|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.23. 08:05 - |
Az event egy egyszerű, kulturális esemény amely évente egyszer kerül megrendezésre ebben a fagyos világban. Az ünnepség az utolsó őszi napot idézi fel, mielőtt beköszöntött volna az örök tél. Ezen a napon az emberek félreteszik viszályaikat és az ünnepség közepette esedeznek a soha többé vissza nem térő aranykorszakért. Mindenesetre mind tudjuk, hogy három rivális törzset összecsődíteni nem mindig okos dolog, így ne álljatok ellent, ha karakteretek épp felpofozna valakit. |
[135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
Név, becenév : Arthan Lane
Nem: nő
Kor: 28 év
Törzs: Aarus
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Barna hullámos haja derekáig ér, kibontva hordja. Egészen világoskék szemek. Testalkata nőies, kellő mennyiségű izommal. Általában bélelt, fekete toppot visel rajta hosszított kabáttal, valamint szoknyát és combközépig érő csizmát. Kabátja felső részén díszítések találhatóak és apró csattok.
Arthan Lane Alex meg Ornella most jól elbeszelgettek. Közben a fél holt csávó, aki az imént hasalt el tovább feküdt eszméletlenül. Először Alex ment oda és rúgta el a kardját közben.megkérdezve ismerjük-e.- Én nem.- válaszoltam.Őt követte Tawel,-akit Nalfein követett- aki nyakon öntötte egy korsó sörrel. Majd Tawel szólított meg, hogy adjak neki egy korsó sört. - Megtisztellek azzal, hogy adok. - nyújtottam át neki egyet. Majd az ismeretlen felpattant és elkezdett hisztizni. Hogy ki merte őt nyakon önteni. És a többi és a többi. Röhejes volt. És semmi sem gátolt meg abban, hogy nevessek egy kicsit rajta. Miért ilyenek az emberek? Bár lehet hogy az előbbi pofozkodós jelenet után magamtól is meg kéne kérdeznem ezt. Tényleg miért is? Az tény hogy így utólag elég nagy hülyeség volt tőlem felpofozni Lilahajat azért, mert nem fogadta el a kaját. Jó, hát nekem ez csak így megy. Szörnyű vagyok. Ilyenkor nem is tudom mit csinalok, csak úgy teszem és ordítozok. Ja, meg esetenként pofozkodom, majd verekszem. |
Név, becenév : Jhail Horumia
Nem: Férfi
Kor: 24 év
Törzs: Fael
Rang: Őr
Megjelenés: Hosszú haja gyakran elfedi szemeit, melyeket mindig összehúz. Rendkívül magas, eléri a 189 cm-et is. Alkata izmos, rendkívül erős, ám testét páncéllal fedi.
A homlokán egy vágás húzodik
Érzem, hogy ébredek fel. De valami nagyon bűzlik. Valami amit nagyon utálok. Egy kis idő múlva, sikerült kinyitnom a szememet, és egyből visszajött a világ. A hó esett továbbra is a fejemre. Sör volt a fejemen. Ki volt ez az elmebeteg, aki leöntött sörrel? gondoltam magamban, mivel szörnyen éreztem magam. Látok elmenni pár embert vajon közük lehet hozzá? jött meg egy újabb kérdés és kaptam az oldalamhoz, hogy megfogjam rozsdás, öreg kardomat, de nem volt ott. Valaki viccesnek találta, ha odébb rúgja. Így hát felültem és ezt követően fel is álltam, kardomat meg elraktam. Utánuk rohantam és megfogtam az egyik srác vállát és ráordítottam Mit képzelsz magadról? Azt hiszed bármit megtehetsz? Mert elég rosszul hiszed! Közben az asztalnál levők, úgy bámultak rám, mintha egy idegen faj lennék. De engem egyenlőre nem is nagyon érdekelt, mivel volt elég gondom így is. Halálra fagyok mindjárt és valaki viccet csinál belőlem részegen. Addig figyeltem a srácot, míg meg nem fordult. A tekintete átvitt egy másik világba. Pontosabban a pokolba, mellyel úgy éreztem, hogy meghalok. Ezért biztonság kedvéért a szabad kezemmel a kardomhoz nyúltam, hátha valami hülyeséget elkezdene csinálni a részeg férfi. |
Név, becenév: Tawel Llofrudd
Nem: férfi
Kor: 31 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos
Megjelenés: Jóval erősebb és magasabb az átlagnál. Szénfekete haja válláig ér. Jobb szeme kék, a bal sárgás zöld. Sötét, átlagos ruhákat hord, mindig van nála fegyver.Fekete lován vonul, lépteit egy termetes fekete farkas követi, Wamwano névre hallgat. Ördögi mosoly jellemzi.
Kraeth tekintetét áltam, és nem, valamiért nem kezdtem azon agyalni, hogy hogyan tekerném ki a nyakát. Most nem lett volna időm arra, hogy megöljem a hadvezérem.
Az események csak úgy pörögtek, a faelek körbevették a feláldozható fiút. Ch.. Hát persze! A nők mindig körbeugrálják a fiatal fiúkat. Kit is érdekel?!
A tüdőmet ismét teleszívtam levegővel és elködösült tekintettel bámultam magam elé. Közben Ornella bemutatkozott, rádől Alexre meg még ki tudja mit csináltam az asztal takarásában.
Én bezzeg,csak a legrosszabbra gondoltam.Nyryn ott van a Nibras alján, egy medvetetem mellett. Nyryn halálrafagyott, miközben Kraeth az ünnepségre sietett. Nyryn halálra fagyott hazafelé. Vagy itt lenne?
Hirtelen a tömeg felé fordultam, és már éppen indulni készültem, mikor pufanást halottam. A hang forrása felé fordítottam a fejem.
Egy ismereten férfi arcal a hóban fekve volt ott. Mellé léptem-útközben magamhoz véve egy korsó sört egy másik asztalról-és mellé guggoltam. Nalfein mellém ugrott. Szamad kezemmel végigsimítottam a látán, ő pedig mellém ült.
-Részeg disznó.-szűrtem ki a fogaim között, halkan, hogy más ne hallja.Maximum a kis pofáraesőnk. Belekortyoltam a sörbe. A habot, ami a számon maradt gyorsan lenyaltam, majd megjegyeztem magamban: Kár érte. Jó minőségű sör.De biztosan van még ott ahonnan ez jött.
Azzal az idegen nyakára zúdítottam a korsó tartalmát.Ritkán pazarlok de ez van.
Leütni semmiképp sem tudot, mivel volt eszem, és nem a közvetlen közelében telepedtem le. Intettem Arthannak.Egyből beugrott, ő egy törzsfő, velük tisztlettel kell bánni.
Így az egyszerű "adj egy korsó sört" helyett udvariasan megfogalmaztam:
-Megtisztelne a hölgy azzal, hogy ad egy korsó sört?-húztam fel egyik szömöldökömet valami mosolyféleséggel az arcomon.A kezemet nyújtottam, és ha volt olyan kedves,adott is egyet. |
Név: Alexander D. Hill
Nem: férfi
Kor: 21 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos (elviekben)
Megjelenés: Átlagos alkatú, magas megfelelően izmos. Szomorú halványkék szemek, hosszú lilás haj, sápadt bőr jellemzi. Melegen öltözködik, oldalán kard lóg, hátán íj rejtőzik. Főként az utóbbit használja. Folyamatos közömbösség jellemzi, arca egy arisztokratához méltó. Egy mély heg lapul vállán.
Ornella reakcióját nehezen tudtam értelmezni. A nehezen, nem elég erős kifejezés. A lány elég közel hajolt hozzám, és elmélyedt szeimeim tanulmányozásában. Szinte önkívületi állapotban érintette kezét az arcomhoz. Csak én éreztem úgy, mintha hirtelen langyos szellő vágtatott volna át a síkságon? Pedig közben már sűrű pelyhekben hullott a hó. Nem. Ez valami más...
Szerencsére a Fael hamar észhez térítette magát, és lehuppant addigi helyére. Iménti viselkedését gyorsan betudtam a fájdalom okozra pillanatnyi zavarnak. Valamint hozta tovább az addigi formáját.
- Vakegér? - érdeklődtem. - Előbb tetű, aztán egér? Legközelebb farkas szeretnék lenni, vagy párduc - jelentettem ki, bár úgy látszott, ő is zavarban van kicsit az iméntiek miatt. Nem is kicsit. Válaszának másik kérdésére csak szemforatással feleltem. - Igen, látszik... - jegyeztem meg.
Arthan természetesen nem bírta ki a nélkül, hogy hozzá ne szólt volna.
- Ezt jó tudni... - De legalább arról nem ejtettünk több, szót, amiről az imént társlogtunk. Komolyan, ha még elkezdte volna azt fejtegetni, én a kardomba dőlök...
Visszatértem az italokkal, de senkinek nem volt kedve berúgni, így hát egyedül fogyaszottamel egy pohárral. Közben Ornella felajánlotta az ételét. Égnek emeltem a tekintetem, ami nem volt jó ötlet, mert hó hullott a szemembe. Ezek komolyan semmiből sem tanulnak?!
- Most már nekem sincs - sóhajtottam.
Mivel már így is a kelleténél komolyabban alkakult a beszélgetés, és senki más nem kért, emeltem is a második poharat a számhoz, mikor tompa puffanást hallottam az asztalunk mellől. Egy férfit pillantottam meg. A hóban. Először azt mértem fel, hogy a fickó vagy harcos, vagy elmeháborodott vadász, aki páncéllal védekezik a medvék ellen. Logikus. Az imént említett felszerelése azonban rozsdás volt. Ez engedett arra következtetni, hogy nem Aarus, mert akkor megcsináltatta volna magának. De Waeris sem lehetett, akkor minimum egyszer összevertük volna egymást. De Fael sem, ott tudtommal nincsenek férfi harcosok. Ja, és majd elfelejtettem, nem volt magánál.
- Öhmm... nem ismeri valaki ezt a tagot? - mutattam felé. - Fontosabb kérdés, nem tudja valaki, hogyan lehet feléleszteni? - Éppenséggel egy módszert én is tudtam volna, de szerintem senki nem szeret arra ébredni, hogy telibe öntik sörrel. Mondjuk, vicces jelenet lett volna.
Felálltam, és észrevettem, kezében egy ugyancsak rozsdás kardot szorongatott. Ez tényleg medvére készült. Első mozdulatommal ezt rúgtam odébb a földön. Nen nézett ki részegnek, és emlékeim szerint még csak az imént érkezett. Akkor meg mi lett vele? |
Név, becenév : Arthan Lane
Nem: nő
Kor: 28 év
Törzs: Aarus
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Barna hullámos haja derekáig ér, kibontva hordja. Egészen világoskék szemek. Testalkata nőies, kellő mennyiségű izommal. Általában bélelt, fekete toppot visel rajta hosszított kabáttal, valamint szoknyát és combközépig érő csizmát. Kabátja felső részén díszítések találhatóak és apró csattok.
-Ahogy akarod.- válaszoltam Alexnek, aki közölte, hogy nem történt semmi. Ezek után megerseztett egy mosolyt, ami igen csak szomorúra sikeredett. Ezt sem akartam szóvá tenni, főleg nem a következő válasza után. Igazat kellett neki adnom. Az élet kemény. Ezek után közölte, hogy szomjas, majd felállt. Itt viszont megakadt a mozdulat sorban, mert Ornella neki esett hátulról. A csaj úgy nézett ki, mint akit éppen most szúrtak le. Aztán jött Lilahaj megállapítása.
- Azért ennyire te nem nézél ki szarul... - motyogtam közbe. Ez alatt a lány felelt. Közölte, hogy remekeül van. Persze én meg az a bizonyos hastáncos vagyok, aki akkor voltam, mikor a fael Niva vegetáriánus. Majd Alex fogta magát és elment. Majd egy tálcán egyensúlyozott négy korsó sörrel tért vissza és elkezdett inni. Mindeközben Kraeth a lózaklatóékhoz ment és ránk hagyta Tawelt, aki igen csak ki volt akadva. Aztán látóterembe oldalról egy rozsdás páncéllal rendelkező férfi tolakodott, vagyis inkább zuhant be. Ötletem sem volt mit csináljak. Csak ültem itt és figyeltem a két társamat az asztal túl felén. |
Név, becenév : Kraeth
Nem: férfi
Kor: 32 év
Törzs: Waeris
Rang: Hadvezér
Megjelenés: Izmos, erős alkat, magassága felülről üti az átlagot. Kisugárzása tiszteletet csikar ki. Éjfekete szőrzete egy rövid borosta és egy a kornak megfelelően vállig érő lobonc formájában látható. Misztikus kék szemei miatt gyakran átkozottnak tartották.
A fiú elfogadta a segítségemet, ám továbbra is néma maradt felém. Szemeiben felvillanatak a hála halvány szikrái, ám nem volt annyi erő benne, hogy képes legyen köszönetet mondani. Nem néztem rá nyájasan, vagy bíztatóan. Nem mutattam kedvességet, nem toleráltam azt a fajta báránylelűkséget, amit a fiú mutatott.
Közel voltam ahhoz, hogy tárgyilagosan megkérdezzem, mi a francot keresett a lovam oldalában, ám a feláldozható szeme másfelé terelődött. Niva felé.
Könyörgését halva lemrevedtem, mielőtt észbekaphattam volna Niva magával rántotta és a két Fael piócaként vonta körbe szerencsétlent. Azaz, mégsem látszott olyan szerencsétlennek közöttük...
Halk léptekkel, alig láthatóan kezdtem el közelíteni feléjük, Tawel azonban dühöngő vadálattá változott mindenközben. Tekintetemet az övéjébe fúrtam és felelmeltem a kezem, ezzel tisztán jelezve, hogy ezekben a percekben nem vagyok hajlnadó csitítgatni. Túlságosan is érdekelt, miről beszélnek a Faellel.
Halkan beszéltek, de szerencsémre a fülem nem hagyott cserben, sikerült olyan távolságban maradnom, hogy elkapjak néhány szót. Aztán újból lemerevedtem, amikor elkaptam egy részletet. "...úgy tudjuk, hogy anyád ölt meg, mert átkozott vagy."
A szavak Niva szájából hangzottak el, és az Anricknak nevezett feláldozható felé címződtek. Ezek a szavak azonban már önmagában is túl nagy jelentőséggel bírtak. Egyszerre rohantak le kétségek százai, emlékek, és következtetések. Átkozottat több száz éve nem láttak... Lehetetlen, hogy még létezzenek.
Feléjük fordultam és nyiltan közeledtem a kis csapat felé.
- Azt hiszem lesz mit megbeszélnünk - dörmögtem Anric mögül kilépve. |
Név, becenév : Jhail Horumia
Nem: Férfi
Kor: 24 év
Törzs: Fael
Rang: Őr
Megjelenés: Hosszú haja gyakran elfedi szemeit, melyeket mindig összehúz. Rendkívül magas, eléri a 189 cm-et is. Alkata izmos, rendkívül erős, ám testét páncéllal fedi.
A homlokán egy vágás húzodik
asd
Elindultam a sötét erdőből, melyet egy hosszú túra követett a szarvasom hátán. Az idő szörnyen tetszik. A hó és a jég egyenlő azzal, hogy Jhail. A hideg mindent megfagyasztott, mely iszonyú szomorú, de kellemes érzést keltett bennem.
A szarvasom hirtelen összeesett. Nem igaz már, ez a harmadik eset kiáltottam magamban. Dühös voltam, mivel mehettem gyalog. A páncélom már olyannyira rozsdás, melyben nem könnyű járni. 10 mérföldet bírtam, többet nem. A porcikáim elfagytak, csontjaim olyanok voltak, mintha eltörtek volna. Mintha évekig gyalogoltam volna, pedig csak 4 óra lehetett maximum.
De szerencsére találtam egy pár asztalt, melyekre egyből leültem volna. Egyből megpillantottam az embereket, mely azt sugallta, hogy nem biztos, szívesen látnának engem itt. Én egy Fael harcos, őr vagyok, ki nem futamodik meg. Már nyúltam volna, éles rozsdás kardomhoz, mellyel a támadásokat elkerülhettem volna, de a földre zuhantam 10 méterre egy asztaltól, ahol 7 ember volt, de többet nem nagyon láttam, csak annyit éreztem, hogy rosszul vagyok. Elájultam és csak abban bízhattam, ha valaki megtalál és nem lekaszabol, hanem segít. |
Név, becenév : Ornella Vespera
Nem: nő
Kor: 18 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Vékony és kecses, elegáns megjelenésű lány. Fekete haja és szemei erős kontrasztott alkotnak elefántcsont fehér bőrével. Fekete, bélelt ruhát visel, alig valamivel boka fölé érő csizmával. Hátán hatalmas kaszát hord amelyet kiválóan forgat.
Hátra estem, neki Alexnek és furcsa dologra lettem figyelmes. Egészen biztos voltam benne, nem a hátának estem neki, mivel nem éreztem a két lapockáját. Ez viszont azt jelenti, hogy megfordult. Nekem, az idióták gyöngyének, persze ezt rögtön le is kellett ellenőriznem. Hátradöntöttem hát a fejem, hogy láthassam az arcát. Igazán kár volt. Nem csak a fájdalom miatt, hanem azért is, mert az arca egészen közel volt az enyémhez és pont belenézhettem gyönyörű halványkék szemeibe. Néhány másodpercig csak döbbenten bámultam a végtelen kékségbe. Észre sem vettem, hogy a kezemet az arcához emeltem, csupán akkor, amikor az ujjaim végeivel hozzáértem a bőréhez. Azzonal visszaejtettem a testem mellé. Aztán mintha valami megmozdult volna… mintha valami fátyolszerű köd szaladt volna át az íriszén. Mi az isten?! Pislantottam meglepetten. Végre kiestem abból a kábulatból, amit szemei varázsa és az oldalamba maró fájdalom okozott és újra tudtam értelmesen gondolkozni. Ennek az lett az egyenes következménye, hogy villámgyorsan leültem a legközelebbi székre, már amennyire ez az oldalamtól megvalósítható volt. Márcsak azért is mert a vérnyomásom egy szárnyaszegett, zuhanó fecske sebességével igyekezett lassítani. Alig tudtam magam elől eltolni a kaját, nehogy belefejeljek.
- Végig mögötted álltam, csak vak vagy. Vakegér. Áhh, nem remekül érzem magam… - A felelet közben csupán kétszer hánytam el magam majdnem, szóval nem is voltam olyan vészesen rosszul. Ezt amúgy sem osztanám meg ezt a Waeris törzs egyetlen emberével, még a világ összes kincsének ellenében sem. Ezek után elment, én pedig mélyeket lélegeztem, igyekezvén rendbehozni a porcikáimat. Utólag belegondolva, mintha elvörösödött volna, de úgy rémlett akkor nem ezt néztem… iszonyatosan mérges voltam magamra. Amit csináltam az kínos volt? Az nem kifejezés… mégis hogy jutott eszembe ilyesmi? Eközben Alex visszatért az asztalunkhoz, én pedig inkább felfüggesztettem a téma kielemzését, még mielőtt esetleg hangosan is nekikezdenék a boncolgatásának. Na az milyen kínos lenne! Még közelebb toltam hozzá a tálat.
- Egyél nyugodtan, nekem most egyáltalán nincs étvágyam. - Nyögtem ki szaggatottan. És pontasan így is éreztem. |
Név: Alexander D. Hill
Nem: férfi
Kor: 21 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos (elviekben)
Megjelenés: Átlagos alkatú, magas megfelelően izmos. Szomorú halványkék szemek, hosszú lilás haj, sápadt bőr jellemzi. Melegen öltözködik, oldalán kard lóg, hátán íj rejtőzik. Főként az utóbbit használja. Folyamatos közömbösség jellemzi, arca egy arisztokratához méltó. Egy mély heg lapul vállán.
Vannak pillanatok az életben, amikor az ember legszívesebben beleverné a fejét az astallapra, miközben hangosan, és érthetően szidja a Szellemeknek a jó édesanyját. Na, ez pont egy ilyen volt. Tessék. Most már megbántam... Az Aarus bocsánatot kért. Persze, mint utólag kiderült, csak a "dögöljek meg" - ért. Mert a többi teljesen és abszolút jogos volt. Hát jó. Nekem mindegy. Nem ez zavart, bár az emberek ritkán kérnek bocsánatot, mielőtt felpofoznak, ami viszont eléggé gyakran esik meg. Inkább az a sajnálat, amit a szemében láttam. Sok mindent szoktam az emberek szemében látni, mikor rám néztek. A paletta színes volt: gyilkos vágy, szipla harag, őrült düh, félelem és ritka esetekben öröm. De a sajnálat meg én, na az nem passzolt össze, és zavart is a dolog.
- Nem történt semmi - szerintem ez volt életem legfájdalmasabb mosolya. De vigyorogtam megint, miközben próbáltam leküzdeni az elmémet ostomoló emlékképeket. - Viszont nincs szükségem sem sajnálatra, sem szánakozásra - vállat vontam. - Az élet kemény. Csak az erősek élnek túl - majd minden átmenet nélkül bejelentettem. - Szomjas vagyok. Hozok valami ihatót.
S már álltam is volna fel, amikor egy könnyű, és meglepően csontos test vágódott a hátamnak. Megfordultam, és Ornella állt mögöttem, vagyis abban a pillanatban inkább dőlt nekem. Arcán fájdalmas kifejezés suhant át, bár véleményem szerint ennyire azért nem vagyok kényelmetlen.
Hogy ez után elsápadtam, vagy elvörösödtem - e, az jó kérdés, mindenesetre arcszínem biztosan a pillanat törtrésze alatt változott meg. Belegondoltam ugyanis, hogyan került a Fael olyan közel hozzám, mire csak egy magyarázat létezett: végig ott állt.
Mintha mi sem történt volna, helyet is foglalt mellettem, ismét.
- Jó. Akkor most te végig hallgatóztál, vagy csak meglepően kényelmes hátam van? - vontam fel a szemöldököm. - Egyébként pedig valami baj van? Csak mert úgy nézel ki, mint ahogy én nézhettem ki a pofon után...
Válaszát követően felálltam, és tényleg kerestem valami ihatót. Meg is találtam egy asztalnál, méghozzá négy érintetlen pohárnyi sör képében. Az ott ülők, már jól láthatóan nem voltam szomjasak, így feltételeztem, nem is fogják hiányolni. Egy tálcán visszaegyensúlyoztam az asztalunkhoz. Csak négy volt, vagyis lesz, akinek nem marad, de az már nem az én tisztem. A magam részéről nem bírtam ki alkohol nélkül még egy ilyen beszélgetést, azt a napot pedig minél előbb ki akartam törölni az emlékezetemből. Sok másikkal együtt, egyébként...
Szóval inni kezdtem az italt, rá sem hederítve a félig előttem illatozó tálra. Nem, köszi, nincs szükségem még egy pofonra, az már nem hiányzik az életemből. |
Név, becenév : Ornella Vespera
Nem: nő
Kor: 18 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Vékony és kecses, elegáns megjelenésű lány. Fekete haja és szemei erős kontrasztott alkotnak elefántcsont fehér bőrével. Fekete, bélelt ruhát visel, alig valamivel boka fölé érő csizmával. Hátán hatalmas kaszát hord amelyet kiválóan forgat.
A sérülésem már nagyjából beforrt, ám most sikerült felszakítanom. Egy pillanatra kiszaladt belőlem a levegő és ugye Alex hátának estem. Miután összeszedtem magam, lehuppantam a legközelebbi székre, az ételt pedig kettőnk közé toltam pont félútra. Nem akartam megkínálni, mivel azt egyszer már visszautasította, csupán éreztetni szerettem volna vele, hogy nyugodtan vehet belőle, ha megéhezik. A lány nagyon bőkezű volt két tálat is hozott, az egyiken mindenféle hús volt, a másikon meg disznóhús. Én jelen pillanatban még émelyegtem a sérülésem miatt, szóval étvágyam az baromira nem volt. Ráadásul úgy tűnt a vérnyomásom is esik lefelé, így az orra elé toltam a kaját, én meg falfehér arccal az asztalra hanyatlottam. |
Név, becenév : Ornella Vespera
Nem: nő
Kor: 18 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Vékony és kecses, elegáns megjelenésű lány. Fekete haja és szemei erős kontrasztott alkotnak elefántcsont fehér bőrével. Fekete, bélelt ruhát visel, alig valamivel boka fölé érő csizmával. Hátán hatalmas kaszát hord amelyet kiválóan forgat.
Alex válaszolt a kezével kapcsolatos kérdésemre, mire nekem a következő mélyreható gondolatom volt: nos akkor vagy nagyon béna az íj használatában, avagy nagyon ügyes. Az utóbbi sokkal valószínűbb. Inkább a közelében kell maradnom, ha harcra kerül a sor.
Elég hamar levontam azt a következtetést, hogy kár volt odamennem Nivához és Anrichoz. Niva kerek perec elhitte az egész történetet. Semmi kételkedés, semmi puhatolózás. Ember, neked is rövid életed lesz így… csak volt oka annak, hogy valami mesét adtak be nekünk. Na persze, ez tök lényegtelen, ne is hallgass rám! Dühöngtem magamba, ahogy visszafelé mentem, az eddigi tartózkodási helyem felé. Ahol szintén eksön volt. A történet úgy kezdődött, hogy az Aarus törzsfő, akinek még mindig nem tudtam a nevét, mivel még nem méltóztatott bemutatkozni, odanyújtotta az ételét Alexnek. Erről rögtön arra gondoltam, milyen rendes. Majd Alex ezt nem fogadta el. Ezt mondjuk előre is megmondtam volna neked. Határozottan nem olyan, aki másoktól elfogad segítséget. Amikor Alex visszautasította azt, egy abszolút érthető érveléssel, a hölgyemény, mostantól kezdve csak Hisztis kislány, kifakadt és akkorát lekent Lilahajnak, ami még nekem is fájt. Nem sokkal Alex háta mögött ácsorogtam és döbbenten, majdnem tátott szájjal próbáltam feldolgozni az eseményeket. Nem igazán sikerült. Most akkor azért sértődött meg, mert Alex nem fogadta el a felkínált ételt, vagy azért mert a srác nem értékelte eléggé a gesztust, avagy esetleg csak simán a bögyében volt eddig is? Gondolkodtam el a kérdésen. Legnagyobb döbbenetemre Alex felpattant, én pedig alig tudtam hátrakapni a fejem, hogy ne fejeljem le az emelkedő vállát. Elmerengve hallgattam a szavakat, amiket a legkevésbé sem vártam volna tőle. Büszkeség… anyámnak is ez a szó jelentette a legtöbbet. Na, meg egy ideig nekem is. Bár mostmár kezdtem rájönni, hogy nem csak ebből áll az élet. Az utolsó mondatán mélyen elgondolkoztam, és észre sem vettem, hogy egészen közel hajoltam a hátához. Nagyon halkan beszélt, gondolom azért, mások ne hallják. Engem viszont érdekelt a mondanivalója, sőt még sajnáltam is. De durva, esküszöm megsajnáltam... Ám ekkor valaki hátulról megszólított. - Hoztam neked is ételt. - Megpördültem és mivel a törzsem jócskán megelőzte a csípőmet és a lábamat hátrafelé estem, épp Alex hátának. Az eddig mögöttem, mostmár előttem ácsorgó lány határozottan a Fael törzs tagja volt. Látva remek produkciómat gyorsan mentegetőzni kezdett. - Bocs, hogy zavartalak, leteszem az asztalra, aztán megyek.. - Ám jelen pillanatban ennél nagyobb problémám is volt. Az oldalamon volt egy hosszú vágás amelyett pár napja ejtett rajtam egy Waeris harcos. Apró összezördülés volt csupán, de ellenem pont ketten jöttek és az egyiknek sikerült megvágnia. Mindenenki szerzett valami sérülést, aztán jött még a törzsünkből három ember, amire a Waerisek távoztak. A sérülésem már nagyjából beforrt, ám most sikerült felsz |
Név, becenév : Arthan Lane
Nem: nő
Kor: 28 év
Törzs: Aarus
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Barna hullámos haja derekáig ér, kibontva hordja. Egészen világoskék szemek. Testalkata nőies, kellő mennyiségű izommal. Általában bélelt, fekete toppot visel rajta hosszított kabáttal, valamint szoknyát és combközépig érő csizmát. Kabátja felső részén díszítések találhatóak és apró csattok.
Miután befejeztem mondandómat Lilahaj megjegyezte, hogy megérdemelte. Hát igen. Ezt meg. Majd felállt. Legalább egy fejjel magasabb volt nálam, ami úgy látszott tetszett neki. Valamiért ez a mozdulat nem azt sugallta, hogy most tüzön-vizen át nekem esik. Csodálkoztam is. Általában ezt tették és olyankor még az sem érdekelte az embereket, hogy közöttünk van egy asztal. Ő helyette inkább szövegelésbe kezdett. Meg tudtam érteni, de nekem semmi olyan gondolatom nem volt, hogy ő rászorul az én, vagy bármelyikünk segítségére. Egyszerűen csak felajánlottam a lehetőséget, amit nem nagyon ismételnék meg. Ezekután pláne nem.
Aztán halkan kezdett el beszélni - elég halkan ahhoz hogy máások ne hallják, de én igen. Az így elmondottakon elgondolkodtam. Talán igaza van, de hogy lehet valaki ennyire elkeseredett? Vagy egyszerűen, csak... Nem, az nem lehet. Egyszerűen kezdtem megsajnálni szegény gyereket. Bár lehet, hogy ez nem a legjobb ötlet, legalábbis a történtek után. Inkább nem teszem szóvá. Ő leült és visszatér eredeti tevéenységéhez. Én meg továbbra is álltam ott kukán. Végül én is leültem és Alexhez fordultam.
- Ööö, Alexander. Elnézést szertnék kérni. Nem tudtam... - és jobbnak láttam nem befejezni a mondatot. Hát ez is egy észszerű dolog volt tőlem. Mert én márcsak ilyeneket tudok. Felpofozom aztán egy vélemény nyilvánítás után bocsánatot kérek.- Persze, csak a dögölj megért. Semmi másért. - tettem még hozzá, mert azért azt a pofont megérdemelte. |
Név: Alexander D. Hill
Nem: férfi
Kor: 21 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos (elviekben)
Megjelenés: Átlagos alkatú, magas megfelelően izmos. Szomorú halványkék szemek, hosszú lilás haj, sápadt bőr jellemzi. Melegen öltözködik, oldalán kard lóg, hátán íj rejtőzik. Főként az utóbbit használja. Folyamatos közömbösség jellemzi, arca egy arisztokratához méltó. Egy mély heg lapul vállán.
Nem mondom, hogy erre nem számítottam. Igaz, ami igaz fél órával azelőtt kellett volna azt a pofont megkapnom, de szokták mondani, ami késik, nem múlik. Bár arra nem számítottam, hogy ennyire felidegesítem. Hallottam a nyakam roppanását, a szám pedig megtelt vér sós ízével, ami ugyancsak nem volt kellemes érzés. Megráztam a fejem, és megállapítottam, merre van az előre. Meg azt, hogy egy cseppet feldühödött Aarus törzsfő mered a szemembe. Természetesen a pofon mellé monológ is járt. Amint a végére ért, már erős késztetést éreztem arra, hogy szemeimet forgassam.
- Ezt mondjuk megérdemeltem - motyogtam. Vigyorogtam is volna mellé, de az nem ment túl fényesen, és a világágért nem akartam volna közölni Arthan - nal, hogy igenis fájt az ütése. Hadd higgye csak azt, meg sem éreztem. Egyébként pedig szavai jobban fájtak, mint a kapott pofon.
Fél percig gondolkoztam azon, mit kellene válaszolnom, olyat, amit ő is megért. Felálltam, és elégedetten nyugtáztam, hogy magasabb voltam nála. Felőlem vehette eme mozdulatomat kihvásnak, fenyegetésnek, vagy bármi anyámtyúkjának, nem érdekelt.
- Szíves örömest megdöglöm, ha becsületemnek ez az ára - jegyeztem meg. - Apropó, használtad már azt a kifejezést, hogy "büszkeség"? Bizonyára. Na már most ez a büszkeség, ez az, ami nem engedi nekem, hogy elfogadjam a jótékonykodást, mivel tudom, hogy ti sem álltok annyival jobban. Mintha rá lennék szorulva másokra, mintha... Na mindegy! - hangom nyugodt volt, bár úgy tűnt, nem a legjobb szavakat válogattam mondandómhoz. Nem szoktam ilyesmiről magyarázni másoknak, legtöbbször úgy hiszem, ez náluk amolyan alap ismeret. Persze, ebben minden alkalommal tévedek.
- És - tettem hozzá lehalkítva a hangomat, hogy csak a nő hallhasa. - akinek nincs mása, mint a büszkesége, az még jobban fog rá vigyázni...
A mondat végeztével visszaültem a székemre, és folytattam addigi teendőmet, vagyis bámultam a távolba. Túl sokat mondtam neki. Túl sokat. Egyszer talán meg fogom bánni... De az az egyszer nem most van. |
Név, becenév : Nyryn Furtim
Nem: nő
Kor: 25 év
Törzs: Waeris
Rang: vadász
Megjelenés: Derékig érő, hullámos, szőke haj, kétoldalt parkettafonat. Szürke szemek, nőies kisugárzás, kellőmennyiségű izom. Bör melvért, alatta könnyű láncing, vadászcsízma és egy szőrme köppeny díszes csattal teszi ki viseletét. Haját gyakran köpenye alá tűri.
Láttam Lyricen, hogy a gondolataiba merült. Nem hibáztatom, velem is sokszor megesik.
-Nem. Én is…- motyogtam:-…én is érzem hogy sokkal többről van itt szó.
-Otthon lennék valószínüleg. A prémeket ki kell készíteni. Csak így nem adhatom el majd.- böktem Éjfél felé, akinek két oldalán, két nagy táska volt. Az mindig tele van valami szőrmével. Bólogattam mikor az ingyen ételről beszélt:-Igazad van. Van amikor két hétig járom az erdőket, és üres kézzel térek haza. Átfagyva, éhesen. –szinte beleborzongtam, ahogy újra átéltem képzeletben.
Mikor az éjszaka közepén benyitottam a házba, Tawel pedig azonnal nekem akart ugrani egy tőrrel. Azt hitte betolakódó vagyok.
Ismét a tüzet kezdtem el vizslatni. Kifejezetten zavart, hogy vérzik egy kicsit a szám, de nem akartam kimutatni. Csak elbambulva figyeltem a lángokat. Olyan könnyű elveszni bennük. Akár egy aprócska gyertyalángban , de egy hatalmas máglyarakásban is.
Lyric mély hangja zökkentett ki. Ismét.
-Ömm… nem tudom. Igazából mindig is kardot használtam. Na meg íjat, de az még meg van-húzódott mosolyra a szám:- De mindenképp valami egyszerű, és könnyű pengét. Meg persze kettőt mert úgy az igazi..-nevettem el magamat halkan. |
Név, becenév : Arthan Lane
Nem: nő
Kor: 28 év
Törzs: Aarus
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Barna hullámos haja derekáig ér, kibontva hordja. Egészen világoskék szemek. Testalkata nőies, kellő mennyiségű izommal. Általában bélelt, fekete toppot visel rajta hosszított kabáttal, valamint szoknyát és combközépig érő csizmát. Kabátja felső részén díszítések találhatóak és apró csattok.
És megint ott találtam magam abban a helyzetben, hogy próbálok kedves lenni, de csak annyit érek el vele, hogy kiakadok és legszívesebben felpofoznám a hozzám legközelebb levőt. És ez a személy éppen Alex volt. Dühömben felálltam és akkorát lekvertem neki, hogy a feje megbicsaklott.
- Oh, elnézésedet kérem, hogy felajánlottam neked az ételemet. Tényleg szörnyen sajnálom. Belátom nem kellett volna. - mondtam, majd fogtam és visszahúztam a tányért. - Ez esetben akkor dögölj éhen, vagy mit tudom én. Ja, bocs. Lőj hollót. Mert egy hollóval jól fogsz lakni. Egyébként meg ha nincs szükséged rá akkor miker keresed a következő fogást? Vagy esetleg velem van bajod? - tekintetemet mélyen az övébe fúrtam és vártam a válaszát. Néha tényleg feltudták cseszni az agyamat az ilyen kis hülyeségeiekkel az emberek. Néha, ami egyre többször fordul elő, de Lilahaj már nekem is sok volt. |
Név: Alexander D. Hill
Nem: férfi
Kor: 21 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos (elviekben)
Megjelenés: Átlagos alkatú, magas megfelelően izmos. Szomorú halványkék szemek, hosszú lilás haj, sápadt bőr jellemzi. Melegen öltözködik, oldalán kard lóg, hátán íj rejtőzik. Főként az utóbbit használja. Folyamatos közömbösség jellemzi, arca egy arisztokratához méltó. Egy mély heg lapul vállán.
Amint a nő - Ornellának hívták, ami véleményem szerint igen különös név, de akit "Dark" - nak hívnak inkább ne pofázzon - szóval, amit elengedte a kezemet, rá is kérdezett, mi történt vele. Egy pillantást vettettem a tenyeremre, mintha addig még nem láttam volna azt. Valóban mély vágások húzódtak rajta, mint a kiszáradt folyómedrek.
- Hát... sokat gyakoroltam - az íjamra néztem, mely nyugodtan pihent a hátamon. Emlékezetembe ötlött, milyen érzés volt megfeszített íjjal várni a célra, érezni, ahogyan annak húrja mélyen beleváj a húsomba, de nem engedtem el még akkor sem, mikor meleg vérem lecsöpögött a földre. Emlékeztem, milyen mámorító volt ezek után beletalálni a célba, és az ez után belém hasító fájdalomra, melyet addig elnyomtam magamban. Ma már semmi nem sérti fel a kezem. Körülbelül olyan kemény, mint amilyennek én éreztem magam. Érzéketlen.
Annyit tűnődtem ezen az egy rövid kérdésem, hogy észre sem vettem, a Fael Alex - nek nevezett.
Majd el is tűnt mellőlem láthatóan jobban érdekelte az Anric - nak nevezett fiú. Vicces, de eddig nem tudtam a nevét, pedig egy törzsből származtunk. Azonban a Niva - nak nevezett nő többet is tudhatott róla, mert félre húzta a társaságtól, hogy kettesben beszélhessen vele. Ornella hozzájuk csatlakozott.
Én pedig szép csendben ültem a helyemen, egészen addig, míg Arthan fel nem kínálta a saját ételét. Rámeredtem, talán kicsit bosszúsabban is a kelleténél. Úgy nézek én ki, mint valami nyamvadt feláldozható, hogy élelemért könyörögjek? Úgy nézek ki, mint egy idióta, aki nem tud magának vadászni, és mások segítségére szorul?!
- Kösz - mondtam, vagy inkább morogtam. - De inkább edd meg te. Nem hinném, hogy az Aarus - a törzs nevét úgy mondtam ki, mitha égetné az ajkaimat a szó. - annyival jobban álltok, hogy csak úgy jótékonykodjatok. Amire megjegyzem, nincs szükségem... Ha éhes leszek, majd lövök egy hollót.
Magamhoz képest nem voltam udvariatlan. Mondjuk talán a hollót nem kellett volna említenem. Még a tulajdon törzsemben is voltak néhányan, akik szent állatként, a Szellemek hírvivőjeként kezelték őket. Az én Szellemem - mire mindenképpen saját tulajdonomként gondoltam - sok dologról hablatyolt össze vissza, de emlékeim szerint hollókról még sosem. |
Név, becenév : Asurakia Savanar, Niva
Nem: nő
Kor: 22 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Derékig érő, barna, összefogott haj, halvány kék szemek jellemzik. Arcán egy vágás a homloka baloldalától, a jobb arccsontjáig. A többi csak festék. Általában bőr vértezetet visel, nadrággal és köpennyel. Két szablya lóg oldalán.
Ancric elmondta mitörtént vele. Hát én nem így tudtam. Sőt teljesen máshogy tudtam. Úgyhogy az anyja ölte meg, mert átkozott volt. Nem értette miért nem kerestük. Hát ezért. Majd arról kezdett el beszélni, hogy tett valami rossz dolgot és ezért megfogják verni. Majd megkért, hogy vigyem el. Közben megjelent Ornella hozzávágott szegény fiú fejéhez pár mondatot, mire ránéztem. - Ornella, elég. Nem látod, hogy így is elég nagy bajban van. - visszafordultam Ancrichoz:
- Ancric, tudod én, vagyis mi mind úgy tudjuk, hogy anyád ölt meg, mert átkozott vagy. Ezért nem hiszem, hogy minden gond nélkül visszavihetlek a törzsbe. De hajlandó vagyok segíteni, ha megígéred, hogy nem csinálsz hülyeséget. Nos, hogy gondolod? - néztem rá. Igen, elhatároztam, hogy segítek neki és ebben még Ornella sem, és senki más sem akadályozhat meg. A tervem annyi volt, hogy eljön velem és nálam lakik addig, amíg ki nem derítjük mi az igazság, vagy amíg ránem jönnek, hogy ő kicsoda. Bár ha nem csinál nagy hülyeséget, akkor erre nincs esélye. Azt hiszem. |
Név, becenév : Arthan Lane
Nem: nő
Kor: 28 év
Törzs: Aarus
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Barna hullámos haja derekáig ér, kibontva hordja. Egészen világoskék szemek. Testalkata nőies, kellő mennyiségű izommal. Általában bélelt, fekete toppot visel rajta hosszított kabáttal, valamint szoknyát és combközépig érő csizmát. Kabátja felső részén díszítések találhatóak és apró csattok.
Szóval megint csak ültem és körülöttem folytak az események. Kraeth közölte Tawellel, hogy összaakadtak egy medvével a Nibrasnál. Ekkor kirázott a hideg, ugyanis többnyire köztudott, hogy félek tőlük, amióta a kedvesem meghalt. Majd, Kisasszony által Gorillának nevezett Tawel valami Nyryn nevű nőt keresett. Mindeközben Alex és Kisasszony beszélgetésbe kezdtek, aminek az volt a fő lényege, hogy ki tud jobban beszólni a másiknak. Majd bemutatkoztak egymásnak. Szóval Ornella. Hát oké.
Volt lehetőségem megtudni a másik fael nevét is, aki állítólag vegetáriánus. Az ő nevét a lózaklatótól tudtam meg, aki láthatólag ismerte őt. Niva. Vajon minek lehet a becézése? Tehát Niva és a srác ismerik egymást. Aztán megtudtam a fiú nevét is. Úgy látszik ebben a párpercben csak nevek hangzanak el... Esetleg még valaki be akar mutatkozni? És igen valaki be akart, csak nem önszántából, hanem Niva szájából. Ancric volt a lózaklató. Ez jó! Ancric a lózaklató. Ezek után "vegetriánus" faelünk félre rángatta őt és beszélgetésbe kezdtek. Közben mellettem Ornella és Alex pohárdobálózásba kezdtek. Vagyis inkább csak a hölgy.
Ezek után Kisasszony felállt és a faelékhez sétált. Na, most, hogy vége a nevek kitárgyalásának nekem is megkéne szólalnom. Alexhez fordultam és kinyitottam a számat. Aztán becsuktam, mert nem tudtam mit mondhatnék. Azt már rég tudjuk, hogy ki miért van itt, vagy ilyenek. De a közel múltban a fiú megkérdezte, hogy mikor jön a következő fogás. Ez adott elég okot arra, hogy megszólaljak: - Nem hiszem, hogy lesz következő. De tessék itt az enyém. - toltam oda neki a tányérom, amin volt két szelet hús és valami kenyér. Elhuzta a száját. - Nyugi, Nalfein nem mászott bele. - mosolyogtam. |
Név, becenév : Ornella Vespera
Nem: nő
Kor: 18 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Vékony és kecses, elegáns megjelenésű lány. Fekete haja és szemei erős kontrasztott alkotnak elefántcsont fehér bőrével. Fekete, bélelt ruhát visel, alig valamivel boka fölé érő csizmával. Hátán hatalmas kaszát hord amelyet kiválóan forgat..
A lilahajú srác megjegyzést tett a pohárdobáló képességemre, de egyben megdícsérte a tőrrel való bánásmódomat. Ez valamiért nagyon jól esett. Mégis mióta örülök egy férfi dicséretének?! Ez teljesen abszurd. Nos a változást még magamnak sem tudtam hova tenni, ezért úgy gondoltam, ezt majd később megvitatom magammal.
Alex elfogadta a felé nyújtott kezemet és be is mutatkozott. Egy csöppet megbántam, hogy a kézfogáshoz levettem a kesztyűmet, ugyanis a keze teljesen össze volt szabdalva, ráadásul nagyon kemény is volt. Sőt mi több, még egy enyhén baljóslatú vigyort is megeresztett felém.
- Mi történt a kezeddel Alex..ander? - A kérdés csak úgy kicsúszott a számon, amelyre nem tudtam időben lakatot tenni. Először ráadásul nevének becézett alakját akartam használni, ám rájöttem, hogy az én nevemnek is van néhány becézett formája, amit nagyon nem akartam egy férfi szájából visszahallani. Még egy nőéből sem. A bemutatkózós projektem ezennel nagyjából a végére is ért, ugyanis már mindenki tudta az én nevemet, külön meg nem volt kedvem bemutatkozni nekik. Egy név megvan, három maradt. Csak győzzem őket megjegyezni. Bár ha nem árulják el attól sem lesz egyetlen álmatlan északám se.
Niva Anric néven emlegette a lózaklatót és nekem is kezdett felrémleni, hogy ki is ez. A törzsfőnk fia. De ő halott. Azonban ez itt nagyon is élt, ami kellemetlen következményekkel járhatott. Feláltam hát, és odasétáltam kettőjükhöz. Nem tetszett, hogy Niva egyáltalán hozzászól. Anric kis történetére értem oda. Egyáltalán nem hatottak meg a hallottak. Kicsit sem.
- Nem hiszem, hogy ennél nagyobb szégyent hozhatnál a Faelre. Esetleg küzdhettél volna… - Meredtem rá barátságtalanul. - Ha nem esel össze, mint egy zsák krumpli, amikor megütöttek, akkor nem hisznek halottnak… - Azt hallottam, három részeg ember támadt rá és megölte, ez a szerencsétlen meg elájult amint meglátta őket… a másik, a kevésbé vérszegény szerint azonban az anyja ölette meg azért, mert átkozott… A második eset értelmében nagyon is jó helyen van ott, ahol most van, sőt! |
Név, becenév : Aclumorn Lyric Dahesgar, de általában csak Lyric vagy Esgar
Nem: Férfi
Kor: 25
Törzs: Aaarus
Rang: Kovács
Megjelenés: Átlagos termetű, alkatú, arcú egyszerű ember. Hosszú hullámos haj. Számtalan égési sérülés jellemzi. Karja erős, izmos. Változékony viselet, legyakrabban sötét színek.
[Lyric]
Ahogy ültünk egymás mellett, és időről időre a tekintete az enyémmel találkozott, olyan volt, mint égitestek együttállása: valami újfajta egészet alkotott, valami természetfelettit.
A nevetése… azt kellett volna éreznem, hogy különleges, hogy valami új és idegen? Talán igen, de nem így történt. Nem új volt: nagyon is régi. Természetes volt, ősi, nem mesterkélt, mint egy szerelmes dal: olyan volt, mint egy darabka tavasz, amelyet én már nem láthattam.
És ahogyan arról beszélt, hogy minden más, talán nem is értettem egészen, mire érti, mire céloz ezzel, de én is éreztem: változik valami. És nem jó irányba. Néha az ötlött fel bennem, így érezhettek azok, akik a tél beköszöntötte előtt éltek: történik valami, haladunk valahová, de nem egészen értjük, hová. Őket elpusztította az örök tél.
- Tudom. – feleltem. – Azt hiszem, ezt én is éreztem már. Biztosan elragadott a képzelőerőm, de mintha valami közelegne. Vagy talán csak én látok túl sokat a népek közti viszály mögé.
Magam elé révedtem, néztem a tüzet, lobogását, vonagló táncát, amely olyan sebes és művészi volt, hogy embernek már nem lett volna mersze belekapcsolódni. Nekem sem, pedig nem mondhattam el magamról, hogy ember volnék. És minél közelebb éreztem magamhoz Nyrynt, ezt annál inkább képes voltam elfelejteni, és hanyagolni. Annál kevésbé érdekelt, mi vagyok, mi lehettem volna.
Ránéztem. Vagy inkább csak rávillantottam a tekintetemet. – Valamiért nem kapott el engem sem az ünnepi hangulat. – jegyeztem meg őszintén. – Ha nem a csonttá fagyás lett volna a másik lehetőség, valahol másutt lennék. – Rövid ideig hallgattam. – Valaki biztosan képes kihasználni a helyzetet, és ingyen kosztnak tekinteni. Valahol igazuk van. Manapság meg kell ragadni a lehetőséget, hogy meleget együnk, és ne kelljen érte vásárra vinnünk a bőrünket.
Megint belefeledkeztem egy pillanatra a tűz bámulásába. Elég régen dolgoztam már vele, és még mindig tudott újat mutatni. Még mindig nem lanyhult az ereje, és még mindig bármikor megégetett, ha beleéltem magam, hogy összeszokott társak vagyunk. Azok voltunk: mindig észre térített, ha elbíztam volna magamat.
- És milyen kardot készítsek neked? Lehet, hogy kivételesen lemondok az ékszerekről egy éjszakára. – mosolyogtam rá futólag. – Gondolom, nem szeretnél hirtelen egy pallosra szert tenni… nem mintha azt nem szívesen készíteném el. – Azután halkan megjegyeztem: - Bár, ha rám hagyod, akár meg is lephetnélek valamivel. Úgy tűnik, ebben ma váratlanul sikeres vagyok. |
[135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
