|
Témaindító hozzászólás
|
2016.03.06. 12:16 - |
Kraeth és Damnien Glimt
Zárt játék |
[15-1]
Név, becenév : Kraeth
Nem: férfi
Kor: 32 év
Törzs: Waeris
Rang: Hadvezér
Megjelenés: Izmos, erős alkat, magassága felülről üti az átlagot. Kisugárzása tiszteletet csikar ki. Éjfekete szőrzete egy rövid borosta és egy a kornak megfelelően vállig érő lobonc formájában látható. Misztikus kék szemei miatt gyakran átkozottnak tartották.
Éreztem Glimten a fáradt beletörődést. Tudtam, hogy mennie kell, így lemondtam a kérdések feltételével. Engem is felkvarataka történtek és tennivalók zúdultak rám. Egy új vezér jelenléte mindig felkavarta a katonákat, abban pedig biztos voltam, hogy Damnien ebből a szempontból mégkülönlegesebb lesz. Minden katona megőrül majd, tudva, hogy valaki közülök törzsfővé vált, azt hiszik majd, mindenre képesek. Pedig egyikük sem hallhatatlan.
- Tégy róla, és nem jelent majd gondot - rá sem emeltem a tekintetemet, úgy válaszoltam. Igyekeztem lezárni beszélgetésünk minden rétegét, hogy többé-kevésbé nyugodt lélekkel hagyhassuk el a főteret, így hangom ellentmondást nem tűrő és választ nem váró volt.
Hallgattam szavait, ám választ nem tudtam adni rájuk, ugyanis hamarosan egy öreg jött szembe velünk egy fiatalabb férfi társaságában, és segítségét ajánlotta Glimtnek.
- Remélem egyszer még megtehetjük. - biccentettem. - Sok sikert Damnien Glimt, a szellemek óvják lépteidet - halvány mosollyal búcsúztam, majd megvártam amíg távozik és sarkonfordúltam.
Azonnal keresnem kellett egy kocsmát.
/Kraeth távozik és tervezi leinni magát/
|
Bori megkért, hogy rakjam fel a reagját. Én meg ilyen kis cukker vagyok. xD Íme tehát:
Név, becenév : Damnien Glimt
Nem: férfi
Kor: 34 év
Törzs: Waeris
Rang: Törzsfő
Megjelenés: Magas termet, halványkék, semmitmondó szemek és szürkés haj. Öltözködése törzsfőhöz képest egyszerű, köpenyét leszámítva. Oldalán mindig kard lóg, hátán csatabárd, és kerek fapajzs. Izmos, magas, tiszteletet parancsoló.
Szemem sarkából láttam, hogy Kraethben tudatosult valami. Hogy mi, azt nem tudom pontosan. Mégsem látok bele mások fejébe! Akkor már valószínüleg csak hamu lennék, vagy akasztott ember. Egy szóval halott. Átkozottnak nyílvánított, satöbbi satöbbi...
Hallottam halk motyogását, de nem tudtam mit hozzáfűzni. Nem is akartam. Jól tudtam, hogy igaza van.
-Ha számodra gondot jelent a többes szám-emeltem meg kezeimet megadóan, majd vontam vállat:-hanyagolom.-mondtam, és becsuktam egy pillanatra a szememet. Mégis csak az a biztos, ha én magam teszek meg mindent. Egyedül, mint mindig. Következő kérdésére elhallgattam.
Kik vagyunk mi? [ez gyanúsan witcheres mondat volt, Reshi...]
-Talán a szellemek választottak ki minket. Nem is biztos, hogy minket. Talán másokat. De lehet, hogy ők nem tudnal mit tenni. Ezért ha nem is vagyunk kiválasztottak-vettem egy nagy levegőt, és ránéztem hadvezéremre:-nekünk kell tenni valamit, aminek hatása lesz a jövőre.-mondtam.
Közben megérkeztünk a várhoz. Tornyai nyílegyenesen álltak az ég felé, apró ablakaiból egy-egy katona kémlelte a várost, s az azon túl elterülő környéket. Már mindannyian tudtak róla. Tudtak mindenről. A katonák sokszor pletykásabbak, mint a vénasszonyok. Talán őket kéne felhasználni egy kis jóhír keltésére.
Bólintottam egyet mikor mondta, hogy már nem változtathatok ezen. Amit tettem megtettem. Kraeth szemébe néztem.
Eléggé jól megtanultam, hogy hogyan kell eltitkolnom mások előtt valódi érzéseimet. Rezzenéstelen arccal türtem arcomon megállapodó tekintetčt.
-Azon leszek, hogy jó legyen.-válaszoltam, ekkor a vár kapuján kilépett egy idős ember. Egy fiatal katona kísérte őt, aki rám mutatott és magyarázott valamit az öregnek, azzal visszament a várba. Az öreg hozzám jött:
-"Te vagy Damnien Glimt?"-kérdezte rekedt hangján. Bólintottam, de azonnal hozzátettem, hogy én vagyok, mert nem voltam biztos benne, hogy tisztán lát engem.
-"Ismertem nagyapádat. Azért jöttem, hogy segítségedre legyek."-mondta. Kraeth felé fordultam. Gondolom neki van jobb dolga is, mint velem és egy öreggel sétálgasson a várban.
-Gondolom útjaink most kettéválnak. Talán egyszer majd folytathatjuk ezt az eszmecserét.-biccentettem neki. Tekintetemben tisztelet volt. Őszintén számítottam a segítségére, ám tudtam, hogy ki kell érdemelnem a tiszteletét.
Először is egy bizalmas kell, aki járatos mindabban ami a várban történik.
Így hát elindultam az öreggel. Mikor beértünk a várudvarba, egy katona lépett mellém. Fejéről levette a sisakját, és azonnal felismertük egymást.
Együtt tanultunk harcolni, s jó barátok voltunk, később viszont más csapatba kerültünk. Belőle magas rangú katona lett. De százezer közül is felismerném az arcát.
-"Damnien Glimt, a Waeris új törzsfője!"-köszöntött és vigyorogva meghajolt. Arcomra régóta nem látott boldogság ült, s én is meghajoltam egy kissé, palástommat hátradobva. Persze nem hajoltam mrg annyira, mint barátom.
Az udvaron megfagyott a levegő és minket nézett mindenki. Egyszerre egyenesedtünk fel. Mosolyogva néztünk egymásra, majd hirtelen átöleltük egymást.
-"Emlékszel, mikor azt mondtam, szépen ölsz?"-kérdezte.
Eltávolodtunk egymástól, és bólintottam
-"Semmit nem változtál."-mosolygott:-"Dolgom van, jobb ha megyek, különben a törzsfő megbüntet."-hülyéskedett.-"Tudod, az egyik katona külön utakra tévedt, és helyettesítést viszek az őrtornyokba."-mindenki lélegzetvisszafolytva figyelt, mert nem tudták hogyan fogok reagálni.
-Vidd üdvözletemet nekik a nevemben-mondtam, mire az udvar egy emberként lélegzett fel. Nemhiába, a barátom minden bizonnyal közkedvelt ember, akit nem szívesen vesztenének el.-És egy kis meleget is vihetnél. Esetleg pokrócokat.-javasoltam.
-"Úgylegyen hát."-biccentett, és intett pár katonának, hogy kövessék majd elment. Én pedig az öreggel mentem felfedezni a várat.
{Ha nincs több mondandó/lereagálnivaló akkor Glimt távozik,köszönöm a játékot ^^} |
Név, becenév : Kraeth
Nem: férfi
Kor: 32 év
Törzs: Waeris
Rang: Hadvezér
Megjelenés: Izmos, erős alkat, magassága felülről üti az átlagot. Kisugárzása tiszteletet csikar ki. Éjfekete szőrzete egy rövid borosta és egy a kornak megfelelően vállig érő lobonc formájában látható. Misztikus kék szemei miatt gyakran átkozottnak tartották.
Glimt válasza nem lepett meg, tekintetemet az övébe fúrtam és egy pillanatig eltűnődtem. Csak most jöttem rá igazán, hogy a mellettem sétáló férfi korban talán még fölém is kerekedik, én jóideig mégis úgy kezeltem mint egy húszonévest. Pont úgy, mint valakit, akinek nincs fogalma az élet valódi mivoltjáról. Most láttam meg csupán, hogy Damnien Glimt valójában egy felnőtt, velem teljes mértékben egyenlő ember és ezt nehezen tudtam kezelni.
- Talán pont az egyszerű közkatonák tudják a legjobban, milyen is egy háború... - motyogtam magam elé egy keserédes félmosollyal arcomon, ám nem fűztem hozzá többet.
Damnien arcán minduntalan átfutott a bizonytalanság, látszott rajta, hogy minden percben újabb, és újabb gondolatok kényszerítik vívódásra saját magával. Hasonló élményeim voltak nekem is, amikor a hadvezéri utat választottam, ám pontosan ezért nem törtem sosem a vezérek posztjára. Nem akartam más lenni, mint amilyen valójában vagyok, és nem is volt rá szükségem, hogy feljebb kerüljek a ranglistán. Az elveimnek éltem közkatonaként, hadvezérként, és azoknak éltem volna törzsfőként is.
Következő kijelentését eleinte nehezen tudtam hová tenni, így szemöldököm akaratlanul is összeráncolódott.
- MI bizonyítjuk be? - vontam kérdőre komolyan. Egyre jobban úgy tűnt, hogy komolyan számít a segítségemre... Sajnos azonban a loyalitás nem tartozott erényeim közé. Csak azok számíthattak feltétlen hűségemre akikkel szoros kapcsolatot alakítottam ki - például a nagybátyám. Mindenesetre ezt egy lehetőségként is el tudtam könyvelni. Nem akartam, hogy Glimt olyan legyen mint elődje, így az, hogy nyomást tudok rá gyakorolni valamiképpen, egyett jelentett azzal, hogy nem hagyom, hogy személyisége elkorcsosuljon. Megállíthatom abban, hogy Chael útjára lépjen...
- A tenni akarás vezérelt, ám ez mégsem mentség - válaszom az övéhez hasonlóan halálosan nyugodt volt. - Mond, kik vagyunk mi, hogy mások felett ítélkezzünk, hogy embertársaink felett álljunk? - felsóhajtottam, úgy folytattam. - Változtatni akarunk valamin, de vajon készek vagyunk a feladatra?
Glimt kimondta, amit vártam tőle. Kimondta, hogy nem akart véget vetni néhai vezérünk életének. Talán nem is nekem címezte szavait, ám mégis hozzászóltam.
- Mégis meg tetted. Ezen már nem változtathatsz. - kerestem a tekintetét, de nem voltam benne biztos, hogy most a szemembe akar nézni. - Mindenesetre minden vég egy új kezdet. Reméljük ez egy jó kezdet lesz.
|
Név, becenév : Damnien Glimt
Nem: férfi
Kor: 34 év
Törzs: Waeris
Rang: törzsfő
Megjelenés: Magas termet, halványkék, semmitmondó szemek és szürkés haj. Öltözködése törzsfőhöz képest egyszerű, köpenyét leszámítva. Oldalán mindig kard lóg, hátán csatabárd, és kerek fapajzs. Izmos, magas, tiszteletet parancsoló.
Kraeth szavai igazak voltak. Hogy is gondoltam! Most már csak evetni tudok rajta. Ha kívülállóként néznék magamra, röhögőgörcsbe halnék meg.
Egyetértően bólintottam:
-Tisztában vagyok vele, hogy sokkal többet kellesz tennem.-néztem magam elé üveges tekintettel, mialatt lassan lépkedve haladtunk:-És eszemben sincs alábecsülni a Faelt.-én tisztelem az ellenséget. Már ha a Fael ellenség.
Chael mit sem tudott erről az egészről! Ő nem úgy tekintett egy háborúra mint én!
Ő egy nemes volt születésétől kezdve, nem tudta milyen nyomorban élni, nem tudta milyen értelmetlen csatákban részt venni a nép között. Nem tudta milyen bábunak lenni a nagyok játékában.
Most én lettem a waeris törzs feje.
Már minden bizonnyal tudják a törzs területén. Hamarosan tudni fogják az Aarus területén és a Fael területén is. Hogyegy egyszerű katona, egy senki lett a törzsfő.
Te jó ég! A szellemekre mondom, micsoda ítélkezéseket fognak mondani a törzsről. Minden bizonnyal pályáztak páran a helyre, szóval a leg észszerűbb az lenne, ha lemondanék a megtisztelő címről, és elvonultan élném további életemet, tőrrel a párnám alatt, csatabárddal magam mellett, attól félve, hogy nekemront egy fiatal lány, akinek megöltem az apját.
De nem.
Elhatároztam, hogy megváltoztatok jópár dolgot. Talán a politikához nem értek annyira, de itt van Kraeth, és ég ki tudja hányan várnak rám a várban, hogy a segítségemre legyenek?
Be fogom bizonyítani mindenkinek, hogy méltó vagyok erre a helyre, hogy vagyok olyan jó, mint bármelyikőjük, sőt, akár jobb is. Nem pedig trónkövetelő...
-Hát akkor bebizonyítjuk nekik, hogy nem vagyok az-fogalmam sincs miért használtam többesszámot, ám tekintetem Kraethra vezettem. Arckifejezésére voltam kíváncsi. Aztá ismét az utat vizslattam.
Csend telepedett ránk. Kraeth törte meg. Kíváncsi voltam mikor kérdi meg. Hogy mikor mondja ki azokat a szavakat, melyek a legelső pillanattól foglalkoztatják őt.
Éppen a frappáns választ akartam mondani, mikor ismét mondot valamit. Enyhén összeráncoltam a homlokom. Igaza van. Egy másik ember életét választottam. Azonban...
-Csupán rajtam múlik-néztem a szemébe:-,hogy átformálom-e ezt a másik életet a sajátomra.-mondtam, majd a várra néztem, melynek bástyája szembe került velünk. Percek múlva ott is leszünk.
-Mond csak, Kraeth.-kezdtem bele:-Te miért lettél hadvezér? A fényűzés miatt? Netalán a politika vonzott? Vagy szimplán tenni akartál valamit?-kérdeztem tőle már-már idegesítően nyugodt hangon:-Engem a tenni akarás vezérelt. Én nem akarok fényűzően élni. De eddigegy senki voltam. A szavam mit sem ért, még a társaimra sem voltam hatással. Márpedig láttam, hogy valami nincs rendben. Bevallom, kllett hozzá egy korsó mézser, hogy megtegyem, de megtettem. Én nem akartam megölni.-az utolsó mondatot alig hallhatóan mondtam, talán Kraeth nem is hallotta. |
Név, becenév : Kraeth
Nem: férfi
Kor: 32 év
Törzs: Waeris
Rang: Hadvezér
Megjelenés: Izmos, erős alkat, magassága felülről üti az átlagot. Kisugárzása tiszteletet csikar ki. Éjfekete szőrzete egy rövid borosta és egy a kornak megfelelően vállig érő lobonc formájában látható. Misztikus kék szemei miatt gyakran átkozottnak tartották.
A vártorornok árnyékot vetve magasodtak felénk, mi pedig lassú tempóban haladtunk a macsaköves úton. Glimt válaszát várva hallgattam combomnak csapódó kardhüvelyem fémes hangját. Vörhenyes köpenyegemet fel-felkapta egy-egy fuvallat, megtépve annak kopottas anyagát.
Glimt halványan mosolyogva vetette fel, hogy a hideg örtorony kiálhatatlan körülményeit felkéne javítani valamennyire. Természetesen tréfált, én pedig egy szolid mosollyal nyugtáztam a gesztust, de különösebben nem szóltam. Mindketten tudtuk, hogy ide sokkal nagyobb tervek kellenek, és hogy most kell igazán komolynak lennünk.
Damnien nem is fecsérelte az ideét, elkezdte ismerteteni jövőre vonatkozó terveit.
Rábólintottam mindenre, amit mondott, rövidtávon egyetértettem terveinek részleteivel, azonban tisztázni akartam, hogy ennél sokkal többre lesz szüksége.
- A terveid rendben vannak, ugyanakkor a Waeris történelmében mindig is a katonaság játszotta a legnagyobb szerepet, így a törzs uralkodójaként nem hanyagolhatod el ezt sem. Ha a vadászaink feszegetik a határokat elfajulhat a viszony a Faellel, őket pedig nem szabad lebecsülni - szögeztem le, azon kapva magam, hogy erősen gesztikulálok, ez azonban nem zavart különösebben. - Meg kell tudnunk védeni magunkat. Hadsereg, és a nép szemében azonban egy trőnkövetelő vagy. Meg kell mutatnod nekik, hogy egy vagy közülük, és hogy meghalnál értük. - megköszörültem torkomat és halkabban folytattam. - Már ha ez így van, természetesen...
Hagytam, hogy lépteink újból csendet vessenek körénk, majd újból felötlött agyamban egy kérdés, amely már attól a perctől kezdve foglalkoztatott, hogy Chael elhalálozott.
- Miért választottad ezt az utat? - utaltam törzsfővé válására, tekintetemmel a macsakövet fűrkésztem, majd felemeltem fejem és tekintetét keresve folytattam. - Egy új életet választottál, egy másik emberét.
|
Név, becenév : Damnien Glimt
Nem: férfi
Kor: 34 év
Törzs: Waeris
Rang: törzsfő
Megjelenés: Magas termet, halványkék, semmitmondó szemek és szürkés haj. Öltözködése törzsfőhöz képest egyszerű, köpenyét leszámítva. Oldalán mindig kard lóg, hátán csatabárd, és kerek fapajzs. Izmos, magas, tiszteletet parancsoló.p>
Az egyre inkább fogyatkozó tömeget végigmértem. Bár szememmel, őszintén bevallom,kifejezetten egy személyt kutattam: Chael egyetlen lányát, Dasyrát.
A lány heves természetű volt, s csöppet... mi is erre a megfeleló szó..? Talán az elkényeztetett.
Chael mindig is pénzes ember volt. Családja luxusban élt, amit csupán szerető felesége tagadott meg-időnként.
A lány nem volt sehol. S ez ezerszer aggasztóbb, mintha szem előtt lenne.Nem lennék képes felé ellenség ként közeledni. Valószínüleg ezért is sokan el fognak bírálni, de nem tehetem ki az utcára Chael családját. Én öltem meg őt, úgy gondolom, hogy az utána maradt két nőről valamilyen szinten gondoskodnom kell.
Fene abba a jó szívembe!
Kraeth egy kézmozdulattal sétálásra invitált. A vár felé haladtunk lassan, melyet a főtérrel egy macskaköves út kötött össze. Feltette első kérdését. Valószínüleg a kismillióból, ez az egyik.
Eddig nem igazán gondoltam bele, hogy mit kéne tennem, mint törzsfő. Vagy hogy hogyan. A holmiaim hogyan fogan a várba kerülni? Te jó ég, túl sok kérdésem van. Inkább nekem kéne faggatnom kétségeesetten Kraethet!
De álljunk meg egy pillanatra. Damnien. És. A. Kétségbeesés. Oké, ez szép gondolat vot, vissza a földre!
Elgondolkoztam, s kissé megkésve válaszoltam, miközben halvány mosoly ült a számra:
-Beszereltetek egy kandallót az őrtoronyba.-néztem a hadvezéremre. Lassacskán haladtunk a vár felé, amit nagyon is sajnáltam. Minél előbb szükségem van egy kis magányra, és csendre, amit úgy érzek nem fogok megkapni egy jó darabig.
-Azonban komolyra véve a szót-kezdtem bele, kisebb terveim elmesélésébe:-,csak annyit tudok mondani, hogy közel a tél. [Winter is Coming!~ (^-^)] Ki tudja mennyi ideig fog tartani, és nem fogom hagyni, hogy a Waeris bármely tagja éhen haljon, vagy megfagyjon. Vadászokat kell kiküldeni, akik ha kell a Faelig elmerészkednek. Raktároznunk kell az élelmet, és rengeteg fát is össze kell gyűjtenünk.-mondtam, s már komoran bámultam magam elé.
Rendbe kell hoznunk, mindazt,amit Chael elhanyagolt.
S szinte csengett a fülemben egy mondat. Egy mondat, amit suttogva mondtak abban a pillanatban a hátam mögött amikor leszúrtam a törzsfőmet:
"Az elején Chael is ilyen volt" |
Név, becenév : Kraeth
Nem: férfi
Kor: 32 év
Törzs: Waeris
Rang: Hadvezér
Megjelenés: Izmos, erős alkat, magassága felülről üti az átlagot. Kisugárzása tiszteletet csikar ki. Éjfekete szőrzete egy rövid borosta és egy a kornak megfelelően vállig érő lobonc formájában látható. Misztikus kék szemei miatt gyakran átkozottnak tartották.
Láttam Damnien arcán, hogy érzi mennyire bizalmatlanul fordulok hozzá, és úgy tűnt, bánja is. Mindig jóban voltam a beosztottjaimmal, ha tehettem, sosem szerettem hidegen fordulni azokhoz, akiket egyszer csatába kell majd vezényelnem. Szerettem volna, ha bíznak bennem, ám a baráti kapcsolat, amely néha kialakult közöttünk, számomra nem mindig szolgált jól. Az ember nem szívesen küldi a barátait a halálba...
Damnien Glimt pedig megtapasztalhatta a nagyság keserű ízét, és úgy tűnt, nincs egészen kedvére. Sosem akartam törzsfő lenni, számomra már a hadvezérség is épp elég volt. Épp elég felelőséggel járt, már így is túlságosan megkülönböztettek a tagoktól...
Egyszerű emberként egyszerű életet élni? Nincs is annál jobb érzés.
Amikor Glimt az özvegy otthagyása után az arcomat fürkészte eszembe ötlött, hogy néhai törzsfőnk rendelkezett egy leánnyal özvegyétől, aki még a huszas éveit élte, de így is rendkívül okos volt. Dasyra... igen, azt hiszem így becézik...
A leány örökölte bosszúszomjas természetét édesapjától, így nem volt kétséges, hogy amint képes lesz rá, Damnien életére tör majd. Az azonban csak ezen eszmefuttatás után ötlött eszembe, hogy nem csak Glimt lehet a célpontja. Jogosan próbálna bosszútállni rajtam is, ugyanis megkíséreltem megölni az apját... Ezen azonban nem volt sem erőm, se időm aggódni, így mire Glimt hozzám érkezett, már el is felejtettem.
- Pontosan. - látszott a mellettem álló férfin, hogy nem igen szeretne velem csevegni, ám ez a legkevésbé sem tántorított el célomtól. Egy kézmozdulattal sétára invitáltam, habár ez inkább csak céltalan keringésnek tűnt. - Mivel kezdesz? - nem egy érzelmes vallomást vártam, hanem tiszta tényeket. Kiváncsi voltam, mit akar tenni legelőször új törzsfőm, most, hogy átvette a Waeris vezetését.
|
Név, becenév : Damnien Glimt
Nem: férfi
Kor: 34 év
Törzs: Waeris
Rang: törzsfő
Megjelenés: Magas termet, halványkék, semmitmondó szemek és szürkés haj. Öltözködése törzsfőhöz képest egyszerű, köpenyét leszámítva. Oldalán mindig kard lóg, hátán csatabárd, és kerek fapajzs. Izmos, magas, tiszteletet parancsoló.p>
Ilyen bizalmatlanságok még életemben nem tapasztaltam Kraeth arcán. A fiúkkal és velem, mindig is jól bánt. És én mit tettem?
A fejembe vettem, hogy jobb ember vagyok, mint Chael, és én majd megmutatom neki! Aki épp ésszel gondolkozot, leordította a fejem. "Részeg disznó,hogy lehetsz ilyen ostoba? Megkérdőjelezed a törzsfődet?"
a hangok még most is itt csengenek a fülemben. A fiúk akik előtte egy fél óráal még velem fagyoskodtak az őrtornyokba, csak nevettek. "Valami piát rejtegetsz a toronyba?"
Ekkor támadtam rá.
Senki sem bízott meg bennem, most pedig én vagyok a törzsfő.
Meg kellett volna hagynom Chael életét. Rengeeg támogatója volt, akik most mind ellenem fognak összeesküvést szőni. Mind engem akarnak majd holtan látni. Élen a családjával.
Tudom, az is hiba volt, hogy megöleltem a feleségét. Szinte hallottam, ahogyan Kraeth sóhajt, és annyit motyog "nem kellett volna..". Ránéztem, s az arca meg sem rezzent.
Végül megszólalt, hogy ma este üjlünk tort. Bólintottam. A tömeg lassan oszlani kezdett. Néhányan Chael holttestéhez gyűltek. Vettem egy mély levegőt.
Nem kellett volna ezt tenned, Damnien Glimt. Ostoba vagy, és meggondolatlan!~figyelmeztetett egy belső hang.
Mégis mit gondoltam? Hogy egyetlen tettemmel képes leszek megváltoztatni egy jégbe fagyott világot?
Mit képzelsz magadról, Damnien Glimt?
Őszintén bevallom, semmi kedvem nem lett volna Kraethel kettesben maradni. Annál inkább mennék haza, a félreeső kis házamba, ahonnét az évek alatt eltűnt a gyermeknevetés, az apai szigor, az anyai kedveség, és a nagyapai mese. Leginkább kietlen pusztára emlékezteti az embert.
S most? Mostantól Hollóvár legnagyobb építményében fogok élni, bársonyos paplannal takarózni éjszaka, attól tartva, hogy valaki rám ront éjszaka, és leszúr, hogy véremben fuldokolva halljak meg. Mostantól nem mehetek majd úgy végig az utcán, hogy ne súgjanak össze a hátam mögött. Mindenki odahajol majd az éppen mellette állóhoz, hogy megossza a pletykákat vele.
Bezzeg tegnap!
Akkor csak a fiatal, férjtelen lányok súgdolóztak, ha néhány katonatársammal végigsétáltunk a piactéren.
Chael holttestét elvitték, s a tömeg szétoszlott, néhány lépcsőfokot feljebb mentem, s Kraeth előtt megálltam:
-Gondolom szeretnél beszélgetni erről.-mondtam nyugodt, mély, s határozott hangon. Ez vagyok én.
De miért tetted, Damnien Glimt?
Hogy válaszolok majd a hadvezéremnek, ha saját magamnak nem tudok egyetlen okot sem felsorolni...?
Mellesleg ez a csicsa palást nagyon idegesít. Kellett nekem a multkori "kiruccanáson" elhagyni a sajátomat... |
Név, becenév : Kraeth
Nem: férfi
Kor: 32 év
Törzs: Waeris
Rang: Hadvezér
Megjelenés: Izmos, erős alkat, magassága felülről üti az átlagot. Kisugárzása tiszteletet csikar ki. Éjfekete szőrzete egy rövid borosta és egy a kornak megfelelően vállig érő lobonc formájában látható. Misztikus kék szemei miatt gyakran átkozottnak tartották.
Enyhén leemelt tekintetem a kardgombot fürkészte. Nem néztem a törzsfőre ezzel tiszteletet mutatva az ifjú vezér felé, ám ez a tisztelet nem az örök, és megfogyatkozhatatlan fajtából volt való. Tiszteltem egy tettét, annál többet azonban nem, ez az apróság pedig bármely percben elillanhatott. A fejhajtásom nem volt egyenlő lojalitásom hírtelen életrekelésével.
Chael felett is hajtottam már fejet valaha, most pedig képes lettem volna egy mozdulattal véget vetni életének. Ő is volt már dicső, megrendíthetetlen, ám a kapzsiság elragadta, s élete nem nyert többé értelmet.
Az egyetlen aki látta benne a jót, a szépet az szerető felesége volt. Ő volt az egyetlen, aki nem feledte el férje boldog mosolyának csillogását, nem feledte el az életvidám ifjat, aki valaha az volt.
Nem gondoltam, hogy Damnien Glimt különb lehet.
Felemeltem a fejem, amikor hozzám szólt, tekintetemet pedig az övébe fúrtam. Barátságosan szólt, én azonban tartózkodva, bizalmatlanul hallgattam szavait.
- Nem is teszem - hangom acélosan csengett, megrendíthetetlenül tükrözte az igazságot. - Meghajlok egy tetted előtt, azt azonban nem tudom, lesz-e alkalmam meghajlani előtted. - kardomat elfogadtam tőle, és visszacsúsztattam hüvelyébe. - Ezt azonban örömmel hallom, és remélem, ez hosszú évekig nem fog változni. - Bólintottam rá, majd követtem Glimt elkalandozó tekintetét. Megpillantotta. Meglátta az egyetlent, aki könnyeket tudott ejteni a halott törzsfőért, s azonnal karjai közé vette.
A férje gyilkosának az özvegyet ölelni nem szabad... Ellent mond a természetnek. Megbánást, együttérzést mutatni, ha elveszünk egy olyat valakitől, akit feltétel nélkül szeretett?
Számára nem jelentett vigaszt az a két kéz, amely megnyugtatva magához ölelte, talán épp a tiszta düh akarodzott testet ölteni benne, amikor béklyóba vonta a megbocsájtás kelletlen érzése. A dühöt ki kell adni, amint lehet, vagy az örökké megmarad, örökké marcangolja majd áldozatát. És Glimt pontosan most akadályozta meg, hogy a düh szabadon elszökjön, annak ellenére, hogy ártatlan, önzetlen gondolat vezérelte csupán...
Damnien lassa a temetésre terelte a szót, amelyet az elkövetkezendő napokban az ő feladata lesz tisztességesen megrendezni. Ez a legkevesebb, amit az özvegyért tehet.
- Ma este üljünk tort a néhai és új törzsfőnk tiszteletére - szerettem volna, ha a tömeg elolszlik és négyszemközt beszélhetek Glimttel. Kiváncsi vagyok, akkor hogyan viselkedik.
|
Név, becenév : Damnien Glimt
Nem: férfi
Kor: 34 év
Törzs: Waeris
Rang: törzsfő
Megjelenés: Magas termet, halványkék, semmitmondó szemek és szürkés haj. Öltözködése törzsfőhöz képest egyszerű, köpenyét leszámítva. Oldalán mindig kard lóg, hátán csatabárd, és kerek fapajzs. Izmos, magas, tiszteletet parancsoló.p>
Csend. kínos csend fogatta Chael halálát. Nem csak a világunk fagyott meg:ezuttal minden főtéren lévő ember, a levegő, az elkezdett mondatok, befejezetlen tettek is. Minden ledermedt,senki sem mert megszólalni. Mikor Kraeth felé nyújtottam a kardot, tisztelettel nézett rám és fejet hajtott. Nyeltem egy nagyot. Szép volt elképzelni, mikor belegondoltam, mégis olyan távolinak tűnt. Úgy éreztem, sosem érdemlem majd ki a "nagy emberek" tiszteletét. Büszkének kéne lennem, és eltökéltnek, azonban nem tudom mit kéne tennem, és nem tudom hogyan. Mondanom kéne valamit. Bátorítást, talán megfélemlítést. A csend arra várt, hogy én tegyek valamit. De mit?
Kraethhez szóltam, halkan,szelíden. Mint egy baráthoz:
-nem várom el tőled, hogy meghajolj előttem, vagy hogy úgy tekints rám, mint egy uralkodóra.Még most is a hadvezérem vagy. A szememben mindig az leszel.Én nem Chael vagyok.-jelentettem ki a végén. Én nem vagyok olyan, mint ő volt. Tisztelni akarom az egész törzset, bár ezt kölcsönösen elvárom tőlük. Nem akarok zsarnok és önző lenni. Azt akarom,hogy ezek a nagy emberek ugyanúgy megbízzanak bennem, mint a kicsik.
Körbenéztem, s ekkor megpillantottam egy nőt. nem volt éppen fiatal. Enyhén ráncor arcán dagadt könnycseppek folytak végig, melyek néha mellkasára estek,s ruhája anyaga szippantotta be őket, néha pedig zsebkendőjével itatta fel. Kérdés nélkül indultam meg egyenesen felé, bűnbánó arccal. Mindenki engem figyelt, és hogy mit teszek. Kérdés nélkül öleltem magamhoz Chael feleségét, aki ekkor tört ki igazán, s keservesen kezdett sírni:
-Sajnálom-suttogtam neki:-Tudom, hogy máshogy is alakulhatott volna.De a szellemek is így akarták.-mondtam nyugodt, mély hangon.Tudtam, hogy Chaelnek is volt szíve, s a felesége ezt az oldalát ismerte, de sajnos, mint sokakat, őt is megváltoztatta a hatalom utáni vágy. Mikor egy kicsit is kapott belőle, többre vágyott és én pontosan ettől féltem. Hogy én is többet akarok majd. Elengedtem a síró nőt és mélyen a szemébe néztem majd a tömeg felé fordultam, s egtetem amire vártak:megtörtem a csendet.
-Chael is olyan eber volt mint bármelyikünk. Rangjához méltó temetést érdemel, mertha zsarnok is volt sokszor, és önző, sokat tett értünk.-mondtam majd ismét az asszonyra néztem és halkan hozzáfűztem, neki mondva:-Szebb halált érdemelt volna... |
Név, becenév : Kraeth
Nem: férfi
Kor: 32 év
Törzs: Waeris
Rang: Hadvezér
Megjelenés: Izmos, erős alkat, magassága felülről üti az átlagot. Kisugárzása tiszteletet csikar ki. Éjfekete szőrzete egy rövid borosta és egy a kornak megfelelően vállig érő lobonc formájában látható. Misztikus kék szemei miatt gyakran átkozottnak tartották.
Glimt a legcsekélyebb mértékben sem méltóztatott reagálni. Ha új törzsfőmön múlik Chael perceken belül vérében térdepelve a főldrehull, s a törzsfőgyilkosság immáron az én kezemen fog száradni - az engedetlenség vádja mellett, természetesen. Azokban a percekben - tisztában léve a súlyos következményekkel - képes lettem volna elvágni a torkát és elküldeni testvérem a másvilágra, a szellemek kezére bocsájtani vétkes lelkét, valaki azonban gyengéden megérintette vállamat és szelíden csengő hangján lebeszélt mindenről, amit eddig.
A nagybátyám volt az egyetlen, aki képes volt hatni rám, éveket áldozott fel értem és nem dobhattam sutba az életem az elveim miatt, ha ez lebegett a szemem előtt. Akkor hiába lett volna minden erőfeszítés, amit értem tett, az időm amit rám áldozott. Mert ha egy hadvezér ellentmond új törzsfőjének, és megöli annak elődjét afelett senki sem siklik át egyszerűen.
Az elvek felett csúfosan győzedelmeskedtek az érzelmek, elengedtem Chael torkát. Pár pillanatig még hevesen kapkodott levegőért, akkor azonban a nagybátyám által küldött katona a karjai közé vette és hevesen kezdte ráncigálni.
Kardomat lassan visszahelyeztem kardhüvelyembe, szorosan a törzsfő és nagybátyám mellett lépkedtem.
- Nem kellett volna megállítanod - suttogtam, válaszképp azonban egy komor fejcsóválást kaptam. Jobb is így, talán...
A következő percek azonban életem legzavarosabb pillanatainak voltak mondhatóak. Chael kutyaként nyüszítve szabadította ki magát a katona karjai közül és egy villámgyors mozdulattal kikapta kardomat annak hüvelyéből. Ha engem akart volna ott helyben megölhetett volna. Azt azonban tudta, ha Damnien most meghal, újra ő lesz a törzsfő és bármikor kedvére kivégeztethet, ha úgy tartja kedve.
Tekintete a döghúst látó dögevőkét idézte fel bennem, ahogy sebes léptekkel támadta hátba az új vezért. Utána kaptam, azonban kezem csupán lengő palástját szakította fel. Glimt reflexei remekek voltak, könnyedén védte ki az ütést. Egy pillanatra büszkeség lángolt fel bennem, ugyanis harcosként Damnien az enyémek között szolgált, az én tanaimból okult.
Alaktalan szavakat suttogott, olyanokat, amiket csak Chael és ő érthetett. Azután egy könnyed mozdulattal átdöfte pengéjét annak hasán, számunkra azonban csak pengéjén vértől mocskos vége csillant fel Chael hátába szúrva, s tűnt el újra, hogy a sebre Damnien keze szorúljon.
A következőkben heroikus, és felejthetetlen pillanatok következtek, olyanok, amelyeknek ezelőtt még soha nem lehettem részese. ... egy jobb világban...
Chael lelkét magukhoz vették a szellemek.
Nem koncentráltam tulságosan a tömeg reakciójára, de egy biztos; senki sem szólt, vagy kiáltott fel felháborodottan. Csupán tíz, meg tíz szem tabadt a néhai törzsfő holttestére. Glimt felém nyújtotta a kardot, amelyet Chael szorongatott, s amely évek óta szolgált engem a csatákban. Biccentettem, ám tekintetemet leengedtem ezután, nem emeltem fel, ezzel is tiszteletet mutatva törzsfőm felé.
Egyben biztos voltam; ő nem az elődje, és hogy egészen másképp kell majd bánnom vele. Azt azonban továbbra sem tudtam, bizhatok-e benne. Az emberek kegyetlenek és kiszámíthatatlanok, sosem tudhatjuk, mikor játszanak szívünk hurjain, hogy elhitessék velünk, bízhatunk bennük. Sosem tudhatjuk mikor használjuk ki őket.
Egyben biztos vagyok, Damnien Glimt és az én sorsom még sokáig össze lesz kötve.
|
Név, becenév : Damnien Glimt
Nem: férfi
Kor: 34 év
Törzs: Waeris
Rang: törzsfő
Megjelenés: Magas termet, halványkék, semmitmondó szemek és szürkés haj. Öltözködése törzsfőhöz képest egyszerű, köpenyét leszámítva. Oldalán mindig kard lóg, hátán csatabárd, és kerek fapajzs. Izmos, magas, tiszteletet parancsoló.
Lehet, hogy valóban eltúloztam. Eltúloztam a Kraeth felé irányuló kissé megvető pillantásom. Igazából, tiszteltem a hadvezéremet, mert sok jó tanácsot osztogatott katonáinka. Gondolom nem hiába kapta rangját. Követtem tekintetemmel ahogyan Chaelhez lép, és fejét hátrahúzva szorította pengéjét nyakának. eszem ágában sem volt megállítani. Csupán a szokásos, semmitmondó tekintetemmel vizslattam a halálra rémült Chaelt. Vártam a mozdulatot. A gyors és végzetes mozdulatot, és hogy utána pár pillanatig asaját vérében fuldokolva essen a földre.
Én hagytam. De volt aki nem.
Az az ember, aki a levelet küldte. odalépett Kraethhez és egyik kezét avállára helyezte, a másikat pedig a kardot tartó karjára:
-"Ne tedd, Kraeth..." -mondta neki, és odahívott egy katonát.Egy pillanatra rám nézett, s látva, hogy ezt sem ellenzem, nem engedte, hogy Kraeth megölje Chaelt. Szónélül fordultam meg és tettem pár lassú lépést.nem érdekelt, hogy mit tesznek vele. De annyi szent, hogy áldani fogja a szellemeket, ha nem nekem kell döntenem sorsa felől. Ám megtorpantam, mikor virágszavakkal kifejezhetetlen káromkodást hallottam Chael mementőjétől. Fejemet oldalra fordítottam, de Chael akkor már majdnem ott állt mögöttem. Gondolkodásra alig volt időm, ezért a nemrégiben oldalamra akasztott kardhoz nyúltam, mely már évtizedek óta mindig a törzsfő tulajdonában állt. A levegő megfagyott a főtéren. Senki sem mert tenni semmit, csak Chael rohant felém bosszúszomjasan. A vállamra célozva sújtott le a karddal, ám még időben előkaptam sajátomat és kivédtem.
-Hát ezt a halált választod?-szűrtem ki a fogaim között. Ő akarta. Hát most megkapja...
Jó hogy nem fellöktem, ahogyan kivédtem a sújtását. Mikor ismét támadni akart, bal kezemet felemeltem és elkaptam alkarját. Mélyen a szemébe néztem:
-A szellemek bocsássák meg minden bűnödet.-suttogtam neki úgy, hogy más ne hallja. Chael szemei kikerekedtek. Pengémet hasába szúrtam, mire minden izma megfeszült. Hirtelen rándult össze, majd ahogyan kihúztam belőle a véről pirosló fegyvert, megtámasztottam a hátát és lassan a földre helyeztem.
A lépcső tetején térdeltem a haldokló mellet, aki eleresztette a kezében szorongatott kardot. Kraethé volt a penge. Tőle vette el. Majd kezét sebére helyezte és véres tenyerét maga elé fordította. Egy darabig remegve nézte, majd a bal mellkasomhoz szorította. A szívemhez.
-"Még találkozunk..."-mondta halk és erölkodő hangon.
-...egy jobb világban.-hajtottam le a fejemet. Kezemet kihúztam háta alól, és mit sem törődve a vérrel, melybe belehullottak a hópelyhek majd eloladtak, kezére helyeztem, mely a mellkasomon pihent. Még egyszer, utoljára összerezzent, és nem mozdult többet. Karját elengedte. A pupillája kitágult, és a semmibe nézett sötétzöld szemeivel. Két ujjammal lecsuktam őket. Egy darabig néztem őt, majd felálltam és fegyveremet a hüvelybe helyeztem. Felemeltem Kraeth kardját és felé fordulva nyújtottam neki. |
Név, becenév : Kraeth
Nem: férfi
Kor: 32 év
Törzs: Waeris
Rang: Hadvezér
Megjelenés: Izmos, erős alkat, magassága felülről üti az átlagot. Kisugárzása tiszteletet csikar ki. Éjfekete szőrzete egy rövid borosta és egy a kornak megfelelően vállig érő lobonc formájában látható. Misztikus kék szemei miatt gyakran átkozottnak tartották.
Kezdtem sajnálni szerencsétlen lovamat, ugyanis mára már harmadszorra hajtottam ki belőle a szuszt is. Prüszkölve szelte a vidéket, eszeveszett tempóban vágtatott a hideg pusztaságon keresztül, egyenesen Hollóvár irányába. Az a szerencse ért, hogy a síkságtól nem terült el messze a Waeris hírhedt erődje, így egy csekélyke vágta után a távoli köd mögül kirajzolódott Hollóvár lágy sziluettje. Minden egyes alkalommal elcsodálkoztam a kastély hatalmasságán, az emberi erő és elhivatottság egyik legmeghatározóbb szobrán. A vár az ég felé tört, hatalmas falai mozdíthatatlan kerítést képeztek közötte és az esetleges támadók között.
Külön kihívás volt megoldani az élelem és italszállítást, ám az akkori emberek elhivatottságát joggal irigyelheti a világ. Eszem azonban nem engedte, hogy a tündöklő vár csodáját bámuljam naphosszat, sokkal fontosabb dolgokon tekeregtek agyam kerekei. Damnien Glimt neve ismerős volt. Túlságosan ismerős. Egy egyszerű harcos volt, aki alattam szolgált, ritkán láttam, elveszett a tömegben, ahogy mindenki. Ritka volt, hogy megjegyeztem a harcosok nevét, ő azonban egészen más volt. Emlékeztem a nagyapjáról hallott történetekre, aki hajdani törzsfőnknek köszönhetően elhagyta a törzset.
Így már tiszta volt az indíték, mégsem értettem teljesen. A bosszú fogalma nem volt számomra ismeretlen, mégis gyanakodtam. Ha az indíték tiszta az ember nem követel érte semmit, nem akar a hajdani törzsfő helyére lépni… Tehát valami végtelenül gyanús volt Damnien Glimt személyében, valami, ami miatt a legcsekélyebb bizalmat sem tudtam volna megadni neki.
A kapukat kitárták a vár aljában, számítottak arra, hogy a nemesek, befolyásos emberek hamarosan ideözönlenek, az őrök legjobb formájukat feléve álltak a kapuban, tudták, hogy jó benyomást kell tenniük a törzsfőre. Hangosan köszöntöttek, rangomnak megfelelően, ám nem sokáig foglalkoztam velük. Lelassítottam lovamat úgy ügettem fel a macskaköves utcákon, fel egészen Hollóvár főteréig.
Damnien Glimt és a tömeg szavait sikerült elkapnom, amikor megérkeztem. Az új törzsfőnk elődjéből feláldozhatót kívánt csinálni… Ha az ember sokat megélt, tudja, hogy a halál néha nagyobb kegyelem, mint a rabszolgasors, és azt is, hogy egy törzsfő számára fontos a kegyelmesség. Így új vezérem rögvest megszerezte első rossz pontját a szememben.
Lovamat lefékeztem, prüszkölve toporgott a tömegben. Nem köszöntöttem az egybegyűlteket, nem köszöntöttem Glimtet, csupán elkaptam felém irányuló tekintetét.
Éreztem rajta a megvetést, hogy valamiképp élvezi, hogy nekem kell lesnem az ő parancsait. Ám én sosem voltam az az ember, aki szerette, ha igába hajtják.
Lendületesen leugrottam lovam hátáról, kardomat kihúztam hüvelyéből, és szapora léptekkel Glimt és a Chael felé iramodtam. Éreztem a tömeg feszültségét, a rám irányuló tekinteteket, és azt, hogy az elhivatottságom meginog egy pillanatra. Azonban Chael szemébe nézve minden kétségem elveszett.
Bal kezemmel megragadtam hajdani törzsfőm haját, fejét hátrahúztam, pengémet pedig torkának illesztettem. Glimtre néztem.
- Kegyelmet kell tanulnod, király…
Azzal a lendülettel elvágtam a torkát…/ Hiába állított meg, pengémet továbbra is Chael torkána simítottam.
(Attól függ Glimt mit reagál, ha hagyja, hogy elvágja, megteszi, ha nem akkor nem…(: ) |
Név, becenév : Kraeth
Nem: férfi
Kor: 32 év
Törzs: Waeris
Rang: Hadvezér
Megjelenés: Izmos, erős alkat, magassága felülről üti az átlagot. Kisugárzása tiszteletet csikar ki. Éjfekete szőrzete egy rövid borosta és egy a kornak megfelelően vállig érő lobonc formájában látható. Misztikus kék szemei miatt gyakran átkozottnak tartották.
Ostoba. Bolond.Beképzelt.
Ez mind én vagyok az emberek szemében, akik alig egy órája még a barátaim voltak. Együtt érkeztünk a főtérre.Aztán én itt maradtam, ők pedig elmentek.
Dél körül járhatott.Már nem nagyon akartak indulni azemberek a fesztiválra. Csak a törzsfőnk. Akarom mondani, ex-törzsfőnk. Mindenféle egó-villogtatás nélkül, de komolyan. Legyőztem. Azt gondolta, hogy legyőzhetetlen, hogy ő valami nagy szellem!
Most meg itt áll előttem. Na jó, nem pontosan előttem, mert szépen legurult a lépcsőn. At hiszem, sikerült megaláznom egy kicsit. Pedig ez konkrétan nem állt sándékomban. Véleményem szerint éppen elég nagy szégyen hogy a Waeris egy fiatal harcosa, ily könnyedén legyőzi a törzsfőt.
Chael, felkiálltott. Már nem nevezem többet törzsfőnek. Már senki sem fogja így nevezni:
-"És most?Mit akarsz velem tenni? Megölsz, vagy feláldozható lesz belőlem?"-kérdezte mialatt ördögi vigyor ült az arcára. Imsert engem. Tudta, hogy olyan vagyok mint a nagyapám.
A földet nézve, még mindig szaporán vettem a levegőt.Tekintetem a mögöttem állókra tévedt lassan. Valaki-nvét nem tudom, de úgy érzem sokszor fogok hallani róla- papírt és tollat kért. Serényen írni kezdett mikor ezt megkapta.
Chael egyik régebbi testőre odalépett a legyőzötthöz, akinek levette palástját. Vállából lassan folydogált a piros folyadék. nem kapott mély sebet.Vigyáztam a testi épségére. A testrő feljött alépcsőn, és a vállamra terítette a köpenyt.A bal vállamnál vörös folt éktelenkedett, de nem izgatott.Kihúztam magamat. Megfordultam. Ekkor nyomta a fickó a testőr kezébe a levelet aki azonnal futni kezdett, s egy lóra pattanva vágtatott el. Tudtam, hogy kiért küld.
Kraeth.
-"Na mi van, nem döntöttél még?"-ordított Chael. Csupán az arcomat fordítottam felé:
-Bemutatom a Waeris legújjabb feláldozhatóját.-mondtam nyugodt és mély hangomon.
-"Félsz megöletni, mi? Tudtam. egy gyáva féreg lett az új törzsfőtök!"-tápászkodott fel a földről és mutatott rám:-"Egy gyermeklelkű férfi!"-kiáltott.
A kezem ökölbe szorult és úgy szólaltam meg, magamba folytva az degességemet:
-A halál nem büntetés. Csupán megváltás. Tepedig büntetést érdemelsz.
Sokáig ment még a veszekedés, mialatt mindenki kinyílvánította a vélemyényét. Az egyszerű emberek, harcosok és vadászok visszahúzódva hallgatóztak. Ki az épüetek árnyékából, ki az ablakából.
A testőr délutánra vissza is ért.
A hó lassan szállingózott. Mi még mindig Chael sorsáról vitatkoztunk.Régebbi hívei idegesen és néha kiabálva mondták a magukét, a többiek pedig megpróbálták nyugodtan kezelni a helyzetet.
Ám a testőr feltűnése után, mindenki elhallgatott. Kb. tíz-tizenöt perccel a nagydarab harcos visszatértére megjelent Kraeth. Midenki azt várta, hogy ő döntsön, hiszen nagy befolyása volt.
Ismét kihúztam magamat és úgy figyeltem a lován ülő férfit, akinek legutóbbi találkozásunkkor még lesnem kellett volna minden kívánságát,hisze rangban felettem volt. Fordult a kocka, drága hadvezérem... |
Kraeth és Damnien Glimt
Zárt játék |
[15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
