Név, becenév: Tawel Llofrudd
Nem: férfi
Kor: 31 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos
Megjelenés: Jóval erősebb és magasabb az átlagnál. Szénfekete haja válláig ér. Jobb szeme kék, a bal sárgás zöld. Sötét, átlagos ruhákat hord, mindig van nála fegyver.Fekete lován vonul, lépteit egy termetes fekete farkas követi, Wamwano névre hallgat. Ördögi mosoly jellemzi.
-Ma is nagyon titokzatos vagy, pajtás!
-Nő van a dologban, mi?
-Hallom veszekedtetek a lánykával, de nem hiszem, hogy azért kérsz ilyen erőset...-mondta a Macskaszem fogadó tulajdonosa nekem mit sem törődve a többi waeris katona megjegyzésével, mikor kérdésére miszerint mit adhat, azt feleltem, valami olyat amitől könnyebb elfelejteni dolgokat. Ahogy elém helyezte az italt, nagy levegővételell egyensedtem ki, fekete köpenyemet arrébb húzva az övem felé kezdtem közelíteni kezemet. A fogadóban megállt a levegő. Mindenki egy tőrre várt. Esetleg kettőre. A kocsmáros már felkészült rá, hogy azonnal megforduljon, s a legértékesebb üveg italt menekítse.
Ám csalódást kellett okoznom mindenkinek. Az öregebbek már talán fogadtak is valakire, de ahelyett, hogy valamelyik katona mellkasába tőrt hajítottam volna, csupán az ital ára került a pultra. Hanyagul dobtam oda az érméket, majd sarkon fordultam és leültem egy csendes sarokba.
Az ötödik korsó után felálltam a székemből, és -mivel már fizettem- távoztam. Nem értetttem pontosan, hogy miért akarom elfelejteni mindazt ami történt. Ha az egész életemet előröl kezdhetném, az lenne az első, hogy az eredeti családommal maradok. Hogy nem kóborlok el. Mert hát azt mondták, így volt.Néha jól esik elképzelni, hogy egy olyan helyen születtem, és éltem életem egy részét, ahol nem volt az emberekbe épülve a rivalizálás a törzsek között, és semmi közöm nem lett volna Arthanhoz.
Ám legtöbbször elvetem a gondolatot, mert egy halk, belső hang azt suttogja ennek így kellett lennie.
Hazaérkezvén hanyagul ültem le a földre-megjegyzem az ágy mellett-, és döntöttam a falnak a hátam. Wamwano mellém kupporodott, és hlka szuszogni kezdett. Egyik kezemet a farkas hátára helyeztem, ahol még mindig egy kötés volt. Bár a seme már nagyrészt begyógyult, nem mertem kockáztatni az esetleges elfertőződést.Jobb lábamat magamhoz húztam, míg a balt kinyújtottam, s talá órákig ültem ebben a pózban, mozdulatlanul, a plafont bámlulva.
-Megkeresem őt.-mondtam határozottan, bár inkább a még benem lévő ital beszélt, mint én. Felpattantam és elkezdtem felöltözni. Odakint már hajnalodott, és a hó is elkezdett lassan hullani.
-Wamwano, te itt maradsz. -mondtam neki mielőtt kiléptem az ajtón.Nyryn valószínüleg hamarosan visszatér, szóval bátran hagytam magára az állatot. Úgy rohantam végig az utcán mint aki megőrült. Köpenyemet nem is sikerült hirtelen jól rögzíteni, így egyik kezemmel a nyakam előtt fogtam össze. Még oda sem értem az istállóhoz, de mr kiáltottam a fiatal fiúnak, hogy gyorsan nyergelje fel Farligot. Talán nemrég váltották le őt, ugyanis azonnal ugrott, s alig kelett várom, hogy kész legyen a lovam. Fel is pattanam a hátára és egy gyors "köszönöm" után a kapuig ügettünk. Mikor kiértünk a hóval borított tájra, Farlig megállt egy pillanatra, míg megcsinálam a köpenyemet. Majd megsarkantyúztam lovamat, és vágtázva haladtunk tovább.
Kissé megtorpant a lovam, mikor megpillantottuk a lovast közvetlenül előttünk. Vadász volt, egy vérebbel az oldalán. De fogalmam sincs melyik törzshöz tartozott, ugyanis túl messze volt. Valami olyan különös volt az alakjában. Hamarosan rá is döbbentem hogy mi. Szarvason ült. Láttam ahogy gyorsítani kezd egy halknak hangzott kiálltást követően. De nem olyan kényelmesen gyorsan, hanem fenyegetően gyorsan. Egy utolsó hajrát kértem a lovamtól. Nehezemre esik bevallani, de az első godolatom az volt, hogy mi van, ha éppen Arthant készül megtámadni. Lehet abba kéne hagynom az ivást, mert rossz hatással van a gondolataimra.
Először a kutyát dobtam le, aki gyorsabb volt mint gazdája. Egy tőr repült a tarkójába, mélyen belefúródva, amtől összeesett. Majd beérve a faelt-mert valószínüleg fael volt a szarvasával- rávetettem magam. Mindketten a hóban végeztük. Gyorsan kellett cselekednem. Hamar elő is kaptam mégegy tőrt, és elvággtam a torkát a nőnek. A szarvas elfutott, de nem agyon zavart. A két tetemet hátrahagyva, kantárszáron vezetve a lovat indultam tovább, és hamarosan megpillantottam őt. Esküszöm, nem tudom mi a fene volt velem, de megkönnyebbülten sóhajtottam, és gyorsítottam a lépteimen. Mikor már csak pár méterre volt tőlem, elengedtem Farligot, és a köztünk lévő távolságot néhány nagy lépéssel eltüntetve magamhoz öleltem szorosan. Valószínüleg annyira meg vol lepődve mint én leszek, mikor majd józanul visszagondolok erre. Egészen biztos vagyok benne, hogy érezte rajtam az alkoholt, és szépen elkezdett összerakódni benne a kép, hogy mi a helyzet.
-Jól vagy?! Tisztában vagy vele, hogy az a Fael meg akart támadni?!-kérdeztem tőle kissé eltávolodva, s egyik kezemmel óvatsoan, mintha porcelánból lenne, megérintettem az arcát, hogy megézzem van-e rajta valami sebesülés. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
*
