a nyakamon, mondván, túl keveset edzek - feleltem neki meglepően őszintén. Talán azt reméltem a munkakerülési hajlamom majd elriasztja a velem való társalgástól. Mondjuk, ha eddig nem menekült sikítva - attól tartok - ezután sem fog. Így csak haladtam tovább.
- És ki mondta, hogy nem győztem le azt a - nagyonis nem bokor - medvét, és hagytam ott a tetemét nagyságom és legyőzhetetlenségem bizonyítékaként? - kérdeztem, hangom pedig szinte csöpögött az érezhetően megjátszott sértődöttségtől. Nem tetszett, hogy azonnal ráhibázott a történtekre. De, ha már egyszer kém, akkor elméletileg jól végzi a dolgát. Talán túl jól is, ha engem kérdeznek. Nálam mindenesetre biztosan jobban megy neki az információgyűjtés.
Következő megszólalására ledermedtem, és egy pillanatra megtorpantam. Az első gondolatom az volt, hogy vajon tudnak - e a nemén kívül valamit Ornelláról, és hogy veszélyben van - e. A második azért már sokkal inkább illett hozzám, az arra irányult, vajon ki tudhat a dologról, és mit kaphatok az ellenség megsegítéséért. Egy "irgum-burgum, rossz fiú vagy" - nál biztosan többet.
Mikor a lábaim ismét hajlandóak voltak elindulni, már tökéletes szenvtelenséget varázsoltam az arcomra, hogy azon ne látszódjon se aggodalom, se meglepettség, se ijedtség, se semmi más... Ismét felzárkóztam Deisen mellé felvéve léptei ritmusát.
- Én inkább olyan tudásra céloztam, ami nem velem kapcsolatos - sóhajtottam fejcsóválva. - És nem, nem is érdekel, honnan tudod - tartottam fel a kezeimet mintegy védekezés képpen. Létezik, hogy ő is ott volt az ünnepségen, én meg nem vettem észre a sok részeg idióta, és futóbolond között? Talán tényleg mégsem ártana egy gyakorlás megfigyelésből. Mondjuk egy csendes, és magányos vadászat távol mindentől, és mindenkitől. Csak egy lény tartana velem, akit viszont a legkevésbé szerettem volna magam mellett tudni: a Szellem, lelkem egy része. Tessék, egy pillanatra sem tudtam elszakadni létezésének gondolatától.
Ebben a pillanatban egy iszonyatos iramban rohanó emberre lettem figyelmes, ám sajnos már túl későn. A férfi egyenesen belénk rohant, könyökét durváin a bordáim közé döfve. Halkan, és rondán káromkodtam egyet, miközben visszanyertem elveszített egyensúlyomat. Kis híján felsúroltam nadrágommmal az utca kövezetét.
Miután sok szépet és jót kívántam az édesanyjának, megpillantottam valamit a földön. Lehajoltam, és felemeltem a fémesen csillogó tárgyat. Aranypénz. Az iménti marha hagyhatta el futás közben, tekintve, hogy addig nem volt ott.. Amint megtettem ezt a szörnyen bonyolult következtetést, nem olyan messziről egy kiáltást hozott felénk a szél. "Tolvaj! Valaki kirabolt!" kiáltotta egy feltehetően módosabb asszony.
Ez egy másik egyszerű következtetéshez vezetett: feletébb udvarias barátunk egy tolvaj. Ez megmagyarázza, miért futott úgy, mint egy idióta.
Kérdőn Deisenre néztem, mintha az érdekelne, ugyanarra gondol - e, amire én, de néma egyetértését vagy tiltakozását meg sem várva a férfi után indultam. Mert én ilyen nemeslelkű, hősies hazafi vagyok, aki mindig a bajba került hölgyek segítségére siet. Ja igen, meg ki akartam hagyni a kínos kérdéseket, és magyarázkodást, melyek ezután következtek volna beszélgetésünkben. Tehát nem csak nemeslelkű, hőseies hazafi vagyok, hanem ravasz is. Elvigyorodtam. |
Név: Deisen/Deison Shore
Nem: férfi
Kor: 27 év
Törzs: Waeris
Rang: kém
Megjelenés: Deisen rendkívül megnyerő és elegáns külsővel rendelkezik. Magas, izmos testalkatú. Arcán mindig széles, kisfiús mosoly virít. Szemei sejtelmesen szürkék, haja fehéres-szürkés színű. Fekete bőrruhát visel, néhány fehér kiegészítővel. Kísérője Shion, a nőstény fehér tigris.
Úgy tűnt Alexander nem túlzottan örül nekem. Pedig engem nem lehet nem szeretni. Jókedvemet még savanyú útitársam sem vehette el. Sőt, főleg ő nem. Elhatároztam, azért is átragasztom rá a azt, ha akarja, ha nem. Útközben idefele jövet felkerestem pár kocsmát. Nem is egy hasznos információval szolgáltak, bár a legnagyobb részét a részegek száma és az azok után történt… balesetek alkották. Ki mit tört össze, ki mit fejelt le. Szóval csak a szokásos.
- Egy városban? Furcsa gondolat. Itt még hajnalban is van élet. - És igen, direkt nem vettem észre a célzást.
- Hát… nem lenne túl hihető. Nem hagyott volna meg belőled ennyit. Én inkább valami növényre tippelnék. Esetleg egy két méter magas, kigyúrt izombokorra. - Sosem érdekelt, ha hülyét kellett csinálnom magamból. Nem is egyszer ez mentette meg az életem. Ha valaki idióta, arra a legtöbb ember egyszerűen csak legyint, de nem kezd el gyanakodni.
- Rólad vagy a hölgyről, akivel távoztál? - Vigyorogtam rá kicsit sunyin és féloldalasan, de továbbra is jókedvűen. Nem mintha lett volna bármi közöm a történtekhez. Csak kíváncsi voltam milyen fejet vág. Nem hinném, hogy nagy port kavarna a dolog. Márcsak azért sem, mert addigra a társaság legnagyobb része, legalábbis a pletykásabbak mindenképp, tök részegek voltak. Én meg mások személyes ügyeibe nem nagyon szeretek belemászni, hacsak nem törzsfő az illető. |
Név: Alexander D. Hill
Nem: férfi
Kor: 21 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos (elviekben)
Megjelenés: Átlagos alkatú, magas megfelelően izmos. Szomorú halványkék szemek, hosszú lilás haj, sápadt bőr jellemzi. Melegen öltözködik, oldalán kard lóg, hátán íj rejtőzik. Főként az utóbbit használja. Folyamatos közömbösség jellemzi, arca egy arisztokratához méltó. Egy mély heg lapul vállán.
Gondolataimba merülve sétáltam tovább. Hentesüzleteket, puccos, nemesi házakat és omladozó viskókat pillantottam meg, de egyik mellett sem időztem sokáig. Valami utcai zenekar dalolt tőlem nem messze, néhányan odamentek megnézni, ám a többség unottan haladt el előttük. Ahogy én is.
Aztán valaki hátulról a nevemen szólított, és már akkor tudtam, hogy a napomnak úgy, ahogy van, lőttek. De legalább nem hívott Alexnek, ami egy jó pont. Megálltam, és megvártam, míg beér, majd az iménti tempómban indultam tovább.
- Szervusz, Deisen. - Köszöntem, nem is tettetve vidámságot. Sosem tudtam, hogy hívják, legalább két különböző névvel illették az emberek. Bár, amilyen szélesen mosolygott, szerintem ha Hóembernek hívom, akkor sem komorul el. A híres vigyoromat most nem használtam, meg különben is, az a nőknél hatásosabb.
- Hm, leginkább a nyugodt délelőtt ígérete - közöltem, nem tudom, vette - e az adást, mert rögtön ezután érkezett is a következő kérdése. Hogy mi történt az arcommal.
- Ha azt mondom, hogy megtámadott egy... medve, akkor elhinnéd? - érdeklődtem, és ezúttal egy keserű vigyor is megjelent arcomon. Úgy látszik, a Faelben tett kiruccanás emléke sem tűnt el nyomtalanul. Két okból nem árultam el, hogy beleszadtam egy bokorba. Először is, mert cseppet szégyelltem, másrészt, mert gondolom nem hülye a gyerek - idősebb nálam, de nem úgy tűnik - és szerintem levágná, hogy mivel felénk nem nő túl sok tüskebokor - meg semmilyen más bokor se - más törzs területén jártam. Nekem pedig semmi kedvem nem volt elmesélni, miért is szállítottam haza egy Fael nőt a gyűlés után.
Voltak szemtanúk is.
A kezem észrevétlenül ökölbe szorult, mikor meghallottam a hangját. Kelletlenül ugyan, de beismertem, hogy igaza volt. A gyűlésen többen is láthatták, ahogyan Ornellával ketten ellovagolunk a naplementében.
Majd visszafordultam a kém felé.
- És kiderítettél mostanában valami érdekeset? - Nem érdekelt igazán, de amíg róla beszélgetünk, nem kell magyarázkodnom semmi miatt. Nem mintha magyarázattal tartoztam volna neki. Én egyébként hallottam néhány érdekes pletykát a kocsmában nemrég, melyek főleg a törzsfő személyét érintették. De nem lehettem biztos az igazságtartalmukban, mert rögtön utána a bejelentést tevő fickó elmesélte a népnek, hogyan változott az anyósa lángoló angyallá... Szóval lehet, hogy minkét történetben ugyanannyi az igazság. Engem mondjuk nem érintett túlzottan a törzsfő személye. Akár én is lehetnék az, csak le kéne győznöm a mostanit. De amúgy mit csinálnék én egyedül abban a piszok nagy várban? Szerintem vagy hatszor eltévednék az ebédlőbe menet. Meg, hogy engem hibáztassanak az éhezésért, háborúért meg a havazásért? Még mit nem. Amíg nem kell letérdelnem előtte, felőlem bárki ülhet abban a székben. |
Név: Deisen/Deison Shore
Nem: férfi
Kor: 27 év
Törzs: Waeris
Rang: kém
Megjelenés: Deisen rendkívül megnyerő és elegáns külsővel rendelkezik. Magas, izmos testalkatú. Arcán mindig széles, kisfiús mosoly virít. Szemei sejtelmesen szürkék, haja fehéres-szürkés színű. Fekete bőrruhát visel, néhány fehér kiegészítővel. Kísérője Shion, a nőstény fehér tigris.
Hollóvár utcáit róva magam sem tudtam mit is keresek egészen pontosan. Elvégre itt nem kellett kémkednem, maximum a Chael ellen lázadókat. Egy kicsit idegen volt nekem a város nyüzsgése, hozzá szoktam már a csendhez. A városokban inkább éjszaka dolgoztam, bár gyakorta nappal is megfordultam, a főbb helyeken akkor is könnyű volt elvegyülni, s kihallgatni más emberek beszélgetését. Az ilyesmiben már nagy tapasztalattal rendelkeztem. Ezt tettem mindig az Aarusban és a Faelben is. Bár az utóbbiban egy csöppet nehezebb volt mindezt véghezvinni. Na náluk inkább a férfiakból tudtam információt nyerni. Esetleg néhány kikapósabb hölgyből, aki azt hitte, valami törzséhez tartozó férfit sikerült behálóznia.
Visszatérve a jelenbe arra lettem figyelmes, hogy egy árnyalatnyival kevesebben mászkálnak az utcákon. Nem kellett sokáig kutatnom a jelenség okát, ugyanis éppen tartozkodási helyem felé közeledtek. Hatalmas sötétszürke felhők takarták el Chorol városát. Eddigi időjárási megfigyeléseim szerint nem sok fog feljutni az esőből ide, a hegy tetejére, de nem erre a területre szakosodtam. Mondjuk nem mintha zavart volna, hogy esetleg megázhatok. A ruhám majdnem teljesen vízhatlan volt. Amúgy pedig szerettem az esőben ácsorogni.
Nem sokkal később észrevettem egy ismerős hátat. A férfi előttem sétált, és ha ugyan a hátáról nem is, a hajáról mindenképpen felismertem.
- Helló Alexander! - Léptem mellé szélesen mosolyogva. Alapból jobban szeretek beceneveket használni, de mivel mindig figyelek mindenkire, tudtam, hogy ő utálja a sajátját, így nem Alexeztem le. - Mi szél hozott erre? - Érdeklődtem kíváncsian, töretlen jókedvvel. Elgondolkodva vettem szemügyre, változások után kutatva. - Mi történt az arcoddal? - Szemléltem a hegeket. |
Név: Alexander D. Hill
Nem: férfi
Kor: 21 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos (elviekben)
Megjelenés: Átlagos alkatú, magas megfelelően izmos. Szomorú halványkék szemek, hosszú lilás haj, sápadt bőr jellemzi. Melegen öltözködik, oldalán kard lóg, hátán íj rejtőzik. Főként az utóbbit használja. Folyamatos közömbösség jellemzi, arca egy arisztokratához méltó. Egy mély heg lapul vállán.
A gyűlést követő napon egy szűk kis sikátorban ébredtem. A fejem iszonyatosan fájt, mintha valaki egy jókora üllővel vágott volna rá, de mivel csak homályos foszlányokra emlékeztem az estéből, akár ez még meg is történhetett volna. A látásom egy ideig olyan homályos volt, mint az emlékeim, de azután kitisztult. Tőlem nem messze az utcácsa túloldalán egy termeetes férfi körvonalait fedeztem fel, aki igencak ganúsan méregetett engem. Hogy a pénzemet akarta, vagy... mást, azt nem kívántam megvárni. Szóval valahogyan felküzdöttem magam a porból anélkül, hogy visszacsúsztam volna, és előrántottam a kardom. Közöltem a férfivel, hogy vagy nagyon gyorsan eltünteti magát onnét, vagy vérbe fagyott holttestét csak másnap reggel találják majd meg. Fenyegetőzés közben az sem érdekelt, hogy az illető legalább egy fejjel magasabb volt nálam. Láthatóan ez neki sem jutott eszébe, mert zavartan hebegve hirtelen beugrott neki, hogy bizony sürgős, és halaszthatatlan dolga van a város másik felén. Aztán eltűnt.
Mondhatni a hazaút sem volt életem legkellemesebb sétája, hiszen Choroltól legalább három mérföldnyire laktam, de legalább valamelyest kitisztította a tudatom. Próbáltam nem az elmúlt napra gondolni, de azt hiszem nem sikerült valami fényesen. Azt a délutánt, és az elkövetkezőt is átaludtam, de nem lehetett nyugodt a pihenésem, mert álmaimban folyton fürkésző vörös szemek tűntek fel, és vér, sok vér. Halálsikolyok. Nem tudtam, hogy a saját, vagy a Szellem álmait álmodom, de a második napra rájöttem, hol láttam már azokat a vörös szemeket. A gyűlésen... a Fael nő párducának volt éppen ilyen tekintete. [Remélem vörös a szeme. :D]
A harmadik napon megtaláltak a harcostársak is, és közölték, hogy ha továbbra sem járok gyakorolni, akkor a hadvezér a saját két kezével fog megkorbácsolni. Talán hatott a fenyegegetés - vagy mi - mert másnap megjelentem a gyakorlótéren, összevertem néhány részeg idiótát, meg célbalőttem egy idegesító srác ablakkeretére - szigorúan csak oda - ami valamiért nem nyerte el az érintett tetszését.
A rákövetkező reggelen úgy döntöttem, hogy semmi kedvem kardvívást gyakorolni, ami egyébként nem ártott volna, és inkább Hollóvár nyüzsgő utcái felé vettem az irányt. Mindenféle úri népek mászkáltak ott, de nem mondhatták, hogy nem illettem közéjük. Bár a köpenyem egy kicsit kopott volt, az ingem pedig nem olyan hófehér, mint újonnan, de hátamon az elengedhetetlen íjam, és tegezem, oldalamon fényes kard csüngött, szememben felsőbbredű fény csillogott. Tartásom alapján még valami szegényebb nemesnek is gondolhattak volna.
Egy fegyverkovács üzlete előtt álltam meg végül. Kirakatában csodálatosan faragott ijakat, és nyilakat is láttam nem beszélve a gyönyörű kardokról, tőrökről, és késekről. Gondolkozás nélkül beléptem, és valami oknál fogva minden tekintet rámszegeződött. Nem zavartattam magam túlzottan, egy polchoz sétáltam, és az ottani tőröket kezdtem nézegetni. Aztán megkérdeztem az árukat. Hát az is biztos, hogy nem az én költségvetésemhez találták ki őket. Az egyik például ezüsttel futatatott markolattal rendelkezett. Szóval egy rövid, lemondó nézelődés után távoztam is. Mondanom sem kell, üres kézzel. Bár felmerült bennem, hogy míg a tulajdonos nem néz oda gyorsan elemelek valamit, de aztán letettem róla. Mindenkinek meg kell élnie valamiből, neki ebből...
Szóval magam mögött hagytam a míves fegyvergyűjteményt, és továbbra is céltalanul bóklásztam. Vagyis... nem céltalanul. A munkakerülés volt az aznapi célom. |
Név: Deisen/Deison Shore
Nem: férfi
Kor: 27 év
Törzs: Waeris
Rang: kém
Megjelenés: Deisen rendkívül megnyerő és elegáns külsővel rendelkezik. Magas, izmos testalkatú. Arcán mindig széles, kisfiús mosoly virít. Szemei sejtelmesen szürkék, haja fehéres-szürkés színű. Fekete bőrruhát visel, néhány fehér kiegészítővel. Kísérője Shion, a nőstény fehér tigris.
Nem mondhatnám, hogy az utóbbi napjaim túlságosan érdekesen teltek volna. Mozgalmasnak mindenképp mozgalmasak voltak, mint életem majdnem minden pillanata, de érdekes egyáltalán nem. Az Aarusban jártam, kötelességem teljesítésének céljával, amely egyet jelentett bármilyen nemű információ megszerzésével. Én mindig nyitott szemmel jártam, lehettem bárhol is, mindent alaposan megfigyeltem. Most azonban kevés újjal szolgálhattam a törzsfőmnek, hacsak nem arra volt kíváncsi, hogy az Aarus melyik közembere kivel veszett, avagy verekedett össze. Mindkettőre volt nem is egy példa. De úgy sejtettem, ez a törzsfőmet vajmi kevéssé érdekli. Az egyetlen érdekesebbnek mondható részlet a két Aarus törzsfő találkozása volt a Faelével. Sajnos mivel a Redda-dombon futottak össze, nem tudtam semmi konkrétummal szolgálni, ugyanis esélytelen lett volna észrevétlenül a közelükbe lopakodni, azonban a találka gyanús szervezkedés sejtésére adott okot. Nem is egy személyt kedveltem ugyan mindkét törzsből, azonban számomra mégiscsak a Waeris és annak érdekei voltak az elsők. Az egyetlen, amitől egy kicsit is jobban éreztem magam az eset kapcsán, hogy ők nem láthattak meg engem, így nem tudhatták, hogy a Waeris törzsfője is nem sokára tudni fog a kis összeröffenésükről. Amint feloszlott az a bizonyos gyűlés siettem is vissza a törzsem földjére, hogy értesíthessem a kifigyelt dologról. Alapból fájdalmasan sokáig tartott volna hazaérnem, ugyanis nem tartottam lovat. Alapból remek közlekedési eszköz, ezt elismerem, azonban eléggé zajos. Állandóan fujtat, patkói pedig hangosan kopognak a köveken. Egyszóval nem nekem való szállítóeszköz. Egy kém nem engedhet meg magának egy ilyen hangos társat. Éppen ezért volt Shion olyan jó partner. Ragadozó, ráadásul nagymacska lévén remekül lopakodott, ami pedig még ennél is fontosabb, nem adott ki mindenféle kéretlen hangot, ahogy egy farkas, avagy egy kutya tette volna. Nagy előnye volt még az is, hogyha esetleg fel kellett másznom egy tetőre, Shion könnyedén felugrott mellém, ellentétben az említett két kutyafélével, akik lentről hülyén bámultak volna rám. Amiatt pedig, hogy esetleg beszakadhat alatta a tető, nem kellett tartanom. Azt ugyanis senki sem engedhette meg magának, hogy valami gyenge kis vackot nevezzen tetőjének a fagyos és meglehetősen havas, fagyos és szeles tél világában. Hallgatott még ezenkívül az egyszerűbb parancsokra is, ráadásul nem szorult állandó istápolásra, mint egy kutya. Shion, ha otthagytam valahol huzamosabb ideig, akkor nem tehetetlenül várt, hanem úgy körülbelül egy nap múlva hazaindult. Azt viszont sosem hagyta, hogy kövessék. Mindig lerázta esetleges üldözőit. És végül, ha nagyon sietős volt az utam, használhattam hátasállatként. Hiába volt nőstény, mivel fehér tigris volt, valamivel nagyobbra nőtt, mint társai, így nagyjából egy kifejlett hím erejével és tömegével rendelkezett. Most is, sietős dolgom lévén a hatán érkeztem meg Hollóvárban. Természetes az utcákon már nem ültem a hátán. Nem szerettem magamra vonni a figyelmet, ellenben a hölgyekét mindig sikerült. Nem számított hova kerültem, mindig találtam egy kedves nőt, aki örömmel segített nekem. A nőkből sokkal egyszerűbb volt információt kiszedni. |
Alla Shoun ~ Niva ~ Cadan T. Laogh ~ Reoth M'ahrea
Nyílt játék |
[9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
