|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.23. 08:05 - |
Az event egy egyszerű, kulturális esemény amely évente egyszer kerül megrendezésre ebben a fagyos világban. Az ünnepség az utolsó őszi napot idézi fel, mielőtt beköszöntött volna az örök tél. Ezen a napon az emberek félreteszik viszályaikat és az ünnepség közepette esedeznek a soha többé vissza nem térő aranykorszakért. Mindenesetre mind tudjuk, hogy három rivális törzset összecsődíteni nem mindig okos dolog, így ne álljatok ellent, ha karakteretek épp felpofozna valakit. |
[135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
Név, becenév :Ancric
Nem: férfi
Kor: 17 év
Törzs: Waeris
Rang: Feláldozható
Megjelenés: Megnyerő kinézet, átlagos, talán kicsit vékony alkat és úrias viselkedés jellemzi. Öltözéke rangjához illeszkedő; egy koszos rabruha. Szeme kék ragyogású, álla kissé előreugró, ajka kifejező, orra egyenes. Mogyoróbarna haját látatlanban, hevenyészetten fonja.
[Anric]
Aligha lehetett volna részem nagyobb megkönnyebbülésben. Niva megragadta a kezemet, és arrébbtessékelt a társaság többi tagjától. Nyíltan beszélhettem előtte.
Jelenléte megnyugtató volt, valakié, aki évekkel idősebb nálam, ügyes harcos. Komoly felelősségtudata higgadtságot erőltetett rám. Nem tűnt izgatottnak vagy idegesnek, sokkal inkább várakozónak éreztem.
Kijózanított. Nem voltak tőle olyanok a gondolataim, mint egy űzött szarvasé. Ha az anyámmal találkozom itt, talán az lett volna az első, hogy percekig nem tudok szólni, elakad a szavam, és az érzelmek megfosztanak az értelmes beszéd képességétől. Niva nem váltott ki belőlem ilyen öntudatlan hatást. Szilárd volt, és ez engem is szilárddá tett.
Lehalkítottam a hangomat.
- Egy éve vittek el. Rajtunk ütöttek, és elvonszoltak engem. Nem tudom felfogni, mire volt jó mindez, miért éppen én, miért akkor, miért egyedül. Ha megöltek volna, lenne értelme, de nem hiszem, hogy véletlenül még egy feláldozhatóra lett volna szükségük, és azt nem teremthették volna elő máshonnan. Azt sem értem, miért nem kerestek… De most elkövettem valamit, amiért meg fognak korbácsolni, és nem tudom, képes leszek-e úgy tűrni, mint valamirevaló ember, vagy gyerekként kell majd bőgnöm, és szégyent hozok a törzsre. – Mély levegőt vettem. - Szeretnék hazamenni végre. Te talán tudsz segíteni…
Valójában a legfőképpen az érdekelt volna, miért nem láttam semmi jelét, hogy a törzsem keresett volna, vagy valaki – anyám – váltságdíjat ajánlott volna el értem. Nem éreztem magamat különösképpen értékesnek, de aggasztott az édesanyám tartózkodása. Körvonalazódott bennem a gondolat, mi van, ha valami történt vele.
[Ööö, Minuilin, az a helyzet, hogy szerintem feladtam a leckét. Ugyanis a Faelben az a hír járja, hogy Anric átkozott volt, és az anyja megölette. Valójában ő adta a fiát Waeris-kézre, hogy ne kelljen eltennie láb alól. Szóval, ha Niva most hazavisz egy elméletileg hulla hercegecskét, annak következményei lesznek.]
|
Név: Alexander D. Hill
Nem: férfi
Kor: 21 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos (elviekben)
Megjelenés: Átlagos alkatú, magas megfelelően izmos. Szomorú halványkék szemek, hosszú lilás haj, sápadt bőr jellemzi. Melegen öltözködik, oldalán kard lóg, hátán íj rejtőzik. Főként az utóbbit használja. Folyamatos közömbösség jellemzi, arca egy arisztokratához méltó. Egy mély heg lapul vállán.
- Annak veszed, aminek akarod. Az már más kérdés, hogy ez úttal nem annak szántam - vontam meg a vállam. A székkel való mókázásomra válaszul egy üres poharat kaptam a vállamhoz. Nem nagyon zavart, hogy néhány szilánk letört róla, és a ruhámba fúródott, mint ahogy az sem, hogy a maradék a graviációnak engedelmeskedve a föld felé hullott, majd ott három szabályos háromszögre esett szét.
- Bámulatos - jegyeztem meg minimális gúnnyal. - De azért a tőrrel még mindig jobban célzol.
Majd bólogatni kezdett a tetűs kérdésemre, amit viszont már nem tudtam hová tenni...
Úgy látszott aznap szereztem már minimum két nőt, - és Tawelt, ha ő nem sorolható az utóbbi kategóriába -, akik szívesebben beleztek volna ki, mintsem itt ücsörögjenek velem egy asztalnál. De legnagyobb meglepetésemre a kaszás - nem a halál, és nem is a parszt - kézfogásra nyújtotta felém a kezét, elég bizonytalanul, mintha azt várná, hogy megharapom. Be is mutatkozott.
Én is felé nyúltam, és kezet fogtunk, miközben halvány vigyor tűnt fel az arcomon.
- Alexander D. Hill - mutatkoztam be aznap én is másodjára, vagy harmadjára. Ha még egyszer megérdeklődik, kiállok egy asztal tetejére, és elkezdem kiabálni, a nevemet, hogy lehetőség szerint mindenki megtudja, ki akar leszúrni, mert felmászott az asztalára.
Közben úgy tűnt, Tawel éppen a hadvezérét akarta megfojtani, mert amaz valami nőről beszélt. Meg medvéről. Nem hinném, hogy ismerem a leányzót, akiről társalogtak, legfeljebb látásból. Bár nem nagyon nézegetem a törzsem tagjait. Nem elleneztem egy kis viszálykodást, de ha már verekszik az ember, legalább ne a saját hadvezérével tegye. Aki valószínleg nem a két szép szem miatt került erre a rangra. Mondjuk ha engem sértegetne, vagy ilyesmi, akkor én is ugyanúgy nekimennék. Annak ellenére, hogy valószínűleg kétszer olyan erős, mint én...
Közben pedig arra vártam, hozzanak már egy következő fogást. Nem lehet, hogy az az egy legyen raktáron, ami a macska vacsorája lett. Szó szerint. |
Név, becenév : Nyryn Furtim
Nem: nő
Kor: 25 év
Törzs: Waeris
Rang: vadász
Megjelenés: Derékig érő, hullámos, szőke haj, kétoldalt parkettafonat. Szürke szemek, nőies kisugárzás, kellőmennyiségű izom. Bör melvért, alatta könnyű láncing, vadászcsízma és egy szőrme köppeny díszes csattal teszi ki viseletét. Haját gyakran köpenye alá tűri.
Láttam rajta, az ismeretlen név, kis bizonytalanságot ébresztett benne. Tawel. Nem hinném hogy halotta már a nevet, de ha mégis, akkor csak rossz emlékek, sebek és vér köthető hozzá. Esetleg a farkas.
Ám ő egy jó ember, aki csupán maszkot hord, s kevés ember előtt mutatja meg igazi arcát. Az apámnak megmutatta. Sokáig tartott míg én is a maszkja alá kukkanthattal, de sikerült. Már én is kiérdemeltem a bizalmát, velem is képes úgy beszélni, akár az állatokkal. Nem, nem arra értem amikor valaki ordít a macskájával vagy kutyájával hogy "te mihaszna dög!". Tawel jóba van az állatokkal, sokszor többre tartja őket mint embertársait.
Míg ezen gondolkoztam, megbeszéltem magammal, nem figyeltem a külvilágra, ám Lyric hangja kizökkentett. Ránéztem, és elmosolyodtam. Én is a kezem elé kaptam a számat, de csupán azért, mert magamba akartam folytani a feltörekvő nevetést.
Ékszerek.
Őszintén szólva, szeretem őket.Bár inkább a karpereceket díjazom. Fejdíszt, netalán olyan kis gyűrűket a fülembe mint a faelnek, sosem vennék magamra.
Mialatt hallgattam őt, az egyik lábamat felemeltem, és a székemen megtámaszkodva talpamal átöleltem. Államat a térdemen pihentettem, közben folyamatosan Lyricet figyeltem.
Hiányzott.Igenis, hiányzott az, hogy itt legyen melletem,tudjak kinek mesélni, úgy őszintén. Mint régen.Bár akkor azthiszem, fordítva volt a dolog. Én csacsogtam, és Lyric hallgatott.
De akkor még minden más volt.
-Valami nagyon nincs rendben. De az aarusban még mindig másabb a helyzet,Lyric.-mondatm neki. Olyan furcs volt kimondani a nevét. Tekintetemet elkaptam róla, mielőtt még a szemembe nézhetett volna újra. Kis szünet után folytattam:-A waerisben sokkal rosszabb. -motyogtam. Azért figyeltem, hogy más ne hallgasson ki minket. Nem hiányozna nekem, hogy egy újabb verekedés oka ez legyen.
Az ünnepségről szóló véleményére csak egyetértően bólogattam.
-Muszály nekünk itt lennünk?-tettem fel a kérdést.Bár leginkább hangos gondolkodásnak könyvelném el.Kihúztam magamat és körbenéztem.Mintha csak valami vad lennék aki hallja, hogy valaki közeleg:-Régen sem jártam ide.-modtam és ismét Lyricre néztem.Nyeltem egyet, amikor a tekintetünk találkozott. Mondani akartam még valamit.
Elfelejtettem. Egyszerűen kiment a fejemből. Már nem volt mit mondanom.Egy darabig csendben figyeltem, ahogy a csillogó szempárban a tűz lángjai táncot járnak egymással, majd hirtelen elkaptam a tekintetem róla, és enyhén megráztam a fejemet.
Alsó ajkamba haraptam, miközben a tömeget kémleltem és éreztem, ahogyan kis seb húzódik számon. Fogammal piszkálni kezdtem, és nemsokára éreztem, hogy vasas ízű , meleg folyadék kezd belőle assan csordgálni. Vérezni kezdett. Leplezni próbáltam, ezért egy szőke hajtincset vettem a kezembe, és ezt kezdtem csavargatni az újjaimmal. Nem mertem megint ránézni. |
Név, becenév : Aclumorn Lyric Dahesgar, de általában csak Lyric vagy Esgar
Nem: Férfi
Kor: 25
Törzs: Aaarus
Rang: Kovács
Megjelenés: Átlagos termetű, alkatú, arcú egyszerű ember. Hosszú hullámos haj. Számtalan égési sérülés jellemzi. Karja erős, izmos. Változékony viselet, legyakrabban sötét színek.
Nyryn leült mellém, amely különös, idegen, de határozottan kellemes érzetet keltett bennem. Úgy éreztem, nem hagy majd ott. Mástól pedig nem tudtam tartani.
Pedig éreztem a gondterheltségét, mikor a távozásáról beszélt. De a gondolataim azt felelték, már túl vagyunk rajta, az árnyéka nem éri utol a jelenünket, mert valamiért nekünk ma találkoznunk kellett.
Pedig megütötte a fülemet Tawel neve: de vajon az a Tawel itt ülhetne-e mellette most, hallhatná-e azokat a szavakat, amelyeket most nekem mond; tudja-e, miért ment el az Aarusból; hallotta-e a kételyeit az ő szájából? És ha mindezt megkapta is: van nekem jogom azt hinni Nyrynről, hogy szerelmes lett valakibe a Waerisben, és közben szó nélkül tűri, hogy átöleljem, idétlenkedjek körülötte? Van nekem jogom kételkedni benne? Tudtam a választ.
És tisztában voltam azzal is, hogy nem ülhetünk itt örökké: neki vissza kell majd térnie a törzsébe, ahogy engem is várnak az enyémek. És talán egyszer majd egymás ellen kell harcolnunk. De az lesz az a perc, amikor megtagadom a törzsemet, a sorsomat, és a mesterségemet. Mindennek ára van: éppen ezért bármit elérhetünk. Van, ami drága. De vannak olyan értékek, amelyeknek nem lehet elég magas árat szabni.
Kérdése valami különös, eddig általam sem ismert, ironikus grimaszt váltott ki belőlem. Kicsit mosoly volt, kicsit a saját számon kicsúszó megjegyzés helytelenítése.
- Tudod, koboldokat bűvölök elő fuvolaszóval a zsebemből, amik lerágják a haragosaim lábujját. – közöltem pofátlanul, aztán – amint tudatosult bennem, hogy nem csak tapló, de hálátlan is vagyok - a szám elé kaptam a kezemet. – Bocsánat.
Már nem tudom, hol szedhettem össze ezt a kevéssé sem modoros, szarkasztikus beszédstílust, de az biztos, hogy nem voltam mindig ilyen. És lehet, hogy jobb is volt az. Most azonban nem láttam sok esélyét, hogy kilábalok a bárdolatlanságomból, így csak zavartan leengedtem a kezemet az arcom elől.
Őszinte választ szerettem volna adni Nyrynnek. Ami megint nemigen volt ínyemre: a zsebemben lapuló zafír súlya megkétszereződött… A manós verzió jobban tetszett lelkem gyengébbik felének.
- Ékszereket. – feleltem. – Nem fér bele nappal. Manapság kardok kellenek – ahogy neked is -, nem pedig nyakláncok, meg jegygyűrűk. Ha nincs kardjuk, úgyis meghalnak az esküvő előtt. Én pedig időnként elunom… - És akkor valamiért kifakadtam neki. Nem volt túl jelentőségteljes megszólalás, és szerencsére nem is sokat mutatott meg belőlem. De azért valamit mégis. - A francba is, elegem van, hogy senkinek nem kell a művészet, a vonalak játéka, a formák: csak hadd gyilkoljanak azzal, amit a kezükbe adok! És nekem ez valamiért nem elég.
Arról nem beszéltem neki, hogy gyakran gondolok rá: hogy néha, amikor befoglalok egy-egy követ, az jár a fejemben, hogy erősen kell tartani az aranypántoknak: nehogy kiessen, amikor harcol. Hogy a gyűrű legyen lapos, illeszkedjen pontosan: különben felsérti a bőrét, ha valami beléakad. Hogy a fejdíszeket sosem tudom befejezni, annyira kísért, hogy nem illenének rá, hisz’ sosem viselt ilyet.
Amit az ünnepről mondott… volt benne valami.
- Nem tudom, szerintem ezzel az ünneppel csak jót akarnak, de az, ami valójában történik… nemigen nevezhető jónak. Nem túl felemelő látni, ahogy az egykori boldogság és béke ünnepén a Waerisek Faeleket vernek, a Faelek Waeriseket, az Aarusban pedig kinek mihez van éppen gusztusa. De még bizarrabbnak érzem, mikor már holtrészegen a saját törzsfőjüknek esnek neki. Ha valami, az a sors idióta fintora. Persze, ha valakiben túlteng a csatározási vágy, inkább osszon ki itt pár pofont, és ne gyújtsa fel az otthonát. |
Név, becenév : Asurakia Savanar, Niva
Nem: nő
Kor: 22 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Derékig érő, barna, összefogott haj, halvány kék szemek jellemzik. Arcán egy vágás a homloka baloldalától, a jobb arccsontjáig. A többi csak festék. Általában bőr vértezetet visel, nadrággal és köpennyel. Két szablya lóg oldalán.
Ornella megint hozta a formáját: belekötött mindenkibe és mindenbe, amibe csak lehtett. Először a Tawel nevű úrnak szólt be. Majd "idióta hímnemű egyed" megjegyzésén lila hajú uraság akadt fenn, így szék dönögetésbe kezdett. Drága társam meg elhajította egyik tőrét a másik asztalnál lévő szavasa irányába, vagyis inkább az azt zaklató férfiéba. Hát igen profizmussal hajigál félvállról késeket.
Közben az aarus tözsfő megszólalt, aminek az volt a lényege, hogy nem hiszi el, hogy vega vagyok. Helyes! De valami kibúvó kellett, hogy miért nem eszek húst. Főleg nem szarvast.
Mellettem Kraeth és Tawel bonyolódtak beszélgetésbe. A hadvezér elmesélte mi történt a folyónél, de engem és a hősszerelmest nem említette. Megértem miért. Nem túl jó azt említeni, hogy egy rivális törzs beli nőt mentettem meg a fagyos víz elől.
Aztán Kraeth kezet nyújott a lovának neki eső alaknak. Az felállt és nagyon is észrvehetően ngem kezdett bámulni. Én meg kölcsönösen őt. Valahonnan ismerős volt. Láttam már ezt az arcot valahol. Csak nem tudom, hogy hol. Aztán imondta a nevemet. És beugrott. - Hát persze, Ancric! - csattant a kezem a homlokomon, amivel még jobban elkezntem az eddig is szörnyen elmosódott festéket. Ő volt a törzsfőnk fia. De, hogy került ide? És miért nézki így? És vajon honnan ismeri a waeris hadvezért? És még feltettem pár kérdés, amíg újra meg nem szólalt. És itt jöttek a további kérdések. Mit ké tőlem? És miért pont tőlem? Na, mindegy. Ha kért, hát segítek. Odasétáltam és megfogtam a kezét. Eléggé durván, de ez nem számít. Arrébb rángattam a társaságtól.
- Mondjad Ancric. Mit szeretnél? Egyáltalán hogyan kerültél ide? Miért nézel ki így? És honnan ismered Kraetet?- szegény elárasztottam a kérdésekkel. Reméltem nem volt túl sok neki. |
Név, becenév : Ornella Vespera
Nem: nő
Kor: 18 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Vékony és kecses, elegáns megjelenésű lány. Fekete haja és szemei erős kontrasztott alkotnak elefántcsont fehér bőrével. Fekete, bélelt ruhát visel, alig valamivel boka fölé érő csizmával. Hátán hatalmas kaszát hord amelyet kiválóan forgat..
Válaszára, ismerjük el, meglepődtem. Általában egy “Hogy képzeled te hülye…...inkább nem részletezem” avagy “Fogd be te kis taknyos!” jellegű visszajelzést szoktam kapni.
Lilahaj mintha megmozdult volna, de ezt betudtam egy ideges rándulásnak a beszólásom után.
- Ezt most vegyem fenyegetésnek? - Érdeklődtem kajánul. Ez azonban hamar változott, ugyanis megdöntötte a széket, amin ültem, és mivel fel volt rakva a lábam az asztalra, szépen lassan csúszni kezdtem lefelé. - Hogy az a… - szerencsére a kaszám beakadt a szék lábába, így megtartott. Na persze, ha drágalátos asztaltársam tényleg el akart volna távolítani a székről, akkor ez vajmi keveset számított volna. Meg akartam torolni eme sérelmemet, így megragadtam egy közeli poharat, azzal a nagy tervvel, hogy hozzávágom. Miután csekkoltam a pohár alját, ha tele van nem vágom hozzá, annyira még én sem vagyok szemét, de mivel üres volt, semmi akadályát sem láttam. Megcéloztam a vállát és kényelmesen az útjára engedtem a poharat. Puhán csapódott neki a vállának, ugyanis komoly erőt nem tettem bele, csupán finom célzásnak szántam, ha már egyszer megemelintette a székem, legalább hátat ne fordítson nekem… Azért a lábamat, biztos, ami biztos alapon lettem a földre. Fő a biztonság.
- Igen én is láttam párat. - Néztem rá. Ó a francba, semmi sértőt nem fűztem hozzá! Ezt rögvesest pótolnom kell! Ráadásul még bólogatok is neki aranyosan. Ám eddigre már kezdtem ráeszmélni, hogy az istennek sem fogom tudni felhúzni, szóval inkább nem jártattam a számat feleslegesen. Azt hiszem ő lehetett az első férfi, aki elérte azt nálam, hogy emberként gondoljak rá. Talán ezért is lett a következő elhatározásom alany is. Ugyanis eldöntöttem, be fogok mutatkozni. Eddig abban reménykedtem, Niva véletlenül, és úgy amúgy tök mellékesen, kimondja a nevem, ezzel tudatva azt a világgal. Sajnos azonban Niva nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, így kénytelen voltam magam cselekedni az ügyben. Meg aztán a többieken sem tört ki semmiféle láz, amelytől bemutatkoztak volna… én még egyikük nevét sem tudtam.
- Ornella - Nyújtottam felé a kezemet óvatosan, mintha egy kutyánál próbálgatnám, harap-e. Még sohasem fogtam “hímnemű egyeddel” kezet, azt meg főleg nem tudtam mit reagál ő erre.
Érdeklődve figyeltem a Gorilla kisebb kirohanását.Na mi az, félted a nődet? Mintha nem tudna vigyázni magára… Ha meg nem tud, akkor minek császkál egyedül?
Érdeklődve figyeltem a, mint időközben rájöttem, Waeris hadvezér és a valahonnan nagyon ismerős lózaklató közjátékát. Addig a pillanatig amíg az utóbbi el nem kezdett Nivának zagyválni. Értetlenül pislogtam egyikről a másikra. |
| Egy rövid ideig úgy néztem a hadvezér kezét, mintha egy levágott fület - vagy hasonlót - nyújtogatna felém. Nem csak nem értettem, de tartottam is attól, ami készülőben volt. Mert aznap már szembesülnöm kellett azzal a kijelentéssel, hogy értéktárgy vagyok, és haazok nnem zargatnak sesenkit, valószínűleg a segítő kezeket sem tisztük elfogadni.
>> Mégis máshogy cselekedtem. Nem éreztem magam kaspónak vagy csicsás nyeregnek.
>> Egy szarvas félénk óvatosságával fogadtam el a segítségét. Felkászálódtam. A földre fordítottam a szememet, majd hirtelen Kraethre néztem. Nem válhatok azzá, aminek Keshvud mondott. Még akkor sem, ha egy embert meg lehet verni, egy vázát pedig nem. Nem tudtam megköszönni Kraeth gesztusát, már felmondott bennem minden maradéka az emberi valómnak. Csak néztem őt hálás, értetlen odaadással.
> És megpillantottam valamit - valakit a hadvezér háta mögött: Niva volt.
> Nem esett nehezemre felismerni: az egyik legkülönösebb Fael nő volt, mivel egyébként feltűnő szépségéhez elutasítás és fenyegető pillantás társult. Volt még egy jellemzője, ami miatt kitűnt a többiek közül: nem gyűlölt férfiakat csak azért, mert férfiak.
Persze lehet, hogy teljesen más okból tűnt fel éppen ő. Mindenesetre észrevettem.
Ismertem. Nyilván ő is látott már engem jópárszor, tudnia kellett, ki vagyok. Segítenie kell. El kell, hogy vigyen innen.
Úgy kapaszkodtam a gondolatba, mint hajótörött abba az egyetlen deszkába, amely még megmentheti az életét, miután a hajó odalett. Egy utolsó remény volt.
- Niva. - szólaltam meg. Idegen volt kiejteni egy Fael nevet. - Niva, kérlek. |
Név, becenév: Tawel Llofrudd
Nem: férfi
Kor: 31 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos
Megjelenés: Jóval erősebb és magasabb az átlagnál. Szénfekete haja válláig ér. Jobb szeme kék, a bal sárgás zöld. Sötét, átlagos ruhákat hord, mindig van nála fegyver.Fekete lován vonul, lépteit egy termetes fekete farkas követi, Wamwano névre hallgat. Ördögi mosoly jellemzi.
-Oh, ezer bocsánat.Nem tudtam.-mondtam ártatlanul mikor a fael nem fogadta el a húst. Mert ő vegetáriánus.Az aarus törzsfő hozzászólása, kifejezetten tetszett nekem. Még a végén megkedvelem.
A fiatal hölgy megjegyzésére csak félvállról odatekintettem, és felvontam egyik szemöldököm. Gorilla.
A szarvasa a másik asztalnál kotnyeleskedett, ő pedig ott balhézott.
Fiatalok. Nem tudnak időzíteni a balhéval.Én furcsamód, sosem estem ilyesmi hibába.
Kissé elkalandoztak a agondolataim, így csak későn eszméltem fel.Kraeth vlaszolt nekem, én pedig abban a pillanatban felálltam a székemről, az asztalra támaszkodva ahogy kimondta a szót: medve.
-Hogy micsoda?-kérdeztem vissza, türtőztetve magamat.Nem akartam itt mindent felborítva nekirontani a hadvezéremnek, hogy hol a fenében hagyta Nyrynt, kivel hagyta ott, és mit képzel magáról, hogy ezt ilyen nemes egyszerűséggel mondja?!
-És mégis...-nyeltem egyet, és közben a fejemben nyugtatni próbáltam magamat:-...hol van most?-érdeklődtem annyira nyugodtan amennyire csak tudtam, és a tömeg felé fordulva tekintetemmel elkezdtem keresni őt. Ám szembesülnöm kellett a ténnyel: sok szőke hajú nő volt ma jelen. |
Név, becenév : Kraeth
Nem: férfi
Kor: 32 év
Törzs: Waeris
Rang: Hadvezér
Megjelenés: Izmos, erős alkat, magassága felülről üti az átlagot. Kisugárzása tiszteletet csikar ki. Éjfekete szőrzete egy rövid borosta és egy a kornak megfelelően vállig érő lobonc formájában látható. Misztikus kék szemei miatt gyakran átkozottnak tartották.
Tawel reakciójára finoman szólva számítottam, mióta kiejtettem a kaland szót, azon törtem a fejem, hogyan magyarázzam el kiméletesen, ám időközben feladtam a próbálkozást. A válasz előtt egy megfontolt mozdulattal kerítettem magamnak egy kenyeret az asztalról, majd tépkedve hozzáláttam a falatozásához.
- Összeakadtunk a Nibrasnál és részünk is volt egy kisebb medvetámadásban - két falat kenyér között beszéltem, mindvégig eledelemen tartva a szemem, mintha azt várnám, hogy magától eltűnik. - A medve épp a Nibras alján fekszik, ám mi is könnyen ott végezhettük volna a jegesvízben való mártózás után - jelentettem ki tárgyilagosan, élvezve a meleget és az éhségemet csillapító kenyérfalatokat. Célszerűnek találtam, ha sem a Faelt sem a hősszerelmest nem említem meg, ugyanis az senki számára sem lett volna kellemes.
Miközben kiélveztem az élet egy-két fontos csodáját - a nők, valamint az alkohol sajnálatos mód jelenleg nem társult be melléjük, így nem volt alkalmam az összes csodát egyszerre megízlelni - volt pár percem gondolkozni. Azaz lett volna, ha lovam nem nyerít fel felháborodottan, amikor valaki az oldalának megy. Ha az a valaki egy részeg - ahogy azt már megszokhattuk - nemes egyszerűséggel beverem a képét, ám kéyntelen voltam tétovázni, amikor ráeszméltem, hogy egy egészen más dolog ment neki lovamnak. Egy feláldozható.
Ruhája megbélyegezte, tagadni se merhette volna, és egyértelműen menekült valaki elől. Egy két pillanatig tétováztam, nem tudtam ugyanis, mit kéne tennem.
Feltápászkodtam helyemről és otthagytam eledelemet az asztalon. Elkaptam lovam kantárját, nem hagyva, hogy esetleg rátaposson a földön heverő fiúra, majd miután egy farára csapással eltessékeltem a közelből. a szolgához fordultam. Lassan, komótosan lépkedtem, arcomon mégis kissé kiviláglott a düh, hogy kénytelen vagyok ilyesmi dolgokkal foglalkozni. Föléhajoltam az ifjoncnak és kezemet nyújtottam felé.
|
Név, becenév : Arthan Lane
Nem: nő
Kor: 28 év
Törzs: Aarus
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Barna hullámos haja derekáig ér, kibontva hordja. Egészen világoskék szemek. Testalkata nőies, kellő mennyiségű izommal. Általában bélelt, fekete toppot visel rajta hosszított kabáttal, valamint szoknyát és combközépig érő csizmát. Kabátja felső részén díszítések találhatóak és apró csattok.
Miután ki ordítoztam magam leültem. Kicsit sem éreztem idiótának magam. Na, jó. Rohadtul. Szóval az elkövetkező percekben csak ültem és próbáltam nem létezni. Persze körülöttem azért folytak az események továbbra is. Hogy pár pillanat alatt mennyi minden tud történni. Először is volt az a részeg fickó, akit egy újonnan érkezett lány rugdalt-pofozott arrébb, majd a lónak eső srác. Mindezek után Alex és izé, Pofozkódós Kisasszony, meg ugyen ez a személy és a fael - közben kiderült, hogy ismerik egymást - meg a fael és Tawel váltottak párszót. Na, ezt mos atán megaszondtam. Szóval Tawel felajánlott a faelnek egy tányér húst, mire az közölte, hogy vegetáriánus - Ja, persze én meg cirkuszi hastáncos vagyok.- vágtam rá. Még hogy ő... Na, jó ez tulzás. Egyáltalán, hogy lehet valaki vegetáriánus ilyen időjárási körülmények között? Ez milyen hülyeség.
Majd Alex kijelentette, hogy ő akarta leütni a részeget, amin kissé összeszólalkoztak. Mindeközben Kisasszony - igen, már ez lesz a neve, legalábbis addig, amíg megnem tudom - és a fael lefolytattak egy beszélgetést, hogy miért vannak itt. Kisasszony azért mert elküldték. És itt szidta egy sort a férfiakat. A fael közölte, hogy azért mert kíváncsi volt, hogy változott-e a felállás két év alatt.
Ezekután újra Lilahajjal beszélgetett arról, hogí mit lehet mondani egy tásaságban és mit nem. Majd végül felállt és a szarvasát védve egy félig-meddig része felé hajított egy tőrt, majd leszidta azt. Én meg csak ültem itt és néztem. Azt se tudtam mit csináljak. |
Név: Alexander D. Hill
Nem: férfi
Kor: 21 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos (elviekben)
Megjelenés: Átlagos alkatú, magas megfelelően izmos. Szomorú halványkék szemek, hosszú lilás haj, sápadt bőr jellemzi. Melegen öltözködik, oldalán kard lóg, hátán íj rejtőzik. Főként az utóbbit használja. Folyamatos közömbösség jellemzi, arca egy arisztokratához méltó. Egy mély heg lapul vállán.
Miss Névtelen beszólt nekem. Vagyis, próbálkozott vele. Talán arra számított, majd tíz éves kisgyerek módjára az aszttallapot fogom verni, azt kiabálva, hogy "szívja vissza"? Alábecsült. Rég nem tartok ott, hogy az egyszerű megjegyzések nyomán megsértődjek.
- Igazad van - bólintottam mély meggyőződéssel. - Legközelebb, ha részeg szerencsétlen dől asztalunkra, előbb reagálok, hogy enyém lehessen a felpofozásával járó megtiszteltetés - e mondat mellé vigyor is járt, amolyan Alex - féle. Közben lábfejemet észrevétlenül beakasztottam a székének lába mellé. - Egyébként meg, hány beteg tetűt láttál felpofozni bárkit, hogy meg tudd ítélni gyorsaságukat? - érdeklődtem.
Megdöntöttem a székét, de nem annyira, hogy felboruljon vele, majd hagytam, hogy az visszaálljon a földre. Nem tudom mit szólt hozzá, de nem is nagyon érdekelt, inkább előre fordultam, mint aki jól végezte dolgát, és vártam a következő fogást, ami valószínűleg sosem fog megérkezni. De legalább pár korsó sört kihozhattak volna a mi asztalunkhoz is. Nem vagyok alkoholista, de ezt a társaságot ital nélkül nem hiszem, hogy sokáig ki fogom bírni.
A mellettem ülő nő ezután a Faellel kezdett társalogni, de csak néhány szó ragadta meg a figyelmem. Idióta hímnemű egyed...
- Én néhány részeges nőt is láttam az imént, nem csak férfiakat - vetettem közbe. - És talán nem a legcélravezetőbb efféle kifejezéseket használni, ha az említett nem képviselői is egyazon asztal körül ülnek - ezt de szépen fogalmaztam meg. Rendesen büszke voltam magamra, ezzel is bizonyítva, hogy nem minden férfi hülye. Én vagyok a kivétel...
Mintha valami olyasmit hallottam volna, hogy valaki a torkát köszörüli. Esetleg csak képzeltem? Vagy netán...? Nem. Csak képzeltem, szögeztem le magamban. |
Név, becenév : Ornella Vespera
Nem: nő
Kor: 18 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Vékony és kecses, elegáns megjelenésű lány. Fekete haja és szemei erős kontrasztott alkotnak elefántcsont fehér bőrével. Fekete, bélelt ruhát visel, alig valamivel boka fölé érő csizmával. Hátán hatalmas kaszát hord amelyet kiválóan forgat..
(Ami az előzőből kimaradt, ezer bocs mindenkinek.)
Eközben Nemea visszatért és el akart csórni valami általa finomnak titulált dolgot az egyik szomszédos asztalról. Az egyik részeg disznó, aki egy pózna mellett ült, amire valami világításra való alkalmatosság lehetett felszerelve, nagyon el volt szállva magától és valami ilyesmit nyögött ki összeakadozó nyelvvel: Nézzétek cimborák, asztalhoz jött a kaja. Eddigre már rég a kezembe csúsztattam egy dobótőrt a felsőm ujjából, ahol tegyük hozzá, hogy még három rejtőzködött vész esetére. Villámgyorsan céloztam, majd elhajítottam. Egy negyed milliméterre az arcától fúródott be a póznába. Rémülten fordult felém. Ezek szerint mégsem annyira részeg. Állapítottam meg.
- Ha csak még egyszer ráveted a mocskos szemeidet, kibelezlek. - Úgy mosolyogtam rá, hogy attól bárki ereiben megfagyott volna a vér. És halálosan komolyan gondoltam. Egy ilyen nyomorult féreg hogy veszi magának a bátorságot az ilyesmihez? |
Név, becenév : Ornella Vespera
Nem: nő
Kor: 18 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Vékony és kecses, elegáns megjelenésű lány. Fekete haja és szemei erős kontrasztott alkotnak elefántcsont fehér bőrével. Fekete, bélelt ruhát visel, alig valamivel boka fölé érő csizmával. Hátán hatalmas kaszát hord amelyet kiválóan forgat..
Hál’ istennek nem keltettem komoly gondolatokat a társaságomban, így enyém lehetett az első beszólás. Éljen! Máris azon gondolkoztam ki érdemelje ki az elsőt. Amint a drága lilahajú asztaltársam megszólalt, már meg is volt célszemély.
- Szívás - mértem végig még egyszer. - Majd máskor jobban iparkodsz. - Vigyorogtam rá. - Ha nem úgy mozognál, mint egy beteg tetű, akkor talán sikerült volna időben véghez vinned a mozdulatsort. -
A nagydarab pasas odakínált némi húst Nivának, aki nem fogadta el. Erősen gyanítottam, nem vegetáriánus, azt egy ilyen világban nehezen engedhette meg magának az ember… Ezért is gondoltam, hogy a tányéron valószínűleg szarvashús lehet. - Na gorilla, neked is sok eszed lehet. - Morogtam csak úgy magam elé, persze jól hallhatóan. Had élvezze ő is a társaságomat, és az ezzel járó előnyöket. Hátranyúltam, hogy megigazgassam a kaszám, majd a pengéjére helyeztem a kezem. Még a kesztyűmön keresztül is éreztem az élét. Újra és újra végigsimítottam a pengén, úgy mintha a kisállatomat simogatnám. Ez egyáltalán nem állt messze a valóságtól. Nemea után ő állt a legközelebb a szívemhez.
Niva hozzám intézett kérdésére tőlem szokatlanul, normális választ adtam.
- Hát, ami azt illeti reggelig én sem tudtam róla. Nagyon próbáltak meggyőzni arról, mennyire jó ez az ünnepség… gondolom a többieknek ugyanannyira nem volt kedve eljönnie, mint nekem. Mégis kinek lenne kedve ennyi idióta hímnemű egyed közé jönni? A társaságnak már több, mint a kétharmada részeg. Sőt, vannak, akik már másodjára itták le magukat a sárga földig, mert az előző visszajött nekik... - Mondtam lesajnálón és undorral a hangomban. - És téged mi késztetett arra, hogy erre az undorító helyre jöjj? - Kérdeztem immár kíváncsian.
Eközben Nemea visszatért és el akart csórni v |
Név, becenév : Asurakia Savanar, Niva
Nem: nő
Kor: 22 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Derékig érő, barna, összefogott haj, halvány kék szemek jellemzik. Arcán egy vágás a homloka baloldalától, a jobb arccsontjáig. A többi csak festék. Általában bőr vértezetet visel, nadrággal és köpennyel. Két szablya lóg oldalán.
Olyan gyorsan történtek körülöttem az események. A részeg fetrengett az astalon és a törött széken, miközben megjelent egy lány egy kaszával a hátán és rugdosta arrébb a férfit, majd ült le a lila hajú mellé. Villám csapásként hasított belém a feliserés, hogy ez Ornella. Hát őt is régen láttam. Hanyagul - ahogy ez rá jellemtő - köszönt, majd igyekezett a körülötte lévő férfiakról tudomást sem venni.
Tawel megszólított, hogy akarok-e enni húst. Ránéztem a felém nyújtott tányérra. Szarvas. Hát ennyit arról, hogy ma eszek. Vagy mégsem? Átnéztem egy másik tálra, amin zöldségek voltak. Tökéletes kifogás, hogy miért nem eszek húst.
- Nem kösz. Vegetáriánus vagyok.- mondtam, majd egy paradicsomért nyúltam. Másik kezemmel elővettem a késem és feldaraboltam. Elkezdtem enni és közben Ornellához fordultam. - Nem is tudtam, hogy ideszoktál járni.- mosolyogtam. Aztán Kraeth lova megugrott és egy újabb számomra ismeretlen alak feküdt el a földön. Rajta látszott, hogy nem részeg, de akkor meg, hgy nem látta a lovat? Lehet, hogy fejveszteve menekült valaki elől. |
Név: Alexander D. Hill
Nem: férfi
Kor: 21 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos (elviekben)
Megjelenés: Átlagos alkatú, magas megfelelően izmos. Szomorú halványkék szemek, hosszú lilás haj, sápadt bőr jellemzi. Melegen öltözködik, oldalán kard lóg, hátán íj rejtőzik. Főként az utóbbit használja. Folyamatos közömbösség jellemzi, arca egy arisztokratához méltó. Egy mély heg lapul vállán.
- Gondolom, most már akkor is itt kell maradnom, ha leszakad az ég - morogtam, miközben a mienk lépett elő a legnépszerűbb asztallá. Mi a jó ég veszi rá az embereket arra, hogy mind ide üljenek? Na jó, persze itt ülök én, meg a társaság sem részeg - ami alatt nem azt értem, hogy normális. Mióta normális az a fesztiválon, hogy itt ücsörög egymás mellett három Waeris, egy Fael, és egy Aarus, a nélkül, hogy agyon vernék egymást. Persze, még akármi megtörténhet.
Az a Fael, aki nem rég érkezett, kérdezett is rögtön valami baromságot.
- Ezt talán tőlük kéne megkérdezni - jelentettem ki, miközben lopva arra a kettőre esett a pillantásom - ahogyan a részeg az asztalra. Aki használhatatlanná varázsolt egy széket, és kis híján egy asztalt is. Egy darabig néztem szerencsétlen próbálkozásait, ahogyan a felkelésre tett kísérleteket, majd egy idő után meguntam ezt. Már éppen ütésre emeltem a kezemet, hogy lepofozzam az asztalról, mikor egy újonnan érkező megtette ezt helyettem.
- Ezt... én akartam... - mormoltam csak úgy magamnak. Meg valami köszönésfélét is motyogtam mellé.
Az ismeretlen szerzett magának másik ülőalkalmatosságot, és letelepedett mellém. A hely köztem, és mindenki más között elég hamar semmivé foszlott, előttem pedig nyilvánvalóan kirajzolódott, miért nem járok én közösségi eseményekre. Mert ott van a közösség is.
Közben egy vakmerő - vagy holtrészeg - fiatalember letámadta a hadvezér lovát is. Arcát jobban megnézve valahonnan ismerős volt. De nem jutott eszembe honnan. Ha pedig nem tudom a nevét, nem lehet valami fontos alak.
Mindenesetre nem valószínű, hogy bármi jó sül ki abból, ha Kraeth lovát piszkáljuk.
Közben persze reméltem, valaki hamar szétveri ezt a fesztivált. Mit nem adtam volna abban a pillanatban azért, hogy otthon melegedhessek a kandalló tüze mellett, egy nyílvesszőt faragva, és hegyezgetve. Vagy csak simán aludni. Egyedül. |
Név, becenév: Tawel Llofrudd
Nem: férfi
Kor: 31 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos
Megjelenés: Jóval erősebb és magasabb az átlagnál. Szénfekete haja válláig ér. Jobb szeme kék, a bal sárgás zöld. Sötét, átlagos ruhákat hord, mindig van nála fegyver.Fekete lován vonul, lépteit egy termetes fekete farkas követi, Wamwano névre hallgat. Ördögi mosoly jellemzi.
Láttam Alex fején, hogy egy kicsit megszeppent a ·kis mocskos·megszólításra. Talán azt hitte neki szól.
Mikor visszaértem, ránéztema két földön fekvő férfira.
A részeg-aki hangsúlyozom, hogy magától esett össze-, feltápászkodott és elindult felénk. Rossz előérzetem támadt, s mikor rádőlt az asztalra,reflexből kaptamel atányéromat amiben a hús volt.
Az aarus törzsfőelkezdett vele ordítani, hogy alkoholista. A szemeimet forgatva helyeztem a számba mégegy szelet húst, és figyeltem az eseményeket.
Tekintetetmmel követtem, ahogyan egy lány odajön a társasághoz, és leül Alex mellé. Csak úgy félvállró köszönt. Végigmértem a fiataleányt,akinek a hátán egy kasza volt. Nem szólaltam meg. Mert vagyok olyan kedves, hogy meghagyom Alexnak a beszólás lehetőségét. Biztos, hogy nem hagyja szó nélkül.
Ehelyett a fael felé fordultam.Bár meglehet hogy ez a gyermek is fael...
Az a lényeg, hogy ahhoz szóltam aki biztosan fael, mivel láttam a szarvasát.Egy épben az asztalon maradt fatányérra böktem és megkérdeztem:
-Nemkíván a hölgy egy kis sült húst?-kérdeztem mosolyogva.Persze nem szóltam neki,hogy szarvas.Mivel könnyű összetéveszteni a disznóéval, elsőre nemhinném hogy felismeri. Arcomon semmilyel nem utalt arra, hogy ez csak egy kis szivatás, vagy ilyesmi.
Ekkor Alexra tekintettem, ésaz aarusra, hogy beköpnek-e. Csupán most vettem észre, hogy öt darab dobókés volt felszerelve a lány lábára. Felhúzva az egyik szemöldökömet néztem a tőröket.
Az enyém szebb.-jegyeztem meg magaban.
Mint derült égből villámcsapás, Kraeth lova felnyerített, mire én odakaptam a fejemet: Anric volt az. A kis szerencsétlen.Nekiment a lónak.
Mégis ki az, aki nem vesz észre egy lovat?! |
Név, becenév : Ornella Vespera
Nem: nő
Kor: 18 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Vékony és kecses, elegáns megjelenésű lány. Fekete haja és szemei erős kontrasztott alkotnak elefántcsont fehér bőrével. Szereti a sötét színeket, elsősorban feketét és némi sötétkéket hord. Felsője a látszat ellenére nagyon vastag és hőszigetelt, ugyanez igaz a nadrágjára is. Fekete, alig valamivel boka fölé érő csizmát visel. Derekán ezüst övet hord, amelyhez hozzá van varva a köpenye. Hátán hatalmas kaszát hord amelyet kiválóan forgat..
Szarvasomon, Nemeán sétálok a ünnepély helyszínére. Elképzelhetetlenül fel vagyok dobva… Reggel elkövettem azt a hibát, hogy kimerészkedtem a házikóm csendes magányából. Hát nem megtaláltak a törzsem tagjai? Elküldtek erre a nyavalyás ünnepségre. Kiakasztó. Az egyetlen, ami boldogít, az a vérontás esetleges lehetősége. Határozottan szeretem beverni mások képét. Az olyan megnyugtató érzés. Na meg persze felszabadító is, főleg ha nem a megfelelő emberbe kötsz bele és az esetleg kiüt… vagy rosszabb. Amikor elég közel értem leszálltam Nemeáról és elküldtem legelni. Márha talál itt valami ehetőt.
Ezekután elindultam az emberek népes csoportja felé, akik különböző állapotú asztaloknál ücsörögtek. Volt jobb, na meg rosszabb karban lévő is. Néhányat már sikeresen tönkre tettek. Azok a részeg disznók. Rühelltem a részeg embereket, mert hiába kötöttél beléjük nem tudtál velük érdemben kiállni. Hiába hagytad jól helyben őket, sosem emlékeztek rád. Szóval unalmasak, zajosak és abszolút idegesítőek voltak. A létező legrosszabb párosítás. Kényelmesen besétáltam a tömegbe. Már készítettem az öklöm, hogy mikor szólnak be a kaszám miatt. A drágámra különösen érzékeny voltam, már csak a puszta említésére is ütöttem, mint az ipari áram.
Egy pillanatig elgondolkodtam, kikhez menjek oda, ám amikor megláttam Nivát ez el is dőlt. Egy másik nő és két férfi társaságában. Lassan odasétáltam hozzájuk, kinézve magamnak a lila hajú srác melletti helyet. Erre egy részeg odatántorgott, majd a saját lábába hasra esve elterült az asztalon, ezek tetejében pedig még össze is törte a kiszemelt széket. Nem zavartatva magam odasétáltam, egy elegáns mozdulattal lerúgtam az asztalról, majd kerítettem egy széket a szomszéd asztaltól. Ráültem és igyekeztem kényelmesen elhelyezkedni, ami valljuk be, egy kaszával a hátadon nem egyszerű. A lábamat pedig keresztben feltettem az asztalra. Na ezt nem kellett volna. Elfelejtkeztem róla ugyanis, hogy indulás előtt öt-öt dobótőrt szíjaztam fel a combjaim külső részére, a nadrágomra. Na mostmár mindegy.
- Hy - köszöntem nekik félvállról. Azért Nivának odabiccentettem egyet. Szemrevételeztem a többieket. A lila hajúval kezdtem, mivel ő ült nem messze tőlem. Egészen tűrhetően nézett ki Íjat hordott a hátán, amit gondolom nem dísznek tartott ott, ez messzebb távról kicsit problémás lett volna, de közelről én gyorsabb vagyok a dobótőrrel. Gondolom. Nagy pofára esés lenne, ha mégsem. A másik hímnemű egyed nagyon magasra nőtt és legalább annyira ki volt gyúrva. Vele se szívesen bonyolodnék ökölharcba…
|
Név, becenév : Nyryn Furtim
Nem: nő
Kor: 25 év
Törzs: Waeris
Rang: vadász
Megjelenés: Derékig érő, hullámos, szőke haj, kétoldalt parkettafonat. Szürke szemek, nőies kisugárzás, kellőmennyiségű izom. Bör melvért, alatta könnyű láncing, vadászcsízma és egy szőrme köppeny díszes csattal teszi ki viseletét. Haját gyakran köpenye alá tűri.
Lyric csak állt, és nem válaszolt.Azt hittem megsértettem valamivel, és pár nagyobb levegővétel közben végiggondoltam mit is mondtam. Sajnos rossz szokásom először cselekedni, és így néha el kell gondolkoznom, azon, hogy mikor hol és mivel bántottam meg az embereket.A mellkasom egyre gyorsabban járt fel salá.
Végül megszólalt.
-Nincs mit sajnálnod. Az én hibám is. Keresnem kellett volna téged, de nem tettem.Azt hittem, hogy magam mögött hagyhatom az életemet.De tévedtem.Sosem tévedtem még ekkorát, és soha nem csalódtam még magamban ennyire. Most már annyira furcsán hangzik, hogy el akartam felejteni.-vettem le a válláról a kezemet.
Mikor ez után megszólalt, olyat láttam, amit talán 25 év alatt soha: mosolyt, Lyric arcán.
Bár igaz, hogy láttam már párszor egy mosolyhoz hasonló szájelhúzást, vagy fintort.
Jól tudja.Okos fiú ez.Hagytam üzenetet.
-Mindig magadat hibáztatod-mosolyogtam, ezután elindultunk.Éjfélt odavezettem a többi ló mellé, közben Lyric a közelben ült le.
Odamentem, és mellé ültem.Fel sem tűnt, hogy végig engem nézett.
-Nem szeretem ezt az ünnepséget.-tettem keresztbe a lábaimat.Köpenyem szélét megfogtam,s beleburkolózva nézte hol Lyricre, holpedig a tűzre:-Csak télre még nagyobbá teszi a viszályt.Tawel minden évben jár ide.Míg az aarusban voltunk, addig sem jártam.Talán kétszer-háromszor.Akkor is csak a szüleim miatt.Ez az első alkalom, hogy önszántamból vagyok itt.És még Tawelt sem látom..-mondtam.
Nem emlékszem pontosan....Mondtam én Lyricnek, hogy kiaz a Tawel? Vajon mit gondol? Hogy a szerelmem?Szép is lenne!
Minden esetre, ha annyira érdekli, valószínüleg rákérdez.
-Amúgy...Mit is szoktál te csinálni esténként a műhelyben?-kérdeztem tőle.Tervben van az is, ogy megtudakolom mit keresett a folyónál.
Nekem mindent tudnom kell! |
Név, becenév : Aclumorn Lyric Dahesgar, de általában csak Lyric vagy Esgar
Nem: Férfi
Kor: 25
Törzs: Aaarus
Rang: Kovács
Megjelenés: Átlagos termetű, alkatú, arcú egyszerű ember. Hosszú hullámos haj. Számtalan égési sérülés jellemzi. Karja erős, izmos. Változékony viselet, legyakrabban sötét színek.
Mintha nem fogtam volna fel, mit mondott Nyryn az imént, egy pillanatig csak álltam ott, mintha még mindig a választ várnám. Azután, ahogyan eljutottak hozzám a szavai, amelyeket csak késve tudtam megtörténtnek érezni, elöntött egy különös érzés, amelyet addig aligha éreztem. Az igazat megvallva soha.
Az ő bizalma olyan érték, amelyet nem egyszerű elnyerni és megtartani, és az ő lénye nem tűr meg akárkit maga mellett, nem tisztel meg mindenkit a barátságával. És most mindezt nekem adta. Olyan ajándék volt, amelyet nem érdemeltem ki. Olyan, amelyről nem tudom megérteni, miért kaptam, és amit nem leszek képes megtartani, akárhogy kapaszkodom belé. Most a magaménak tudhatom a hitét, és talán holnap is így lesz, de akármi szövődött is ma, törékeny.
De el akartam dobni végre a kételkedésemet, ahogy eldobtam akkor is, amikor átöleltem őt, végre úgy akartam cselekedni, ahogyan akkor cselekednék, ha nem egy fagyott világ keményítette volna jéggé a bensőmet. Követtem Nyrynt.
- Nem akartalak vallatni téged. Sajnálom. Csak kellett, hogy tudjam.
Elmosolyodtam. Idegennek éreztem, és kissé szégyelltem is, hogy így teszek. – Most már… ha belegondolok, nyilvánvaló, hogy azért mégis az én hibám, hogy fel kellett tennem ezt a kérdést. Úgy sejtem, hagytál üzenetet. Mindig hagytál. De még azon az éjszakán volt egy kisebb tűz a műhelyben… azt hiszem, akkor éghetett meg.
Hagytam, hogy Nyryn helyet keressen Éjfélnek, és letelepedtem egy közeli tűz mellé, ahol alig lézengett valaki. Tekintetemmel végigkövettem a lányt, amíg csatlakozott hozzám. Zavarba jöttem a gondolattól, hogy ilyen sokáig figyelem őt.
A tűz fénye beragyogta a fénykört, amelyben tartózkodtunk, finoman sötétítgetve az árnyékokat az arcán, és játszva a hajának rakoncátlan tincseivel, amelyek árnyékot vetettek körülötte. Most, hogy nem kellett másra gondolnom, körvonalazódott bennem, hogy voltaképpen mennyire aprólékos, finom jelenség.
Nem tudtam rá törékeny nőként gondolni, nem éreztem késztetést rá, hogy játsszam a hőst mellette, a sárkányölő vitézt, aki megvédi. Nem csak azért, mert nem akartam közhely lenni, hanem mert tudtam: nincs szüksége egy élettelen lovagi páncélra maga mellett.
Mindebben nincs nemtörődömség, legyintés. Amikor a medvével szembekerültünk, szerettem volna mellette lenni, és nem véletlenül rántottam kardot. De Nyryn erősebb volt, mint azt hittem. Talán alábecsültem őt.
Ha lehet, éppen ő volt, aki vigyázott rám. |
Név, becenév :Ancric
Nem: férfi
Kor: 17 év
Törzs: Waeris
Rang: Feláldozható
Megjelenés: Megnyerő kinézet, átlagos, talán kicsit vékony alkat és úrias viselkedés jellemzi. Öltözéke rangjához illeszkedő; egy koszos rabruha. Szeme kék ragyogású, álla kissé előreugró, ajka kifejező, orra egyenes. Mogyoróbarna haját látatlanban, hevenyészetten fonja.
Csengett a fülem. Távolról hallottam csak Keshvud hangját, olyan gyöngén, mintha víz alatt volnék. Alig éreztem, hogy levegő jutna a tüdőmbe: egy perc sem telt, mióta egy fael nő hatalmas ütést mért az alsó bordáimra, ami önmagában nem ártott volna, ha nem visel vaskesztyűt. Közvetlenül utána felpofozott. Ez az ütés az arcom bal felét érte hihetetlen erővel, és éreztem, hogy a fülem alatt csurog a vér. A fejem zúgott, és a gondolataim rendezetlenül, lassan gomolyogtak.
A verekedést nem én kezdeményeztem, hanem egy – megjegyzem, rohadtul nem helytálló kijelentéssel kezdődött: „ennek a kölyöknek olyan Waeris-pofája van.
Nem. Megjegyzem, nem volt. Vér szerint fael vagyok, és egy évvel ezelőtt a feljebbvalója voltam annak a nőnek – ami azt illeti, jóformán az összes többinek is, amíg el nem hurcoltak.
Belém hasított az emlék, de nem úgy, ahogyan annak lennie kellett volna: most nem csak egy év homálya volt, hanem olyannyira éles, mintha éppen most is benne élnék. A hirtelen megjelenő alakok, túl sok férfi; nehéz páncélok hangja, egyetlen cél, amelyet nem értettem; aztán ahogyan megfeszítem az ideget, kiáltás, ahogy egy nyilam célba ér; az a zsibbadtság az elmémben, mely nem engedte, hogy akár még egyet kilőjek, az érzés, hogy egy élőnek ártottam; aztán ahogyan a szarvasom összecsuklik alattam, fájdalmas bőgés; ahogyan nem akarok felállni mellőle. Aztán a pillanat, amikor megragadtak; az ellenkezésem, mint egy gyereké, ellenük nem ért semmit sem; és a hang, ahogyan eltörik alattam egy nyílvessző, amelyre rázuhantam; és, hogy bennem is eltörik valami.
Elgyengültem, elvesztettem az uralmat a testem felett. Most is, mint akkor. Keshvud fogta a karomat, és arrébb rángatott. Így utólag hálás vagyok neki, hiszen nálam nem volt fegyver, ahogy nem is lett volna megengedett önvédelemből visszaütnöm, az a nő agyonverhetett volna.
Mert nekem olyan Waeris-pofám van!
- Nem tudom, minek keresed a bajt, Frász Anric, de ha nem az a nő, én vertelek volna félholtra. Van képed úgy járni itt, mintha ember lennél… Tudom, hogy nehéz felfogni, de pillanatnyilag egy értéktárgy vagy. És értéktárgyak nem zaklatnak senkit. – dühösen beszélt, mégis úgy, ahogyan azt egy idiótának mondják: hangosan, artikuláltan.
Rá kellett volna vágnom: megértettem, de képtelen voltam rá. Nem akartam eszköz lenni a Waeris kezében, nem akartam, hogy tiltsák, hogy ránézzek egy lányra, hogy kérjek valamit, hogy indulataim legyenek, hogy megérintsek valakit. Már nem akartam uralkodó lenni, csak legalább olyan, mint bárki más.
És kitéptem magam Keshvud kezéből. Emberek tömegén vágtam át, néhányan ordítottak utánam, voltak, akik sikoltottak, akik átkozódtak. Nem érdekelt. Hallottam Keshvud hangját, amint utánam kérdez: szinte ordított. Egy pillanatra visszanéztem, és a következő pillanatban hatalmasat estem. Egy lónak mentem neki, amely egy asztal mellett állt. Az állat felnyerített. Alkartámaszba küzdöttem magam, és rohantam volna tovább, ha nem pillantok meg a tömegben egy arcot, amelyet felismertem anélkül, hogy valaha láttam volna.
A Waeris hadvezéréét. |
[135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
