|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.23. 08:05 - |
Az event egy egyszerű, kulturális esemény amely évente egyszer kerül megrendezésre ebben a fagyos világban. Az ünnepség az utolsó őszi napot idézi fel, mielőtt beköszöntött volna az örök tél. Ezen a napon az emberek félreteszik viszályaikat és az ünnepség közepette esedeznek a soha többé vissza nem térő aranykorszakért. Mindenesetre mind tudjuk, hogy három rivális törzset összecsődíteni nem mindig okos dolog, így ne álljatok ellent, ha karakteretek épp felpofozna valakit. |
[135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
Név: Alexander D. Hill
Nem: férfi
Kor: 21 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos (elviekben)
Megjelenés: Átlagos alkatú, magas megfelelően izmos. Szomorú halványkék szemek, hosszú lilás haj, sápadt bőr jellemzi. Melegen öltözködik, oldalán kard lóg, hátán íj rejtőzik. Főként az utóbbit használja. Folyamatos közömbösség jellemzi, arca egy arisztokratához méltó. Egy mély heg lapul vállán.
Ornellának pechje volt. Ugyanis eljött az idő, hogy abbahagyjam a bájolgást, és a jópofizást. Olyan is ritkán történik, hogy pont az ital tisztítja ki az ember fejét, de azon esetben éppen ez történt. Csak sóhajtottam, és nem mondatam semmit. Talán nem akartam megbántani. Ebben a pillanatban meg is szólalt a fejemben az a bizonyos vészcsengő. Mégis mióta foglalkozom én mások érzelmeivel?! Mindegy. Ezen ráér kiakadni...
Közölte, hogy nem, egyáltalán nem tartja túlzásnak, bár hangja csöpögött a gúnytól.
- Remek - mondtam, mintha nem vettem volna észre ezt. - Örülök, hogy mindketten így gondoljuk.
Hátradőltem, a szék rozoga háttámlája pedig megnyikordult. Talán egy évvel azelőtt azt a bútort is szétverték valaki fején, mint sok másikat.
- Persze. Majd írásos kérvényt fogok benyújtani - forgattam a szemeimet, melyek megállapodtak az ismeretlen Fael párducán. Még egy pillanatig a szemembe nézett, és olyan érzésem támadt, mintha egyenesen bele látna a fejembe. Na persze, ha ez történt volna, nyávogva fut haza, az ott uralkodó káosztól. Mégis valami ősi sötét gonoszság áradt a macskából, és marhára nem lehetett egy kalap alá venni a bújós, asztalon mászkálós szerencsétlenséggel, ami Arthan tulajdonát képezte. Kérdőn néztem az állatra. Mintha tudna válaszolni. Mintha egyáltalán lenne bármi köze az imént érzett... akármihez...
Aztán persze odébb is állt a nő macskástul, mindenestül.
Én hülye azt hittem, ezek után nyugodt lesz minden.
Legalábbis egész délután.
Ezutn toppant be az őrült lovas. Persze, egy őrült hírnök általában nem zökkent ki jól megszokott nyugalmamból. Viszont szavai hallatán szerintem szívem kihagyott egy ütemet.
"Találtunk egy Átkozottat!"
Úgy éreztem, hogy üressé váltam, és ez a két szó visszhangzott csak bennem. Átkozottat! Éljen! Most tapsoljam is meg? Vagy ami még fontosabb: higgyek is neki? Felmerülhet a kérdés, miért ne hinném el szavait, hiszen talán én voltam az egyetlen jelenlévő, aki tudott is erről bármit. De milyen ember vállaná fel Átkozottságát? Mert magától senki nem jön rá ilyesmire. Hacsak... nem. Nincs hacsak.
És... az apád?
KUSS! gondolatban ráüvöltöttem a Szellememre. Ne pofázzon nekem, és ne emlékeztessen folyton arra az... emberre. Aki csak annyira érzek apámnak, mint azt a fenyőt a távolban...
Felálltam, és odalépkedtem a hírnök fiú mellé. Halálos nyugalommal néztem a szemébe.
- Átkozottak. Nem. Léteznek. Felfogtad?
Eddig is jól hazudtam, de ezt olyan meggyőződéssel ejtettem ki, mintha nem öt perce szólalt volna meg a fejemben egy irritáló Szellem. Ha voltak is a környéken más Átkozottak, nem fognak megcáfolni. Főleg azért nem, mert az a saját fejükbe kerülhet. |
Név: Sofia Shiin (Sof)
Nem: nő
Kor: 26 év
Törzs: Fael
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Erős, parancsoló kisugárzás jellemzi. Hosszú és bő fekete ruhát visel. Finom vonású arca értelmet sugároz. Szemei ezüstösen kékek, olyanok, akár egy drágakő. Haja hosszú, sötétbarna, enyhén ezüstös fényű. Bal oldalán feltekerve hosszú ostora lóg, amelyen apró hegyes tüskék sorakoznak.
Amikor az ismeretlen, rendkívül udvariatlan emberke kijelentette, hogy kisállat, azt hittem Achnológia kiugrik a bőréből, vagy darabokra tépi. Nem tudtam eldönteni, a kicsi, az állat, avagy ennek a kettőnek az egyvelegétől pöccent-e be, de most nagyon dühös volt. Ám nem mutatott érzelmeket, csupán ásított egy hatalmasat, kivillantva az agyarait néhány másodpercre. Az ismeretlen hívta a saját kisállatát. Chh… ezt megeszem reggelire. Ciccegett Achnológia. Vagy ő téged. Vigyorogtam rá gondolatba, amiből persze az arcomon semmi sem látszott. Nos nem részletezném, mit kaptam ezért drága párducomtól. |
- Szép öleb. - Mosolyogtam rá fagyosan, Ach erős nyomására. Amúgy meg az a farkas is megérdemel ennyit, ha már sértegetjük egymás állati kísérőjét. Elmélkedtem magamban. Az tűnt a legjobb megoldásnak, ha pontosítok a szavaimon, mivel nem tűnt elégedettnek a neki címzett szavakkal. Pedig csupán annyira voltam veled bunkó, mint amennyire te a környezeteddel. Nem különösebben zavart, hogy több egy fejjel magasabb nálam és sokkal megtermettebb. Alakomból amúgy sem látszott semmi, azt mindig palástoltam a ruhával. Vékony alakom nem jelzett volna túlságosan nagy harcost, ám így meghagytam ellenfeleimnek a kételkedés lehetőség a testalkatommal kapcsolatban. És az egészséges óvatosságét. Nem tartoztam, az erős és kifejezetten jó harcosok kategóriájába, ám már így is számtalan legyőzött ellenfelet hagytam magam mögött. Nem mellesleg a közelünkben ülő Faelek már majdnem fenték a késeiket, készen rá, hogy a hatalmas férfinek ugorjanak, ha még valami udvariatlan dolgot vágna törzsfőjük fejéhez. Nem szerettem volna, ha miattam törik itt ki az első komolyabb verekedés, amelynek akár halálos áldozatai is lehetnek. Halkat sóhajtottam.
- Csak annyit szerettem volna kérni tőled, ne öntsd le törzsem egyetlen tagját se sörrel és amikor az méltánytalannak tartja a viselkedésed teljesen jogosan, ne játszd a kemény gyereket. - Nyomtam meg kijentésem néhány szavát, a nyomatékosítás kedvéért. Idő közben odalépett hozzánk az Aarus nő törzsfője is. Udvarias volt és egészen barátságos, szóval félretettem az eddigi rossz képét és tiszta lapot nyitottam neki.
- Nagyon örülök a találkozásnak- mosolyodtam el finoman és elegánsan. - Sofia vagyok. És nem hiszem, hogy összeverekedtünk volna. - Na tessék, még a végén egészen szimpatikus lesz nekem.
Eközben Ach eltűnt mellőlem. Mint egy árnyék közelebb vonult Ornellához. Tudtam, nem fogják észrevenni. Achnológia ugyanis nagyon értett a rejtőzködéshez és a hangtalan lopakodáshoz. Ennek ellenére a lilahajú srácnak mégis feltűnt. Ő is átkozott. Ezt szinte suttogta Ach. Azt hiszem elégedettség csendült a hangjában.
***
Azt mondják, az emberek megérzik, ha bámulják őket. Nos ez most csak félig-meddig volt igaz. Anric valóban megérezte, hogy őt figyelem, de kellett hozzá némi idő. Előtte még Kraethet látta meg, aki szavaival magára is vonta a figyelmét. Aztán meglátott és elnémult. Amikor mindenki elnémult és rámnézett, elindultam feléjük. A síkságon enyhe, hideg szellő rohant végig, megemelve és lágy hullámokban utánam sodorva a ruhámat és a hajamat, biztosította az elegáns belépőmet közéjük.
|
- Örvendek Kraeth, a Waeris hadvezére. - Reagáltam a megszóíitására. - Sofia vagyok, a Fael törzsfője. - Nyújtottam felé a kezemet, enyhén lefelé fordítva. Ezzel is jelezni kívántam neki, hogy rangban alattam van. Nos nem tudtam mire számítok, mit fog tenni erre, de miután reagált Anric felé fordítottam a teljes figyelmemet. Már-már fájó alapossággal mértem végig minden porcikáját. Számtalanszor olvastam már annak a levélnek a másolatát, amelyet anyja a Waerisbe küldött. Nem gondoltam volna, hogy ez a gyenge és gyámoltalan fiú túlélheti a Waeris törzs, az ÉLET kegyetlen viszontagságait. Talán, talán egy kicsit csodáltam őt. Képes volt túl élni valamit, amit a legkeményebb Fael harcosokból sem néztem volna ki. Mégis, azt hiszem ezzel jelentette a legnagyobb veszélyt. Határozott, rossz érzés kerített hatalmába. Alábecsültem ezt a fiút és vele együtt a képességeit is. Nem hagyhatom, hogy valaki a hátam mögött visszahozza a törzsbe. Azon elmélkedtem, mennyi hasznot hozna nekem, ha visszavinném a törzsbe. Megölhetnéd, amint visszaértünk. Achnológia javaslata csupán egy pillanatra furakodott be a gondolataim közé. Nem. Az túlságosan feltűnő lenne. Tájékoztattam.
- Mint az előző törzsfő, az elődöm árváját, szeretném megváltani a szabadságát.- A szabadság szót másképp ejtettem, mint ahogy azt alapból szokás. Természetes magamhoz láncolnám. Néztem mélyen Anric szemeibe. Azt tehetnél vele, amit csak akarsz. Bármit, amit az anyja leírt, hogy ne tegyenek vele. Bosszút állhatnál a nőn, aki nem fogadott el téged utódjául. Nyilván szerette a fiát, ha nem ölette meg. Sőt! Alkalmatlanná tehetnéd a törzsfői címre. Vagy tehetsz vele bármit, ami ennél még sokkal rosszabb. Éreztem Ach sötét gonoszságát. A VALÓDI lényét. Merthogy Achnológia gonosz volt. Valószínűleg a legsötétebb, gonoszabb és talán kegyetlenebb szellem mindközül. Szinte állandóan beszélt hozzám, lefoglva és elvonva a figyelmemet erről a tényről. Ha nem teszi, tudatom legmélyebb sarkába száműzöm, hisz gonoszsága engem is megrettentett. De tanácsai kifejezetten hasznosak voltak és nagy szükségem volt rájuk. Ráadásul időről-időre elaltatta a figyelmemet, kellemes, enyhén csipkelődő és gunyoros szavaival. Rendkívül okos volt, és legalább annyira előrelátó. Szinte soha nem bújt ki a vicces, és cinikus barát cukormázából, ám amikor megtette… még én is féltem tőle.
Nagy robajjal egy lovas vágtázott közénk. Az ifjú fontos mondanivalóval jött. Majdnem leesett a lováról. Látszott, hogy mindketten fáradtak és kimerültek. Szavaira azonban a szívem dobogása kihagyott egy ütemet, hogy aztán hevesebben folytathassa a működését. Ez azonban nem ült ki az arcomra, csupán belül okozott némi zavart. Mégis kimért nyugodságot erőltettem a hangomra.
- Melyik törzshöz tartozol? - Nem hagyhattam, hogy egy idegen senki zavarjon bele a lelki világomba. - De ami még ennél is fontosabb, miből tudjátok biztosra, hogy átkozott? - Kérdeztem. |
Név, becenév : Ornella Vespera
Nem: nő
Kor: 18 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Vékony és kecses, elegáns megjelenésű lány. Fekete haja és szemei erős kontrasztott alkotnak elefántcsont fehér bőrével. Fekete, bélelt ruhát visel, alig valamivel boka fölé érő csizmával. Hátán hatalmas kaszát hord amelyet kiválóan forgat.
- Mondd csak, eltévedtél? - Érdeklődtem, miközben finoman megérintettem a vállát. Ő még nem tartozott nálam az idióta férfi kategóriába, hanem a nevelhető ifjúkat gyarapította, szóval szóra méltattam.
Egy fiatal férfi vágtázott be közénk lóhalálába. Értetlenül pislogtam rá, miközben ő vadul lihegett. Mit csinál ez? Biztos megzápult az agya. Elvégre férfi… Ezen velős gondolataimat szakította az félbe “nyöszörgéssel” vegyes szavaival. Ugyanis alig kapott levegőt. Mégis mi olyan fontos, hogy nem várhat addig, amíg kifújja magát? Szavai döbbent csöndet idéztek elő a környéken, amelyet akár késsel is lehetett volna vágni. Átkozott? Ugyan már! Ez csak valami szerencsétlen hímnemű egyed fantazmagóriája lehet! Mégis ugyan hogy állapították meg róla?! Netán megkérdezték?! Gondolataimon jól szórakoztam, persze csak magamban. Legszívesebben odaordítottam volna neki valami hülyeséget, mint például “nekem meg nyolc lábam van és szélmágiám” ellenben a kialakult csend miatt nem tettem. A hallgatóság legnagyobb részét mély gondolkodásra ihlették a hallottak, bár az is lehet, csupán az elfogyasztott ital nagy mennyisége ütötte ki őket. |
Név, becenév : Ornella Vespera
Nem: nő
Kor: 18 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Vékony és kecses, elegáns megjelenésű lány. Fekete haja és szemei erős kontrasztott alkotnak elefántcsont fehér bőrével. Fekete, bélelt ruhát visel, alig valamivel boka fölé érő csizmával. Hátán hatalmas kaszát hord amelyet kiválóan forgat.
Anric szólásra nyitotta a száját és a szavai mögött alig leplezett dühével nem sikerült magát belopnia a szívembe.
- Engem nem érdekel, hogy élsz-e, vagy halsz. Csak azt mondom amit hallottam. Talán azért nem kerestek, mert anyád hamar elhalálozott, miután te eltűntél. Én a helyedben óvatos lennék a közeljövőben. Persze csak ha számít még neked valamit az életed. - Nem fenyegetni akartam, hisz én nem akartam megölni, talán még, de szükségét éreztem a figyelmeztetésének, amit Niva elhanyagolt.
***
- Beteg csiga. - Öltöttem ki rá a nyelvem vigyorogva. Nem érdekelt, hogy ez mennyire kislányos, elvégre majdnem az voltam. Bár a majdnem is csak nem. Sosem lelkesedtem, ha kislánynak néztek, ami ritkán azért, de előfordult
- Hmm… á, dehogy… - Vontam fel a szemöldököm, igencsak egoistára sikerült megnyilvánulására. Következő “beszólását” azonban nem bírtam ki vigyorgás nélkül. Ráadásul igencsak csúnya vigyor ült ki az arcomra.
- Ezen esetben örömmel behúzok neked, főleg ha külön kéred. - Emeltem az öklöm. Persze nem ütöttem meg.
Miközben én a Jhail körüli fenforgást figyeltem, ő kihúzta a kezét az enyém alól. Ez egyáltalán nem zavart, sőt, már kezdett kényelmetlenné válni a dolog, így megkönnyebbülve ejtettem vissza az ölembe a kezemet.
Nem sokkal később egy sarki róka rohant el mellettem. Majd egy kis srác is. Hmm… most csak a szemem káprázik? Mégis melyik elmebeteg szülő engedné el csemetéjét ide? Csak valami elmeroggyant tehet ilyesmit. Filozofáltam nagyban, amikor megint elsétált mellettem eddigi tűnődésem alanya. Ezúttal a róka a kezében volt, kapucniját pedig olyan mélyen húzta az arcába, amit embernél még nem láttam.
|
Név, becenév : Asurakia Savanar, Niva
Nem: nő
Kor: 22 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Derékig érő, barna, összefogott haj, halvány kék szemek jellemzik. Arcán egy vágás a homloka baloldalától, a jobb arccsontjáig. A többi csak festék. Általában bőr vértezetet visel, nadrággal és köpennyel. Két szablya lóg oldalán.
Ancric még váltott pár szót Ornellával, majd hozzám fordult. Megköszönte felajánlásom, majd elkezdett nekem a hálálkodásról zagyválni. Őszintén, marhára nem érdekelt senkinek sem a hálája. Nem azért tettem bármit is. Most például sajnálatból és kedvességből - ami valljuk be nem nagyon szorult belém -, de volt, hogy merészségem vett rá dolgokr, vagy nem törődömségem.
- Szóval. Te nem csinálsz ökörséget és én cserébe visszaviszlek a törzsbe. Viszont, ha mégis akkor azonnal letagadom, hogy bármi közöm is lenne hozzád. Ehhez e is tartsd magad. - vágtam hozzá a fejéhez. - Ó, és még valami. A húgom. Őt minden értelemben békén hagyod.- még azt is el kellett volna mondanom, hogy az anyja meghalt, de nem volt szívem összetörni a lelkét, hisz most adtam neki reményt.
Majd Kraeth hangja zökkentett ki. Én hátra fordultam Ancric meg zsövegelésbe kezdett, majd ehallgatott. Valamit a waeris mellett kezdett nézni. Mondhatni mind odakaptuk a fejünket. A törzsfőm volt az, Sofia. Nagyon megvetőn nézett minket és ekkor elgondolkodtam azon, hogy tényleg jó ötlet-e Ancricot visszavinni a törzsbe. Ha ez a nő tudja. hogy ki ő - már pedig ezt biztosra veszem- akkor megfogja ölni, vagy még rosszabb. Végül Kraeth köszönt neki, mire rájöttem, hogy valamit nekem is kéne produkálnom..
- Sofia.- ennyivel el is intéztem. Nem érdekel, hogy ezt minek veszi. Csak négy évvel volt nálam idősebb, szóval nem érdekelt túlottan. Az a rühes, fekete macskája, amelyik állandóan követte mindenhová, na, azt meg főleg utáltam. .
Aztán egy lovas futott be. Láthatólag nagyon sietős volt neki. Lehet hogy ő is beleesett a Nibrasba? Leszállt a lováról és végre kiköpte, hogy minek sietett. Tényleg szószerint köpte, mert hát levegőt azt nem nagyon kapott. Elsőre nem fogtam fel mit mondott, majd leesett. Egy átkozottat? Az meg honnan került ide. Az állítólag mese, amit egyesek igenis elhittek. Meg amúgy se találtak már vagy százéve egyetet sem. Miért pont most? Egyáltalán honnan tudják, hogy az illető az e? Álltam és bámultam a lovas irányába. Semmit sem értetem. |
Név, becenév : Kraeth
Nem: férfi
Kor: 32 év
Törzs: Waeris
Rang: Hadvezér
Megjelenés: Izmos, erős alkat, magassága felülről üti az átlagot. Kisugárzása tiszteletet csikar ki. Éjfekete szőrzete egy rövid borosta és egy a kornak megfelelően vállig érő lobonc formájában látható. Misztikus kék szemei miatt gyakran átkozottnak tartották.
Anricba egy septében megejtett fordulat közepette nyilalt bele a felismerés, hogy újból velem találja szembe magát. Melkasom előtt összekulcsoltam karjaimat és felvont szemöldökkel halgattam választékosan megfogalmazott választöredékét. Minden egyes porcikám tiltakozott az ellen, hogy bizzak egy feláldozhatóan, akit Faelek vesznek körül és átkozottsággal vádolják, mindenesetre szerettem volna végighalgatni a magyarázatát. A feláldozhatókat soha senki nem kérdezi, miért vannak ott, vagy honnan jöttek. Azt se, hogy mi a nevük, és azt se kérdezik, akarnak-e a frontvonalban harcolni. Én sem kérdeztem őket sose, és nem is akartam. De ebben a fiúban volt más is, amit ki akartam deríteni.
Amikor Anric félbehagyta a mondatot, meg se fordult a fejemben, hogy más miatt lehet. Azt hittem csupán titkolózik, vagy épp egy hazugságon töri a fejét.
- Ide figyelj - továbbra is felvont szemöldökkel néztem rá, várva a fojtatást. - Nem tudom mi ez az egész, de talán tudok segíteni, ha... - szavam elakadt, amikor megláttam Anric elnémulásának okát mellettünk elhelyeszkedni. Tisztán látszott rajta, hogy gyűlölettel szemléli az ifjút, kisugárzása azonban tekintélyt mutatott, és mivel patriarchális társadalmunkban egyetlen törzsben lehet csupán nemes egy nő, arra következtettem, hogy Fael lehet az illető. Nem változtattam állásomon, továbbra is gyanakodva, összefont karral áltam, azonban az illemnek megfelelően köszöntem.
- Hölgyem - biccentettem felé, azonban nem mutattam különösebb figyelmet.
Ha azt hittem valaha is, hogy ennél nem lesz furcsább ez a nap, hatalmasat tévedtem. Hozzám méltó őrült tempóval, lováról le esdekelve, zihálva zuhant be közénk egy szikár követ. Tekintetemet azonnal felé fordítottam, ahogy valószínűleg bárki, aki nem volt holt részeg, vagy bolond.
Szavainak súlyát azonban csupán jóval később tudtam felfogni...
Több száz éve, hogy nem hallattuk nyilvánosan ezeket a szavakat, mert nem volt tréfa dolog. Az átkozottak hajtóvadászata miatt nem csak ők, hanem ártatlanok is haltak meg. Szomszédok kiáltottak egymásra "átkozottat", hogy megszabadúljanak haragosaiktól...
Ledermedtem.
Nem hittem a fülemnek. |
Az ősz végének ünnepét időről időre megzavarhatja valami. Törzsek részeges vagy józan tagjai eshetnek egymásnak. Kapcsolatok szövődhetnek, vagy szakadhatnak széjjel. Egyesek lóhalálában érkeznek, késve. De hasonlóra sosem volt még példa.
Egy fiatalember vágtázott be az asztalok közé, lova oldala tajtékzott, és ahogy a kócos, sötét hajú ifjú igyekezett megállítani az állatot, mielőtt valakit agyontaposna, beletépett az állat szájába. Sarka épphogy megereszkedett, jelezve, hogy nemrég még maga hajtotta hátasát.
Leszállt a nyeregből, s kis híján kicsúszott alóla a lába. A szerszámban kapaszkodott meg, mielőtt még elesne.
Majdnem egy teljes percig zihált, majd nehezen, esetlenül kinyögte a szavakat.
- Találtunk – levegőért kapkodott. Mindenütt csend lett. Egyetlen részeg dudorászott a háttérben. – Találtunk egy átkozottat.
Azzal megragadta a nyerget, fejét a lovának hajtotta, és nem szólt többet, csak lehunyta a szemét, és kapkodta a levegőt.
Baljós gondolatok születtek azon a napon. Csaknem száz éve senkinek eszébe sem ötlött, hogy a sokat emlegetett átkozottak ott volnának közöttük. És most meg kell védeniük a családjaikat egy olyan veszéllyel szemben, amelyet csak mesékből, és az öregeik visszaemlékezéseiből sejtenek.
Valami rászakadt a világra. |
Név, becenév :Ancric
Nem: férfi
Kor: 17 év
Törzs: Waeris
Rang: Feláldozható
Megjelenés: Megnyerő kinézet, átlagos, talán kicsit vékony alkat és úrias viselkedés jellemzi. Öltözéke rangjához illeszkedő; egy koszos rabruha. Szeme kék ragyogású, álla kissé előreugró, ajka kifejező, orra egyenes. Mogyoróbarna haját látatlanban, hevenyészetten fonja.
Szinte csak kapkodtam a fejem egy fael lány – azt hiszem, valamilyen Vespera volt a neve, de nem emlékeztem teljesen… egy év hosszú idő -, Niva, és végül Kraeth között.
Eleinte csak Niva és én voltunk, de kisvártatva a kaszás lány is csatlakozott hozzánk. A jelenléte zavart, főként azok miatt a szavak miatt, melyeket nem túl kedves hangnemben intézett hozzám.
- Rossz hírem van. – acsarogtam. – Ugyanis küzdöttem. Azért, hogy senki ne mondhassa rám, amit most te. Persze, ahogy elnézem, akadtak, akik jobban örültek volna, ha megölnek. Sajnálom. Törzsem ezen részének valóban csalódást okoztam.
Éreztem, hogy a tanulmányaim előtörnek valahonnan mélyről: a szavak, amelyeket régen használtam; a félig-meddig tudatosan szerkesztett mondatok; fensőbbséget idéző kifejezések; gondosan, újra artikuláltan ejtett szavak.
A lányról Nivára fordítottam a tekintetemet. A szavai hallatán átjárt valamiféle melegség, amely az otthont idézte bennem, azt a gondoskodást, amelyet régen kaptam, de sokkal őszintébben, mint valaha tapasztaltam: Niva számára már nem volt kötelesség, hogy szeressen. Hisz’ én halott vagyok. Hisz’ a saját anyám ölt meg.
- Azt hiszem, átmenetileg sikerülhet mellőznöm az ostobaságot. És köszönöm. Hálálkodhatnék, de a szavaimat nem tudod majd sem megenni, sem felvenni, de még csak a fiókba sem teheted őket. Szóval a valódi köszönet még várat magára. De az adósod vagyok.
Közelebb léptem egy kicsit, és rámosolyogtam.
Aztán a következő pillanatban szigorú hangot hallottam a hátam mögül. Riadtan megpördültem. Nem tudom, hogyan kerülhetett észrevétlenül mögém, de a Waeris had találtam szemközt magam. Megint. Ez az ember a sorsom része kell, hogy legyen.
Láthatóan válaszokat akart. Igen, lehet, hogy valóban lesz megbeszélnivalónk. De én egy árva értelmes összefüggést nem fogok tudni mondani neki, az holtbiztos.
Neki kell megvallanom dolgokat, de én sem értem, mi a jelentősége annak, amit mondhatok. Ha nem nyögök ki semmit, abból viszont károm származhat. Félrevezetni esélyem sincs.
- Ha kérdezel, felelhetek. Azt hiszem, ennél borzasztóbb helyzetbe nem kerülhetek. De ha beszélünk, csak azt vagyok hajlandó…
Aztán elakadt a szavam. Megpillantottam valakit, aki kicsivel távolabbról figyelt. Egy ismerős arc volt a Faelből. Egy felsőbb körökből származó nő volt, nem egy, és nem két évvel idősebb nálam. Mindig érződött rajta, hogy valamire vágyik, ami nekem megvolt. Most pedig, hogy nem volt semmim, csak még jobban éreztem rajta, hogy akar valamit. |
Név, becenév : Cayuse Shawnee (Coyote)
Nem: fiú
Kor: 10 év
Törzs: Aarus, átkozott
Rang: elszakadt a törzstől
Megjelenés:Ártatlan külső, dús, borzas, vörösesbarna haj, zöld szemek és alacsony, vékony testalkat jellemzi. Bőre hófehér, ruházata egyszerű. Övére pár kisebb madár koponyája van rákötve, tollakkal körítve. Hátán mindig ott a kis, vékonyka íja.
Hideg volt, igen, mint minden áldott napon, amit a vadonban tengettem. Viszont ma valahogy mégjobban csípte az arcomat a szél, és szerintem lassan kezdtem olyan vörös lenni, mint egy érett paradicsom. Adais energikusan kocogott mellettem, néha az orrát a hóba dugta, valószínűleg puszta szórakozásból. Már jópár hete, vagy talán hónapja nem láttam embert, rajtam kívül. A saját arcom is csak a patakok enyhén jégszilánkos tükréből nézett vissza rám. Jelenleg épp egy nyúl lógott az egyik kezemből, a torka felnyesve. Adaisnak sikerült elkapnia, és én adtam meg neki a kegyelem döfés helyett, kegyelem vágást.
Nem is tudom már, mennyi ideje gyalogoltam a fehérségben. Lassan kezdtem úgy érezni, mintha nem is lennének lábaim, csak a felsőtestemmel lebegnék a levegőben, és haladnék előre. Oké, ez pazar elképzelés. A jelenben csak az tartott meg, mikor Adais nyüszögve a lábam mögé tolatott vissza, én pedig megtorpantam egy pillanatra, lenézve a kisállatra, majd tekintetemet az elém eső tájra vezettem.
Lefagytam. Szó szerint, és most kifejezetten nem a hidegtől. Egy pillanat alatt hasravágtam magam a hóban, ami talán nagyobb feltűnést kelthetett, mintha csak álltam volna némán továbbra is. Ennyi embert se láttam még egy helyen! Ráadásul farkasokkal.. Meg.. Szarvasokkal? Aggodalmasan Adaisra vetettem a pillantásomat, aki kétséggel hengeredett mellém. A jobb kezemmel a bundájába túrtam, kisöpörve belőle a havat, miközben tekintetemet visszaszegeztem az emberekre. A fehér szőrben turkáló kezemet a hátamhoz vezettem, és óvatosan előhúztam a kis íjamat. Nem mintha sokat érne, főleg ennyi ember ellen. A másik kezemben még mindig ott pihent a nyúl, az alvadt vére már nem is hagyott nyomot a fehéren szikrázó hóban.
És ekkor mint a villámcsapás tört ki Adais mellőlem, és kezdett el rohanni az emberek csoportja felé. Ötletem sincs, mi késztethette erre, de jelen pillanatban kicsit sem örültem a ténynek, miszerint a figyelmet rámtereli. Felsóhajtva pisszegtem utána, de már mindhiába, valószínűleg egyik fülén be, a másikon ki.. Önfejű, bolond róka!
Viszont ennek ellenére szeretem. Muszáj utána szegődnöm, a végén még lelövik, vagy tudom is én! Megtápászkodtam a hóban, majd a nyulat a vállamra lendítve és az íjamat megmarkolva szaladtam lihegve Adais után, majd miután beértem, azzal a lendülettel felkaptam. Eközben sikerült begázolnom az emberek közé, ahol valószínűleg nem kis dulakodás folyt, néhányan pedig iszogattak. A semmi közepén.. Vagy mi a franc ez? Egy nagy piknik, ahol verekednek, meg vedelnek, azt jól van? Na ne.. Én meg egyedül bolyongok a hóban? Ez nagyon igazságtalan! Bár azthiszem, már ideje lenne megszoknom.
A rókát az ölembe vettem, majd körbepillantottam. Nem, nem, ez tényleg nem volt fényes felhozatal, kicsit sem.. A fejemre húztam a kapucnimat, amit vastagan szegélyezett a krémszínű nyúlszőr. Olyan vagyok, mint egy strucc.. Csak az földbe dugja a fejét, hogy ne lássák, én pedig ezt az érzést egy kapucnival próbálom elérni.
Megmukkanni se mertem. Túlságosan rég találkoztam már emberrel, csak Adaisszal beszélek folyamatosan.. Illene köszönni? Fenéket. Nem vagyok illedelmes, és amúgy sem érdekelt ez sosem. Ki látott engem, de komolyan..? Senki az ég világon, a sarki rókámon kívül.. Én sem láttam senkit, hogy tanulni tudjak tőlük. Ígyhát csak csendben álltam egy pillanatig, aztán mintha puszta szellem lennék, aki csak felvillan, aztán el is tűnik, próbáltam minél gyorsabb léptekkel távozni. Persze ez lehetetlen.. Így is biztos, hogy valaki észrevett. Nem is csak egy valaki.. Ha nem zavartam az összes itt lévőnek minimum egy pillanatra bele a látásába, akkor bizony egynek se.
|
Név, becenév : Jhail Horumia
Nem: Férfi
Kor: 24 év
Törzs: Fael
Rang: Őr
Megjelenés: Hosszú haja gyakran elfedi szemeit, melyeket mindig összehúz. Rendkívül magas, eléri a 189 cm-et is. Alkata izmos, rendkívül erős, ám testét páncéllal fedi.
A homlokán egy vágás húzodik
Miközben a srácot figyeltem,megjelent egy nő. Utána leesett ki az. Sof, te vagy az? kérdeztem de addigra elindult pedig már térdeltem volna le előtte. Nem mást láttam, a törzsfőmet. Már eltünt, nem láttam ezért visszafordultam a részeg emberhez. Több ilyen ne legyen mondtam neki és sarkon fordultam, és egy asztalhoz indultam ahova letudnék ülni. Találtam egyet és egy itallal a kezemben leültem. Beleszürcsöltem a vízbe és azon gondolkoztam, hogy ő tényleg Sof volt aki segített? Elég rég nem láttam őt. Ezeket a gondolatokat el is vetettem és elkezdtem figyelni a srácot, aki leöntött egy korsó sörrel. Egy farkast hívott oda. Elég aranyosnak tűnt nekem a kicsi jószág éppen ezért sajnáltam, hogy egy ilyen részeghez keveredett. |
Név, becenév: Tawel Llofrudd
Nem: férfi
Kor: 31 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos
Megjelenés: Jóval erősebb és magasabb az átlagnál. Szénfekete haja válláig ér. Jobb szeme kék, a bal sárgás zöld. Sötét, átlagos ruhákat hord, mindig van nála fegyver.Fekete lován vonul, lépteit egy termetes fekete farkas követi, Wamwano névre hallgat. Ördögi mosoly jellemzi.
Nem sokon múlott, hogy elröhögjem magamat a fael törzsfőn. Beszól, aztán menekül. A faelek, Anricok vették körbe. Hogy miért, azt senki ne kérdezze tőlem. nem is érdekel.
Miközben Wamwanót simogattam, Nalfein ugrott oda játékosan a nagy farkashoz. Vagyos, majdnem rá.
Az öreg harcos rámordult és olyan "kinyírod te, vagy meghagyd nekem a megtiszteltetést" fejjel nézett rám. Összeráncoltam a homlokomat. Vette az adást, és egy sóhajfélesdéggel a hiúz felé fordult. Ám ekkor meglátta a fael törzsfőt árnyékként követő fekete párducot. Hangtalanul vicsorgott egy kicsit.
Onnantól fogva már én is gyanakodva néztem, mind a nőt, mind az állatot. Talán Arthannak is feltűnt:a párduchoz nem mentem oda. Pedig lassan állatserege tudnék magam mellé állítani.
Azt az egy párduot kivéve. Rá nem lenne szükségem.
A kis társasághoz közel voltam, felegyenesedtem, s csak ekkor tűnt fel: Arthan ott áll a közelemben. Ismét szemet szúrt nekem ahogy végigmértem: alacsony.
Ahogyan a többiek is. Na jó, talán Kraeth lehet ezüstérmes ha magasságról van szó. Nem szóltam hozzá a társalgásukhoz. Inkább fél szemmel figyelte Wamwanot, és a körülötte ugráló, játékos hiúzt. Nem akartam, hogy ők hamarabb összeverekedjenek mmint én és Nalfein gazdája.
Közben próbáltam végre figyelni is az eseményekre.
Ám egy valami nem hagyott nyugodni: Nyryn. Kraeth még mindig válasszal tartozik nekem. |
Név, becenév : Arthan Lane
Nem: nő
Kor: 28 év
Törzs: Aarus
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Barna hullámos haja derekáig ér, kibontva hordja. Egészen világoskék szemek. Testalkata nőies, kellő mennyiségű izommal. Általában bélelt, fekete toppot visel rajta hosszított kabáttal, valamint szoknyát és combközépig érő csizmát. Kabátja felső részén díszítések találhatóak és apró csattok.
Az imént nyakon öntött pasas kardját keresve felállt, majd Tawelnek ugrott. Vagyis inkább csak megfogta a vállát. Mire Tawel kérdőre vonta, hogy ezt akarja-e. Időközben megjelent egy nő, aki láthatólag ismerte a sértettet. Rémlett valami róla, de az nem, hogy mi a neve, vagy az, hogy ki. De öltözködését és párducát nézve valami nemes lehetett. És mint tudjuk női nemesek nagyrészt csak a Faelben vannak. És ekkor eszembe jutott, hogy ő az új tözsfő. Szóval az új fael törzsfő Tawelnek kezdett el magyarázni, hogy mit képzel. Csodás látvány volt. Egy hatalmas férfi, akinek jó formán senki nem parancsolhat egy nádszál vékony nővel szemben. Na, ha ezek összevesznek azt érdemes lesz megnézni. Tawel füttyentett és előjött egy farkas. Bizonyára az ő híres Wamwano-ja. Láttam már pár éve az állatot, akkor majdnem nekem esett, mert én neki estem Tawelnek, vagy ő nekem. Már nem tudom hogy volt. Ahhoz túl régen, hogy emlékezzek a kezdetekre. Az én drága Nalfeinem meg, ahogy meglátta az állatot, mintha puskából lőtték volna ki eliramodott az irányába. Hatalmas ugrásokkal, futva érkezett meg a farkas mellé, vagyis inkább a farkasra. Mint amikor játszani hív. Akkor is mindig rámugrik. Remélem ebből nem lesz semmi baj.
Mindeközben Alex és Ornella is jól elvoltak mellettem, vagy velem szemben, vagy hol. Tehát meg voltak maguknak, így úgy döntöttem csatlakozom a tözsfőhöz és társaságához. Felálltam és elindultam az irányukba. Közben elhaladtam a vegetáriánus fael és Ancris mellet. Láthatólag nagyon beszélgettek. Odaérve a társasághoz, felmértem az erő viszonyokat. Nos, ha azt nézzük, hogy van egy rozsdás páncélú férfi, egy Tawel és két tözsfő, és, ha mi most összeverekszünk, akkor az ismeretlen bizonyosan a törzsfője mellé állna, így nekem jutna Tawel. Bár ő elbírna mind kettőjükkel, szóval lehet, hogy én ebből kimaradnék.
- Üdv!- köszöntem az újaknak, majd Tawel mellé léptem. Fő a biztonság. Már kinek mi.- Azt hiszem mi még nem ismerjük túlzottan egymást, hacsak össze nem verekedtünk tavaly, vagy az elmúlt évekeben. Arthan vagyok. Benned kit tisztelhetek? |
Név: Alexander D. Hill
Nem: férfi
Kor: 21 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos (elviekben)
Megjelenés: Átlagos alkatú, magas megfelelően izmos. Szomorú halványkék szemek, hosszú lilás haj, sápadt bőr jellemzi. Melegen öltözködik, oldalán kard lóg, hátán íj rejtőzik. Főként az utóbbit használja. Folyamatos közömbösség jellemzi, arca egy arisztokratához méltó. Egy mély heg lapul vállán.
A földön fekvő ember nem sokáig maradt is ott. Tawel mellé lépett, és véghezvitte tervemet, vagyis telibe öntötte szerencsétlent egy korsó sörrel. Nem mondom, hogy nem volt nevetséges látvány, az italtól lelapult hajú, kardja után kapkodó ember, bár azt hiszem hasonló helyeztben én sem lettem volna vidámabb. Attól függetlenül halvány vigyor kúszott az arcomra, még ha a kívánkozó vihogást le is nyeltem. Visszaültem az asztal mellé, és gyorsan elkaptam imént megkezdett italos poharamat, mielőtt valaki azt is becstelen feladatokra használja fel.
- Tawel, nem is tudtam, hogy értesz a gondolatolvasáshoz - jegyeztem meg. Ornellára néztem. - Én nem értek a gondolatolvasáshoz, de tudom mit fogsz mondani: máskor legyek gyorsabb, mint egy beteg tetű?
Korábbi kérdésére csak később feleltem a megszokott, egoista hangnememben.
- Nem, egyáltalán nem lenne túlzás.
Nem üt meg? Azt mondom, amit hallani akar? Még nem ittam annyit, hogy hülyeségeket kezdjek beszélni, és azonnal el is felejtsem azokat.
- Ezt sajnálattal hallom...
Aztán egy érintést éreztem a kezemen, és testem reflexszerűen megfeszült, mint az íjhúr. Talán azt hitte, egy egyszerű ember vagyok, akit csak úgy meg lehet érinteni. Kérdőn néztem rá, tudni akartam, mi késztette erre, s mikor az imént még földön fekvő, de azóta bőszen háborgó emberkét figyelte, lassan kihúztam keze alól a sajátomat. Nem. Én nem az a srác vagyok...
Egy újabb nő jelent meg. Előkelő járásából, és őt árnyékként követő párducából arra következtettem, minimum a Fael hadvezér. De nem a nőt szemléltem. A macskát mértem végig, és egy pillanatra a szemébe néztem. Mintha elektromos kisülés ugrált volna végig a gerincem mentén. Véletlen, győzködtem magam. Talán csak szeretem a macskákat. Bizonyára.
De magam is tudtam, ez mekkora baromság.
Én nem szeretek senkit, és semmit.
Majd később utána járok, határoztam el, miközben a sörömből kortyoltam. |
Név, becenév: Tawel Llofrudd
Nem: férfi
Kor: 31 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos
Megjelenés: Jóval erősebb és magasabb az átlagnál. Szénfekete haja válláig ér. Jobb szeme kék, a bal sárgás zöld. Sötét, átlagos ruhákat hord, mindig van nála fegyver.Fekete lován vonul, lépteit egy termetes fekete farkas követi, Wamwano névre hallgat. Ördögi mosoly jellemzi.
Még mindig a férfit figyeltem, akinek keze továbbra is avállamon pihent. Messzebbről talán úgy tűnt, régi barátok vagyunk. De ez kicsit sem volt igaz. Ellenségek voltunk. Hogy honnan tudom? Onnan, hogy megjelent a fael törzsfő.
Vegyél vissza az arcodbóóól.~utánoztam magamban kényeskedve a hangját. Ám ez csak annyiban látoszott, hgy megforgattam a szememet.
Ki ez a nő,hogy nekem, Tawel Lloffruddnak parancsoljon? Ki ez e férfi, hogy kérdőre vonja, mit képzelek magamról?! Tán kihallgatáson vagyunk, vagy mi?
Futó pillantást vetettem az asztalnál helyet foglalókra. Amolyan sóajtásként. Mintha csak azt kérdezném: Komolyan mindenki velem akar balhézni?
-Ha már a te kisállatod is itt van....-sóhajtottam:-...azt hiszem az öreg harcosnak is van hely az asztal mellett.-öreg harcos alatt Wamwanot értettem természetesen.
Levettem fekete bőrkesztyűmet job kezemről, és mutató valamnt hüvelyk ujjamat a számba helyezve élesen füttyentettem egyet. Türelmesen vártam. Mert Wamwano az egyetlen, aki kiérdemli a türelmemet.
A tömeg egy helyenszinte ketté nyílt,a termetes farkasnak mindenki helyet adott. Oldalra léptem egyet. Wamwano lassú, és kimért lépésekkel közelített felém, azzal a gyönyörű ördögi ábrázattal arcán, amit tőlem tanult. Leguggoltam és felé nyújtottam a kezemet.
Mintha csak felcsillant volna a szeme, kinyújtotta nyakát és fejéta kezemhez dörgölte. A külvilág ismét megszűnt létezni egy pillanatra.De azért ha egy korsó sör repülne felém, ki tudnék térni előle. Ha meg vissz akarja adni... Áh, ugyan. Én nem bántanám. De Wamwano nem a szolgám. Nem én irányítom.... |
Név: Sofia Shiin (Sof)
Nem: nő
Kor: 26 év
Törzs: Fael
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Erős, parancsoló kisugárzás jellemzi. Hosszú és bő fekete ruhát visel. Finom vonású arca értelmet sugároz. Szemei ezüstösen kékek, olyanok, akár egy drágakő. Haja hosszú, sötétbarna, enyhén ezüstös fényű. Bal oldalán feltekerve hosszú ostora lóg, amelyen apró hegyes tüskék sorakoznak.
- Nem vagyunk kíváncsiak rá. Vegyél vissza az arcodból. - Néztem nyugodtan felemás szemeibe. Achnológia gondosan felsorakozott mellettem, készen rá, hogy a legkisebb rossz mozdulatra az idegen karjába mélyessze a fogait. Ezekután elegánsan hátatfordítottam a bunkó parasztnak és elsétáltam. Ach azért ott maradt fegyelmező tényezőnek. Visszaakartam menni az eredeti helyemre, amikor megláttam egy arcot a tömegben. Egy túlságosan is ismerős arcot. Anric! Neki halottnak kéne lennie. Kinyírjam? Ajánlkozott rögtön Achnológia. Anric volt az egyetlen, aki elvitathatta a törzsfői címemet. A körülötte összegyűltekhez sétáltam. Egyenlőre nem szóltam semmit, igyekeztem visszafolyotani az indulataimat, amiket ellene tápláltam. |
Név, becenév : Ornella Vespera
Nem: nő
Kor: 18 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Vékony és kecses, elegáns megjelenésű lány. Fekete haja és szemei erős kontrasztott alkotnak elefántcsont fehér bőrével. Fekete, bélelt ruhát visel, alig valamivel boka fölé érő csizmával. Hátán hatalmas kaszát hord amelyet kiválóan forgat.
Alex persze nem hagyta annyiban a beszólásomat.
- Ekkora jellemfejlődés? Nem lenne az egy kicsit túlzás? - Emeltem fel a fejem s mosolyogtam rá, őszinte és jókedvű mosollyal. Ezúttal semmi gúnyos nem volt a hangomban, amivel nagyon megijesztettem magam. Mit csinálok én? Visszahajtottam a fejem az asztalra. A következő megjegyzésére csupán a fejemet fordítottam felé.
- Általában rosszabb szokott lenni. - Mi a francért elemzem ezt ki vele? Nem tudtam eldönteni, ellenben biztos voltam benne, hogy elvörösödtem. Kezdtem jobban lenni. Óvatosan ülőhelyzetbe tornásztam magam. Láttam, ahogy a szemeit forgatja a kínálgatásomra. Átnyúltam az asztalon és puhán megérintettem a kezét.
- Nem ütlek meg, még akkor sem, ha nem azt mondod, amit hallani akarok. - Na ezt már vigyorogva mondtam. Na ez az egészséges. Ellenben a kezem még mindig az övén pihent. Ettől azonban most eltekintettem, mert sokkal problémásabb lett volna, ha elrántom, mintha otthagyom.
Egy páncélos alak tőlünk nem messze esett össze. Nagyon ismerős volt, ám kellett némi idő, mire beugrott ki ez. Jhail. Segítenem kéne neki. Azonban nem bíztam még a lábaimban és amúgy sem volt kedvem felállni, szóval maradtam az eredeti helyemen. Mielőtt válaszolhattam volna, Alex megoldotta egyedül a problémáját. A Gorilla meg leöntötte sörrel Jhailt. Esküszöm még sajnáltam is egy kicsit szegényt. Eddigre befutott a törzsfőnk is és ő elrendezte a problémát. |
Név: Sofia Shiin (Sof)
Nem: nő
Kor: 26 év
Törzs: Fael
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Erős, parancsoló kisugárzás jellemzi. Hosszú és bő fekete ruhát visel. Finom vonású arca értelmet sugároz. Szemei ezüstösen kékek, olyanok, akár egy drágakő. Haja hosszú, sötétbarna, enyhén ezüstös fényű. Bal oldalán feltekerve hosszú ostora lóg, amelyen apró hegyes tüskék sorakoznak.
Lassú, kimért léptekkel sétáltam a síkságon. Érkezhettem volna szarvasháton, vagy kísérettel, ezzel jelezve hovatartozásom, ám én inkább ezek nélkül jöttem. Akinek kell, az úgyis felismer. Csupán Achnológia, a szellemem kísért el, természetesen párduc valójában. Érdekelt volna, hogy vajon a többi “átkozottnak” is állat alakot szerzett-e a szelleme. Achnológia azt nyilatkozta nem, de mivel ő igen egoista nem tudtam higgyek-e neki. Ezt a témát azonban senki mással nem tudtam megbeszélni, így kénytelen voltam teljesmértékben Achra hagyatkozni. A gondolatot természetesen tovább fűztem, azon elmélkedve, milyen hasznos Achnológia húsvér teste. Amikor elfelejtkezem magamról és hangosan is megszólalok, csupán hülyének néznek, mert a párducommal beszélek, ám nem feltételeznek semmi komolyabbat. Abba még senki sem halt bele, hogy hülyének nézték, amúgyis hamar megváltoztattam a véleményüket. Beértem az asztalok közé és neki dőltem egy oszlopnak, amely már kívülről is furcsán nézett ki. Mégis csak egy pusztán állunk… Közröhej! Éreztem, ahogy Achnológia elvigyorodik. Szerencse, hogy ezt élőben, párducként nem tudja nyújtani. Ach ijesztően vigyorog. Nyugtázta ő is. Körbenéztem, egyenlőre csak külső szemlélőként. Sokan voltak, és biztosra vettem, minden törzs képviselteti magát. Előbb kellett volna ideérnem! Ezt-azt még megcsináltam otthon, csak akkor indultam el, amikor már nem halogathattam tovább. Szerintem bőven ráértél volna még. Jelezte Achnológia. Persze, de csak azért, mert valamit még el akartál intézni. És azt nem akartad megosztani velem. Amikor meg mondtam, hogy akkor elindulok egyedül, aztán majd csatlakozol inkább mégis jöttél. Emlékeztettem. Nem hagyhatjuk el egymást. A szellemed vagyok. Tőlem csak a halál szabadít meg. Ezen csak mosolyogtam, hiába voltak ezek alapból kellemetlen dolgok, Achnológia ritkán adta elő magát ennyire komolyan. Ő inkább viccelődni szokott. Mindenen. Te szoktad mindig mondani, “így egészítjük ki olyan jól egymást” . Remekül tudta utánozni a hangom. Kihez megyünk oda? Kérdezte türelmetlenkedve. Úgy gondoltam előbb a törzsfőket kéne üdvözölnöm. Elindultam Arthan Lane felé, aki egy lilahajú sráccal beszélgetett. Odanyújtotta a tányérját neki. Ekkor értem hallótávolságon belülre. A fiú visszautasított, mire Arthan akkorát kevert le neki, hogy az én fülem is csengett tőle. Hisztis liba. Kommentálta rögtön Ach. Magamban egyetértettem vele, és úgy döntöttem, megvárom amíg lehiggad, csak akkor megyek oda hozzá, amikor már lenyugodott. Azért akkor se menj túl közel hozzá. Látott el egy újabb jó tanáccsal Achnológia, mire megforgattam szemeimet. Visszaolvadtam a tömegbe. Nem sokkal később megérezett az egyik őröm, név szerint Jhail. A törzs majdnem minden tagját ismertem személyesen és tudtam a nevüket, férfiaknak, nőknek egyaránt. Összeesett, én pedig elindultam azzal a tervvel, hogy összeszedem. Sajnos egy másik férfi megelőzött és nyakon öntötte sörrel. Jhail felpattant, és mintha kutyabaja sem lenne. Felháborodását teljesen megtudtam érteni. Odaléptem a bunkó pasashoz. - Nem vagyunk kíváncsiak rá. Vegyél vissza az arcodból. - Néztem nyugodtan felemás szemeibe. Achnológia gondosan felsorakozott mellettem, készen rá, hogy a legkisebb rossz mozdulatra az idegen karjába mélyessze a fogait. Ezekután elegánsan hátatfordítottam a bunkó parasztnak és elsétáltam. Ach azért ott maradt fegyelmező tényezőnek. Visszaakartam menni az eredeti helyemre, amikor megláttam egy arcot a tömegben. Egy túlságosan is ismerős arcot. Anric! Neki halottnak kéne lennie.
|
Név, becenév: Tawel Llofrudd
Nem: férfi
Kor: 31 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos
Megjelenés: Jóval erősebb és magasabb az átlagnál. Szénfekete haja válláig ér. Jobb szeme kék, a bal sárgás zöld. Sötét, átlagos ruhákat hord, mindig van nála fegyver.Fekete lován vonul, lépteit egy termetes fekete farkas követi, Wamwano névre hallgat. Ördögi mosoly jellemzi.
Arthan egy korsó sört nyújtott nekem, ezt egy biccentéssel háláltam meg neki.
Belekortyoltam, és egyből megéreztem a vállamon a videg, nedves kezet. A második korty sörömet iszom a mai napon, még csak egy embert ütöttem le a tavalyi verekedésből, de már belémkötnek?
Amúgy is ideges voltam, ez csak rátett egy lapáttal.
A korsót egy apró csattanással az asztalra helyeztem és lassan megfordultam. Egyik szemöldökömet megemelve áltam a tekintetét. Az a kérdés, hogy ő meddig fogja állni az enyémet!
-Hogy én mit képzelek magamról?! Bizos, hogy te azt tudni akarod?-kérdeztem teljes nyugalommal a hangomban. Az előző idegességem, csupán a szememben látszódott, melyet az ismeretlen szemeibe fúrtam.
Láttam, amint szabad kezével a kardja markolatát szorongatja. Értelmetlen~gondoltam~, mire előhúzza a rozsdás kardot, a tőröm már a torkához, vagy a lábához simul. Mire támadna, már mély vágás lenne teste valamely részén.
Éppen azon gondolkoztam, hogy a combom külső részéhez erősített, vagy valamely, az övemen lógó tőrrel tegyem ezt meg.
Féloldalam mosolyra húztam számat:
-Tényleg akarod ezt?-kérdeztem. |
[135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
