FrissítésSúgó

Vanília	2015.12.21. 20:08 -
	Témaindító hozzászólás!  ez a virág ez nem tudom mi de nagyon tetszik, túl csábos volt ahhoz hogy otthagyjam xoxo, Vanília c:

[4-1]

Vanília

Előzmény | 2016.01.25. 12:08 - #4

Norah   Meory léptei egyre távolabb ropogtak a hóban. El akar menekülni. - Meory! - kiáltottam utána, majd felálltam a fa tövébe. Körülnéztem a közelben; sehol semmi, csak a némán lefelé szállingózó hatalmas hópelyhek.  Felvettem az íjamat és nyakamra ejtettem a bőrtegezt. - Hagyj békén! - Csak a fák közül hallottam. Menet közben felkaptam a nyulat a földről és szorosan megtartva elindultam a fák közé. - Hova mész? - kérdeztem felemelt hanggal, de közben arra koncentráltam, hogy halljam a lépteinek zaját. - Valahova - felelte a semmiből. Elmosolyodtam. Nyert ügyem van. Úgy tűnt, azért még kellemesen elcseverészik velem, amíg meg nem találom őt.  A nyúl ki akart szabadulni a kezeim közül, hát úgy kellett tartanom, mintha meg akarnám fojtani.  Méterekre nyújtott léptekkel követtem a hangokat, kezdtem beleszédülni a fák kerülgetésébe. A hóban már láttam a lábnyomokat és azok után mentem. Mikor Meoryt távolabbról hallottam, felgyorsítottam a tempót. Oldalamon zörögtek a nyílvesszők, kezemben ficánkolt a nyúl, fél hajkoronámat már arcomba fújta a szél. - Ha a helyedben lennék... - kezdtem. - Érdekelne, mit akarok tőled.  - Engem nem érdekel - kiáltotta vissza Meo ridegen. Elképzeltem, vajon milyen arcot vág, mire önkéntelenül is belenevettem a hidegbe. - Lehetne munkaügyi ajánlat - próbálkoztam. - Igen? És erről van szó? - Nem, de előfordulhatna. Ha most nem állsz meg, nem fogod megtudni. - Ez a célom. Egy idő után már fogalmam sem volt róla, hogy hová megyünk, csak követtem a lábnyomokat a hóban, kezemben a nyúllal. A hó egyre nagyobb pelyhekben és szaporábban hullott. Lehet, hogy megérte volna megállni, de akkor erre még nem is gondoltam.

Vanília

Előzmény | 2015.12.29. 17:59 - #3

Megint én :D Meory.   Elhajtottam szemem elől egy ágat. Futólépésben. Azt mondta, ha visszaviszem neki a nyulat, békén hagy egy időre. És nekem pont erre volt szükségem. Magányra, egyedüllétre, mindenre úgy, ahogyan rég volt. Mert megijesztett. A folytonos mellettem léte, az eltántoríthatatlansága, a kitartása. Lehetetlen volt levakarnom magamról, egyszerűen rám szállt. Futni kezdtem. Azt mondta, közvetlenül a határnál lesz, az erdőnél, hogy egyedül lesz majd. Nem is tartott sokáig megtalálnom. A bokrok mélyére rejtőztem. Nem vagyok normális, hogy mindenkit kilesek a fák közül. A francba is, mindegy, ott ült. A fának dőlve, dudorászva, és talán... elfelejtett engem. Kidobtam a nyulat a bokorból, ami pár méterre a lánytól, talpra érkezett, és - mint akit az előbbi szabadesés nem viselt meg egyáltalán - már kutatott is a hó alatt. Remélem, Silaen észreveszi, és tartja magát az ígéretéhez. Újból minél halkabban zörögni kezdtem, kivergődtem a bokorból és némán osonni kezdtem visszafelé, úgy döntöttem, kerülőúton megyek haza. Nem akartam, hogy a lány engem észrevegyen. Elég, ha a nyulat látja. És mégis megállított. A hangja. - Me-o-ry..? - trillázta a hátam mögül szórakozottan, akár egy énekesmadár. Hangjában nevetés csendült.  Azt hiszem, meglátta a nyulat. Visszanéztem. - Nem vagyok itt, Silaen - feleltem összeszorított fogakkal. Ne hívj vissza, ne hívj vissza, ne hívj vissza. - Kit hívsz te Silaennek? - kiáltott felém. - Nevezz végre Norahnak és gyere ide vissza.

Vanília

Előzmény | 2015.12.21. 20:57 - #2

Norah.   A fa tövében ültem, magam alól lábammal elrúgdosott hóval, ami két oldalamon egy-egy tekintélyes méretű hókupaccá állt össze. Én pedig ültem a sárban, azzal szórakoztam, hogy az égbe fújkálom kirajzolódó leheletemet.  Én kértem, hogy legyek egyedül. Én akartam duplaannyi veszélyt, én akartam a magányt. Semmi kedvem nem volt egy társhoz az ölemben fekvő vesszőkkel teli bőrtegezen és a hóban pihenő felajzott íjon kívül, ami pont semmire sem kellett. Őrként ez volt a feladatom. A hóban várakozás, a semmittevés - mármint szerintem. Mások szerint résen kellett volna lennem, és egész Fael lakosait a (csak elméletben létező) "Betolakodóktól" megvédeni. Ez logikusan hangzott, ha már így őrnek álltam. Csak épp senki nem jött. Tudtam, hogy nem fog jönni senki. Sosem jön senki. Ha jön valaki, az sem felém. Nekem annyi volt a dolgom, hogy nálam legyen a fegyverem, és önfeledten dudorásszak vagy beszélgessek a mellém éppen beosztott társammal. Egyesek szerint nem vagyok jó őr. Szerintem meg hiábavaló olyasmi miatt felesleges energiát használni, ami nem jön.  Igen, ezúttal nem kértem, sőt, nem is vállaltam társat. Mindenki azt kérdezte, mi történt, mi az okom. Én majdnem rájuk nevettem. Az okom? Az okom éppen eltűnt a fák között egy fehér nyulat keresni. Az okom fenyegetésnek vette a viccemet.  Az okom fél tőlem. Én meg odavagyok az okomért. Fejemet hátulról a fának ütögettem, és gondolkodtam. Köszönöm, emberiség, ezt a pár órányi hideg magányt.

Vanília

Előzmény | 2015.12.21. 20:08 - #1

Témaindító hozzászólás!  ez a virág ez nem tudom mi de nagyon tetszik, túl csábos volt ahhoz hogy otthagyjam xoxo, Vanília c:

[4-1]