Átkozottak

"A holtak feladták halál utáni életüket és újszülöttek testébe költözve terelgették azoknak elméjét, próbálva ezzel visszaadni az emberek hitét. Hamarosan keserű leckét kaptak az emberi ostobaság legmélyebb bugyraiból.
A legtöbbször kék szemű, különleges, és egyesek szerint túlfejlett ésszel rendelkező csodagyermekek hamar fenyegetéssé váltak a szellemeket üldöző sámánok szemében, akik azokat "átkozottaknak" keresztelték.

/ Részlet a történetből/

A hunterborn történetében kulcsfontosságú szerepet töltenek be az Átkozottak. A következőkben azt magyaráznánk el, milyen szerepet is játszanak majd a játékban, hogyan bánjatok velük, ha kiigényeltek egyet.

Az átkozottak azok az emberek, akiket érdemesnek találtak a szellemek arra, hogy vezessék őket. A szellemek tuljdonképpen semmi mást nem tesznek, minthogy tanácsokkal látják el a kiválasztottjaikat, valamilyen szinten azonban nevelik azt az embert, akiben élnek, tehát hatással vannak rá. Természetesen minden a gazdatestet bírtokló ember személyiségén múlik. Egyesek mélyen elvetik a bennük lakozó szellemet, mások pedig vakon követik, bárhová is vezeti az őket.

A szellemek nagyrészt az átkozottak testében lakoznak, csakis erősebb fajtáik képesek testetöltésre, vagy a gazdatest olykori váltogatására. Ezek a szellemek hatalmas veszélyt jelenthetnek, főként, ha nem jó szándékkal tértek vissza az élők világába.
Minden szellem retteg attól, hogy a gazdatestét megölik, akkor ugyanis soha többé nem térhet vissza a halál utáni életben, csupán elenyészik a semmiben.

A játék kezdetekor évszázadokig nem találkoztak átkozottal, ez azonban az idők folyamán változott.

Az Őszvég fesztivált követően az átkozottakat újból üldözni kezdték, a máglyák újból fellobbantak és sikolyok töltik be az éjszakát...

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.