|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.23. 08:05 - |
Az event egy egyszerű, kulturális esemény amely évente egyszer kerül megrendezésre ebben a fagyos világban. Az ünnepség az utolsó őszi napot idézi fel, mielőtt beköszöntött volna az örök tél. Ezen a napon az emberek félreteszik viszályaikat és az ünnepség közepette esedeznek a soha többé vissza nem térő aranykorszakért. Mindenesetre mind tudjuk, hogy három rivális törzset összecsődíteni nem mindig okos dolog, így ne álljatok ellent, ha karakteretek épp felpofozna valakit. |
[135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
Név: Sofia Shiin (Sof)
Nem: nő
Kor: 26 év
Törzs: Fael
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Erős, parancsoló kisugárzás jellemzi. Hosszú és bő fekete ruhát visel. Finom vonású arca értelmet sugároz. Szemei ezüstösen kékek, olyanok, akár egy drágakő. Haja hosszú, sötétbarna, enyhén ezüstös fényű. Bal oldalán feltekerve hosszú ostora lóg, amelyen apró hegyes tüskék sorakoznak.
A társaságunk egy új taggal bővült. A maszkos férfi határozottan nem tett rám jó benyomást, bár erősen gyanítottam, nem is volt célja ilyesmi. Gondolkoztam rajta, jelzem neki, társaságban nem illik késsel hadonászni, de erősen valószínűnek tartottam, a szavaim vajmi kevéssé zaklatnák fel. Jószerivel nekiugrott szegény követnek. Biztos süket. Az előbb mondta el a követ a mondandóját. Mondjuk akár átkozott is lehetett volna.
Kraeth elfogadta a felé nyújtott kezem. Finoman megszorította, gondolom jelzésképp, ne vegyem egy kalap alá törzsem tagjaival. Hátra döntöttem a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Igazából nem Szemeibe tekintve átfutott a fejemen, lehetőségként esetleges átkozott léte. Achnológia szerint azonban nem volt az.
Szavai némi döbbent értetlenséget váltottak ki belőlem, amelyet persze a hosszú évek rutinjával könnyedén palástoltam. Nem igazán értettem miért lenne az hadüzenet, ha pénzért kiváltanám a fiút. Ennek ellenére nem firtattam a témát, hisz az érdekeim számára döntése tökéletesen megfelelő volt. Viszont adott egy “jó” ötletet. Ha komolyabb méreteket öltene az átkozottak üldözése, némi csatározással könnyen bezavarhatnék a bolondoknak. Okot találnék rá bőven, ebben nem kételkedtem. És persze generálni egyet sem jelentene nehézséget. Egy rosszul alkalmazott fél szó, s máris áll a bál. |
Kraeth szavaira amelyeket Anrichoz intézett alig figyelem. Ám amikor meghallottam a törzsfő szót akaratlanul is megfeszültem. Immár osztatlan figyelmemet élvezték. Ellenben hallgattam, mint a sír. Fölösleges lett volna hozzászólnom a beszélgetésükhöz, hisz semmi érdemlegeset nem tudtam volna mondani. Azt meg nem akartam sem Anric, sem Kraeth orrára kötni, hogy amíg életben vagyok nem hagyom, hogy Anric legyen a Fael törzsfője. De utána se. Ach baljós vigyort küldött felém. Inkább nem akartam tudni mire gondol.
Anric újfent bizonyította, hogy alábecsültem. Ugyan már! Túl sokat gondolsz róla. Milyen szemmel néznének rá a törzsben, ha csupán a saját kényelme miatt kirobbantana egy háborút? Nem örvendene túl nagy népszerűségnek… max az bérgyilkosok körében. Kezdtem unni Achnológia szövegelését. Inkább tedd magad hasznossá. Mondtam neki.
Ekkor egy új ember érkezett közénk. A Waeris törzs egy tagja volt, és Kraethnek hozott egy levelet. Majd ezek után viharos sebességgel távozott. Fontos dolog lehet abban a levélben. Ach... De párducom eddigre beelőzött. Ha elvonod a többség figyelmét, akkor megnézem. Magamban biccentettem neki. Anric eddigre már hátat fordított nekünk, ám engem ez csöppet sem érdekelt. Megkerültem és eléléptem. Végigsimítottam az arcán, majd egy határozott mozdulattal a fejemhez húztam az övét és összetámasztottam a homlokunkat.
- Mindent meg fogok tenni, hogy jobb legyen neked. - Nem tagadom, mind a szavaim, mind a mozdulataim rendkívül teátrálisak voltak. Most pontosan ez volt a célom. Annyi figyelmet magamra vonni, amennyit csak lehet. Eközben Ach felugrott a Kraeth mögötti, részegektől határolt asztalra és a válla fölött átlesve, alaposan szemügyre vette a levél tartalmát. Majd megragadott egy kóbor csirkecombot és hangtalanul elvonult. Ezt persze csak fejben követtem végig. Még valamit meg akartam tenni, mielőtt útjára engedem Anricot. Mélyen a szemébe néztem. Achnológia, ellenőrizd le kérlek, hogy biztos nem átkozott! Kértem. Egy pillanatra, amíg Ach az én szememen keresztül szemlélte a világot, az számomra elsötétült. Nem, nem az. Jelentette ki. Ami azt illeti szerettem volna tudni, milyen lehet az, amikor egy pillanatra az én “lelkem” helyett Achnológiáét látja az ember. Ijesztő lehet, annyi szent. Nem szívesen szemeznék vele. |
Név, becenév : Ornella Vespera
Nem: nő
Kor: 18 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Vékony és kecses, elegáns megjelenésű lány. Fekete haja és szemei erős kontrasztott alkotnak elefántcsont fehér bőrével. Fekete, bélelt ruhát visel, alig valamivel boka fölé érő csizmával. Hátán hatalmas kaszát hord amelyet kiválóan forgat.
Mindig is hittem az átkozottak létezésében, s most ez különös hitelt adott a dolognak.
- Te... - egészen közel hajoltam az arcához, szemeimet mélyen az övéibe fúrtam. - ...átkozott vagy. - A szavakat csak leheltem. Emlékeztem egy férfira, akit az egyik őrjáratunk során találkoztunk. Arról hadovát, a fia átkozott és meg kell ölni. Kinevettük, azt mondván magunknak, egyszerűen csak megőrült. Én azonban utána kérdeztem a fiúnak, kíváncsi voltam, az apa milyennek ír le egy átkozottat. A leírása illett Alexre, bár igaz csak a haj miatt. - Azt hiszem találkoztam az apáddal. - Merengtem el. |
Név, becenév : Ornella Vespera
Nem: nő
Kor: 18 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Vékony és kecses, elegáns megjelenésű lány. Fekete haja és szemei erős kontrasztott alkotnak elefántcsont fehér bőrével. Fekete, bélelt ruhát visel, alig valamivel boka fölé érő csizmával. Hátán hatalmas kaszát hord amelyet kiválóan forgat.
Alex mellkasán fekve azon morfondíroztam milyen kellemes párna is ő. Még mindig volt néhány ellenérzésem a hímnemű egyed létét illetően, ám azt el kellett ismernem, első osztályú ágy.
Hallottam a szavait, de nem éreztem magamban elég erőt, hogy válaszoljak a kérdéseire. Enyhén zúgott a fejem, s megint a rosszullét kerülgetett. Miért jár ez nekem? Kérdeztem magamtól. Igen, igen, tudom, mert nem vagyok elég óvatos és körültekintő. Ezt jó párszor hallottam már az oktatóimtól, s tudtam, igazuk van, ám ezt az ember nem tudja egyik napról a másikra megváltoztatni.
Éreztem ahogy közelebb hajol hozzám, mégis megborzongtam amikor majdnem a fülembe suttogott, szemeim pedig akaratlanul is felpattantak. Hamár egyszer az ölében dekkoltam, szolgáltatnom kellett neki valamiféle információt ezen történés okáról.
- Nos nem olyan rég egy Waeris harcos… - akadtam el, tekintve, hogy voltaképp, egy másik ugyanezen törzsbe tartozó, ráadásul ugyaezt rangot betöltő személy ölében ücsörgök. - ...szóval megsebesített. És nemrég felszakadt a seb. - Lenéztem az oldalamra, s egyáltalán nem örömködve kénytelen voltam konstatálni, a sérült résznél egyre nagyobb foltban sötét vörös, az amúgy fekete ruhám. Pár másodpercig szemléltem az egyre csak hódító foltot. - Azt hiszem eléggé csúnyán vérzik. - Állapítottam meg enyhén szarkasztikus hangvétellel. Aki béna, az is marad. Bár nem tartoztam a mazochisták körébe, szóval nem rajongtam az oldalamba folyamatosan belemaró fájdalomért, eszembe sem jutott mást hibáztatni.
Egy kicsit csendben ücsörögtünk, majd mondott valamit, amivel eléggé meglepett.
- Én nem is… - ekkor azonban furcsa gondolatom támadt. Elkezdtem kombinálni. Viszonylag ritkán csináltam ilyet, mert nem szerettem spekulálni, most mégis magával ragadott a fantáziám. Pontról pontra rakosgattam össze azokat a bizonyos kirakós darabokat, amíg meg nem született a “mű”. Mindig is hittem az átkozottak létezésében, s most ez különös hitelt adott a dolognak.
|
Név: Alexander D. Hill
Nem: férfi
Kor: 21 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos (elviekben)
Megjelenés: Átlagos alkatú, magas megfelelően izmos. Szomorú halványkék szemek, hosszú lilás haj, sápadt bőr jellemzi. Melegen öltözködik, oldalán kard lóg, hátán íj rejtőzik. Főként az utóbbit használja. Folyamatos közömbösség jellemzi, arca egy arisztokratához méltó. Egy mély heg lapul vállán.
Komolyan kezdett elegem lenni abból a hírnökből. De most tényleg? Bevágtat egy seregnyi italtól félájult figura közé, utána meg csodálkozik azon, ha csodálkozunk. Ráadásul még neki állt feljebb. Na ez az, amitől felszaladnék a függőleges vízfelületen. Sok minden rondaság jutott az eszembe az eset kapcsán, de csak annyit szűrtem a fogaim közt:
- Már csak azt a szerencsétlent sajnálom, akit megöltetek az Átkozottság ürügyén.
Elfordultam a követtől, és éppen azt fontolgattam, vajon érdemes lenne - e egy pofáncsapással elbúcsúzni tőle. Aztán eszembe jutott valami. És igen, ettől rögtön elment az addigi verekedős kedvem. Ha az emberek újra hisznek majd az Átkozottakban... És ők, vagyis mi, nem csak tábortűz köré ülve mesélt legendák leszünk... Akkor talán újra kezdődik majd az ősi üldözés. Felemás szem. Nem, az még nincs. De jégkék mind a kettő. A hajam meg lila. Sok titok. Ja, az stimmel. Előre válaszolás a kérdésekre. Ez attól függ. A legtöbbre "Nem érdekel..." kezdetű válaszaim vannak. Nem esküdött a Szellemekre. Szívesen. Esküszöm a Szellemekre, hogy... nem létezem? Na mindegy. Remélhetőleg úgy sem lennék olyan gyáva, hogy saját mivoltom ellen esküdjek. Vagy könyörögjek... A kezem ökölbe szorult. Ha nem is lennék valóban Átkozott, akkor is azt csinálnának belőlem.
- Eh - sóhajtottam fel, és visszaültem iménti helyemre. Lassan ideje lenne mennem. Mielőtt valaki bejelenti, hogy démonok támadtak a világra, vagy valami hasonló érdekesség.
De a gondolatmenetet nem tudtam folytatni.
Ekkor ugyanis Ornella került az ölembe. Mondjuk nem úgy tűnt, mintha magánál lenne.
Majd a következő pillanatban hozzám simult, mintha legalábbis... egy pár volnánk. A szeme csukva volt, én azonban örültem neki, hogy nem látta az arckifejezésem. Nagy levegőt vettem, míg azon tűnődtem, mit is mondhatnék neki. A hajamba túrtam.
- Öhm... Vagy én ittam túl sokat vagy az ölemben ülsz - tájékoztattam. - Szabad megtudnom, hogy mégis mit keresel ott? - majd közelebb hajoltam hozzá, és suttogva mondtam: - És mi bajod van? - remélem nem kellett célozgatnom arra, mire is gondoltam. Mindenesetre egy pillanattal azelőtt még nem úgy nézett ki, mint aki teljesen jól érzi magát. Mondjuk szerintem abban a percben én sem úgy nézhettem ki...
Én pedig nem nagyon tudtam, mit is tehetnék.
Vagy mondhatnék.
Csak ültem ott, és nem először kérdeztem azt magamtól, miért nem indultam el előbb.
El sem kellett volna...
- Ó, fogd már be! - csikorgattam halkan a fogaimat. Remélhetőleg senki nem hallotta meg. |
Név, becenév : Ornella Vespera
Nem: nő
Kor: 18 év
Törzs: Fael
Rang: Harcos
Megjelenés:Vékony és kecses, elegáns megjelenésű lány. Fekete haja és szemei erős kontrasztott alkotnak elefántcsont fehér bőrével. Fekete, bélelt ruhát visel, alig valamivel boka fölé érő csizmával. Hátán hatalmas kaszát hord amelyet kiválóan forgat.
A gyerek nem adott életjelet, én pedig azon kezdtem gondolkodni, egytől tízes skálán mennyire lehetek ijesztő egy penge éles kaszával a hátamon. Arra jutottam nagyon, szóval felálltam, leszedtem a hátamról, majd az eddig általam elfoglalt székre tettem. A kis srác felé léptem, akinek eközben új társasága akadt. Meglepve konstatáltam, a Gorillának is van szíve. Nofene. Ki nem néztem volna belőle. Figyeltem őket, s eközben nem vettem észre a felém csörtető személyt. Ha nem köt le annyira az a kettő, akkor biztosan félreállok, hisz a felém trappoló már két embert is majdnem feldöntött. Nem tudom mennyire volt szándékos, valamennyire azért biztos, az érkező oldalba könyökölt. Nos a mai nap folyamán immár másodjára bizonyosodott be, hogy a szellemek nem rajonganak értem. A nem is olyan rég megbolygatott sebemet találta el ugyanis.
Asszem egy pillanatra, talán kettőre, elveszthettem az eszméletem, de a zuhanás hamar magamhoz térített. Bár ne tette volna. Ugyanis kénytelen voltam rádöbbenni, hogy épp valakinek az ölében fekszem. Sőt azt is tudtam, pontosan kinek. Alex... Már úgy is mindegy alapon, na meg azért, mert újfent iszonyatosan kész voltam, feljebb másztam és a fejemet a mellkasának döntöttem, miközben az arcomat a nyaka felé fordítottam. Inkább higgyék azt, hogy egy szerelmespár vagyunk, minthogy rájöjjenek, éppen gyengélkedem. Azért a szememet a világért sem nyitottam volna ki. |
Egy Waeris futár:
Futár? Nem, inkább egyszerű katona. Talán kicsit több. Egy őr. Akinek a törzsfőt kellett volna kísérnie a fesztiválra. Mégis: egyedül érkezett meg. Egy másik ember loholva megelőzte, mikor ő nyugodtan ügetett lova hátán. Kérdőn nézett a nagydarab harcos, de gyorsított tempóján és ős is hamar megérkezett a helyszínre. A lényegről úgy tűnik lemaradt. De nem is nagyon izgatta. Kissé talán szétszórt volt, s ez érződött is a viselkedésén: tekintetével kétségbeesve kereste a hadvezérét, Kraethet. Hamarosan ki is szúrta a tömegben, és elindult felé, fellökve az elé állókat. Odaérve a kis társasághoz bicentett Alexnek és Tawelnek is, majd tisztelettudóan üdvözölte a törzsfőket is. Odalépve hadvezméréhez a kezébe nyomott egy levelet és közelebb hajolva odasúgta:
-A törzsfő küldi. Fontos. Mihelyst vége a fesztiválnak gyere.-nyelt egy nagyot, és visszaindult a lovához, milőtt bárki bármit kérdezhetett volna tőle. Felült hátasára és elindult vissza. Nem ivott, nem evett. Csak elvágtatott.
A levél tartalma:
Kraeth!
Csupán ezen az egy módon tudlak értesítni téged, hogy mi történt a távollétedben. Történt egy-két említésre méltó fejlemény.
Először is, sajnálom, hogy nem vihetem személyesen ÉN a levelet, de a törzsfőnk, egy bizalmasát, vagy legalábbis egy árulásra kevésbé hajlamos embert akart küldeni. Ugyanis most bizalmatlan. Hogy miért? Mert már nem a régi.
Szó szerint.
Kraeth... az általad, és minden ott lévő Waeris tag által ismert, pökhendi kapzsi és büszke törzsfőnk sorsáról még nem döntöttek. Ám úgy gondolom, hogy a halál lesz a leg kegyelmesebb számára. Mivel a fiú... bosszút is akar állni. A nagyapja. Tudod te kiről beszélek!
Tudd hát meg, Damnien Glimt, a fiatal harcos lett a waersi új törzsfője. Félek, én nem tudok rá nagy hatástgyakorolni. De talán te....
XY
(igazábólfogalmam sincs, hogy ki írhatná a levelet, de arra gondoltam, hogy valami nagy befolyású ember a törzsből ^^") |
Név, becenév : Nyryn Furtim
Nem: nő
Kor: 25 év
Törzs: Waeris
Rang: vadász
Megjelenés: Derékig érő, hullámos, szőke haj, kétoldalt parkettafonat. Szürke szemek, nőies kisugárzás, kellőmennyiségű izom. Bör melvért, alatta könnyű láncing, vadászcsízma és egy szőrme köppeny díszes csattal teszi ki viseletét. Haját gyakran köpenye alá tűri.
Ahogy tekintetem újra Lyricre sikott, láttam, hogy tenyrébe temeti az arcát. minden bizonnyal a fáradság az oka.A gondolataiba mélyedt, pont mint én.
Lyric felé nyújtott egy kendőt. Vérzik a szám. Ismét alsó ajkamba haraptam, és halvány mosollyal az arcomon elfogadtam a kendőt. Valami volt benne. Kicsomagoltam a zafírkövet belőle, és elkezdtem tanulmányozni, mialatt a kendő vérző ajkamhoz szorítottam.
Igazából csak arra lettem figyelmes, hogy az egész placcon sírí csend lett, csuán pár részeg disznó dúdorászott halkan. Azok akik pár pillanattal ezelőtt még vertékegymsát elhallgattak, és mindenkiegy irányba nézett. Azonnal felpattantam, és a nem létező kardomhoz nyúltam. Mikor a levegőt markolásztam tudatosult bennem, hogy jelenleg védtelen vagyok, mert nincs nálam kard. Ha nem is támadnak rám, a kardom nélkül úgy érzem elvesztem. De it van Lyric, és csinál nekem másikat, ugye?................ Ugye?
Végül feladtam és nkább a székre álltam fel, hogy átlássak a tömeg felett. Nem halottam valami jól, de a lényeget én is hallottam: átkozott. Az öregek meséiben sokszor halottam róluk, a legtöbben a gyerekeket riogatták velük.
Am a waerisben megismertem egy öreget. Aki valahogyan.... több információval tudott szolgálni nekem mint előtte bárki.Azt mondta, hogy attól, hogy valaki átkozott, ugyanolyan ember mint bárki más.
Azt állítják, átokkal vannak sújtva. De bármely átkot át lehet formálni áldássá. Személyfüggő. Biztosan vannak akik foggal-körömmel ellenkeznek. Vannak akik csak ekkor mutatják meg sötét oldalukat, és vannak, akiken meg sem látszódik.
Most először gondoltam bele: mi van ha az öregis egy volt közülük?
Leszálltam a székről és visszaültem. Térdemen megtámaszkodva hallgattam a halk duruzsolásból kiszűrődő hangokat.
Felemás szem. Sok titok.
Majd meghalottam a nevet is:Tawel. De nem úgy, mint a többi jelzőt.Ezt a nevet Lyric mondta. Azonal rákaptam a tekintetemet, és figyelmesen hallgattam. Egy személy akit szeretek. Tawel. Valamiért ez a kettő nem illik össze. Tawelt nem lehet "csak úgy" szeretni.
-Tawel...-kezdtem bele kissé bizonytalanul majd sóhajtottam egyet:-Azthiszem félreérted a helyzetet Lyric. persze szeretem őt, csak nem úgy. hanem máshogy. Szerintem nem éltem volna túl egy hetet sem a waerisben apám halála után ha ő nincsen nekem. Ő olyan nekem... mint egy... egy testvér. Mint egy báty.-magyaráztam.
Majd a kérdésére is választ adtam:
-Nem vetnék meg soha senkit azért, mert más. Csak arra tudok gondolni, hogy azok is emberek akik áátkozottak, és az is lehet.... hogy... hogy ez csupán valaki fantáziájának szüleménye. Hogy gyilkolhasson. Az emberek pedig! Ők ostobák. Hittek ennek a valakinek,valamikor régen. Aki pedig átlát a szitán... az nem tehet semmit.-mondtam magam elé bámulva, majd odanyújtottam neki a zafírkövet:-A kendőben volt.-mosolyogtam rá. Legalább van egy okomaz őszinte mosolygásra: újra ittvan mellettem gyermekkori barátom. |
Név, becenév :Ancric
Nem: férfi
Kor: 17 év
Törzs: Waeris
Rang: Feláldozható
Megjelenés: Megnyerő kinézet, átlagos, talán kicsit vékony alkat és úrias viselkedés jellemzi. Öltözéke rangjához illeszkedő; egy koszos rabruha. Szeme kék ragyogású, álla kissé előreugró, ajka kifejező, orra egyenes. Mogyoróbarna haját látatlanban, hevenyészetten fonja.
Habár illően megköszönte, úgy éreztem, Sofiánál nem aratott osztatlan sikert a megjegyzésem a külsejére vonatkozón. Nem látszott rajta nyílt ellenszenv, vagy komolyabb kételkedés, de nem tartottam kizártnak azt sem, hogy azt hiszi, tréfálok vele. Vagy gúnyolódom. Nem hibáztattam. Közel sem volt korombeli, és ezalatt nem azt értem, hogy idős lett volna. Én voltam szemtelenül fiatal egy ilyen bókhoz.
Amint észleletem, hogy Sofia tekintete felém fordul, történetesen a csuklómra, azonnal megigazítottam a ruhám ujját, remélve, hogy nem sokat látott a kevéssé sem mutatós sebekből. Megvolt az a sanda gyanúm, hogy hiába. Mindenesetre a legfontosabb gyengémet nem fedtem még fel előtte, és valamiért nem is volt szándékomban. Tartottam tőle kissé. Nem tudtam, mi jelent rám nézve nagyobb veszélyt: feláldozhatónak lenni a Waerisben, megjelenni a Fael törzsben és ezzel burkoltan és akaratlanul fenyegetni a törzsfő hatalmát, vagy az átkozottüldözések. Ha pedig Keshvud most megtalál, nem kizárt, hogy lemond rólam, és odavet egy másik hajcsárnak, aki közel sem lesz ilyen kegyes.
Valamiért mégis a harmadik aggasztott leginkább: rólam már egy törzs úgy véli, átkozott vagyok. Igaz, hogy a Waeris – és köztudottan nekik van sámánjuk – nem sokat ad a Fael véleményére, de nem hiszem, hogy egy átkozott dolgában bárkit megkérdőjeleznének. Én pedig természetesen eleve hátrányból indulok, ha véletlenül tisztességes mérlegelésre kerülne sor, hiszen legyen valaki tanúja egy rohamomnak, és nem lesz több kérdésük. Aztán, ha mindez beigazolódik, gondolom, egyszerűen kivisznek egy nyilvános térre, és… igen, onnantól kezdve kétségtelenül nem zavarnak majd a rohamaim.
A legkülönösebb az volt, hogy az a kétségbeesett kapaszkodás, amelyet eddig Niva iránt tanúsítottam, most Kraeth felé irányult. Hiszen a Fael lány már nem tehet semmit, ha egy őrjöngő tömeg dörömböl az ajtón, hogy adja ki az átkozottat. Viszont ha a hadvezért tudnám magam mögött, talán lenne is némi esélyem.
Erről persze nem én döntöttem. Kraeth kimondta, amire nem gondoltam ugyan nyíltan, de érzékeltem, hogy ez mégsem lesz olyan nevetségesen egyszerű, hogy beszélek pár Faellel, majd hazasétálok. Ha távoznék, vagy csak elkeseredett próbálkozást tennénk erre, az valóban nyílt hadüzenetnek számítana, az pedig senkinek sem használna most. Hideg, élelemhiány, átkozottak, és egy háború? Nem vállalhatjuk, és még kevésbé provokálhatjuk ki. Mármint… nem azért, hogy hazajussak. Nem az én jóllétemért. Vannak olyan okok, amik talán megérnek egy háborút, de az nem én vagyok.
Nivához, és Sofiához fordultam. Sóhajtottam, egy pillanatra összeszorítottam a fogaimat, és az állkapcsom megfeszült. Elszoruló torokkal nyögtem ki: - Nem lehet. Sajnálom. Ha ez így van, inkább maradok.
Mindenem tiltakozott. Mióta is tervezem? Mikortól, ha nem az első perctől szövögetem az álmot, hogy egyszer hazatérhetek? Nyeltem egyet. Igazából otthon is akadna, aki képes lenne az életemre törni. Tűzzel vagy vassal, egyre megy. Talán megéri, ha egyszer engem is megénekelnek majd.
Felnéztem Kraethre. Mindent a kezébe tettem.
Igyekeztem mélyeket lélegezni. – Üdvözöljétek helyettem a tanáraimat. – azzal hátat fordítottam a két nőnek. Jobb így. Mielőtt meggondolnám magam. Mielőtt eluralkodnának rajtam a saját vágyaim.
Elmosolyodtam. Megkeményedtem.
Nem tesz hőssé, ha a Fael hercege leszek. Nem örülök majd a hajbókolásuknak. Nem emlékeznek majd rám, ha most trónra kerülök. Nem leszek több, ha most letaszítom a helyéről Sofiát, vagy mögé állok. Nincs jövőm nemesként. Mindent megvehetsz pénzen manapság, de a feledést nem űzheted el.
Nem kapok semmit, ha a boldogságomat hajkurászom. Ha most bátor leszek, megteszem az első lépést.Soha, senki nem mondta, hogy hőssé válni könnyű. |
Név, becenév : Kraeth
Nem: férfi
Kor: 32 év
Törzs: Waeris
Rang: Hadvezér
Megjelenés: Izmos, erős alkat, magassága felülről üti az átlagot. Kisugárzása tiszteletet csikar ki. Éjfekete szőrzete egy rövid borosta és egy a kornak megfelelően vállig érő lobonc formájában látható. Misztikus kék szemei miatt gyakran átkozottnak tartották.
A nő észlelte a rajta megállapodó tekinteteket, így kecsesen megindult felénk. Bő, hosszú ruhája libegett, úgy omlott alája, léptei úriasak és megfontoltak voltak. Nézésének volt egyfajta arrogáns eszenciája volt, feljebbvalóságát tudatosan mutatta. Eltörölt mindent és mindenkit, aki alább való volt nála. Tudtam, milyenek az ilyen törzsfők, és ha Waeris lett volna, már minden követ megmozgattam volna, hogy ne állhasson ott, ahol most van.
Mindezektől eltekintve tulajdonképpen nőies bájai felülmúlták ellenérzéseimet, férfi énem felülkerekedett rajtam. Sokan közülünk kutyaként loholnak az ilyen nők után.
Rangom pontos megnevezésével egyáltalán nem lepett meg, sokan már tudták, ki áll a Waeris hadvezéri posztján, voltak, akik azt is tudták, sok törzsfő ellen voltak már törekvéseim.
Felém nyújtott keze azonban sokkal inkább lekötött. Kezet fogtam vele.
Megszorítottam kezét, ám éppen csak annyira, hogy érezze erőmet, tudja, – habár a ranglétrán magasabb szinten áll – nem egy közönséges alattvalójával beszél. A nő bemutatkozott. Sofia… Szoknom kellett még ezt a nevet.
A nő pillanatok alatt társaságunk legérdekesebb tagja felé irányította tekintetét. Anricot nézte, aki továbbra is tartozott nekem még válaszokkal. Az ötletet azonban – hogy egy Fael törzsfő szabadítsa fel a Waeris feláldozhatót – a legcsekélyebb mértékben sem díjaztam. A nyílt hadüzeneteket ugyanis senki sem szívlelte, márpedig egy feláldozható ellopása ezzel volt egyenlő. A törzsfő felé fordultam.
- El kell, hogy keserítselek titeket, a Fael nem vihet el csak úgy egy feláldozhatót – ujjaimmal karomon doboltam. – Ez felér egy nyílt hadüzenettel…
Anric felé fordultam.
- Bizonyára kecsegtető a törzsedbeli élet nemesként, ám feláldozhatóból törzsfőnek lenni… abszurd. Egyelőre semmiképp sem távozhatsz a Waerisből, ám a közeljövőben sikerülhet. Addig pedig a legjobb tudásom szerint kíméllek meg a feláldozhatókat érő kellemetlenségektől, de egy nyílt háborút nem engedhetek meg magamnak. – egyfajta sajnálatot éreztem Anric iránt. Sajnáltam, ami vele történt, és szántam, mert átkozottnak hiszik. Pontosan úgy, ahogy a családomat is hitték.
Tekintetem a törzsfő állatkájára terelődött, azelőtt nem tűnt fel, hogy a közelben van. Tekintetemet az övéjbe fúrtam, csillogó szemeiben azonban valamiféle emberfeletti intelligenciát véltem felfedezni. Úgy éreztem belelát a lelkembe. |
Név, becenév : Jhail Horumia
Nem: Férfi
Kor: 24 év
Törzs: Fael
Rang: Őr
Megjelenés: Hosszú haja gyakran elfedi szemeit, melyeket mindig összehúz. Rendkívül magas, eléri a 189 cm-et is. Alkata izmos, rendkívül erős, ám testét páncéllal fedi.
A homlokán egy vágás húzodik
Egy maszkos rondaság közeledett. Neki ment valakinek, pontosabban annak, aki leöntött sörrel. Itt gondoltam, hogy ez egy jó ember, de utána engem meglökött és az asztalra zuhantam. Megfogtam a kardom, de visszaraktam, mivel elég erős valakinek látszik, és nem habozna, leszúrna. Ezért inkább csak figyeltem. Mindeközben ő egy bicskával szúrkodta az asztalt az ujjai között. Mekkora parszt. Kérlek, vágdle az ujjad. De sajnos nem vágta le. Míg figyeltem őt, felállt és egy korsó sörrel egy másik asztalhoz ment. Ott a sört a földhöz vágta és ráordított a lovasra bicskájával a kezében. Ezt érdemes lesz megnézni, mi történik majd, mit mondhat. Próbáltam közelebb menni, természetesen ott volt Sofia, a törzsfő, és a kardot megfogtam, hogy megtudjam állítani a hirtelen haragát a maszkosnak és megmenteni a Fael tagot. |
Név, becenév : Krexin Socun
Nem: férfi
Kor: 21 év
Törzs: Waeris
Rang: Sámán
Megjelenés: Vastag páncéllal van fedve, csuklyát illetve egy nagyon szép maszkot vesz fel mindig. Kard lóg az oldalán, mely aranyból van, amit természetesen lopott. Hátul egy kis bicska szerű kés van, melyet azért lopott, hogy használni tudja és halkan elintézni másokat.
Hülye tél mondom magamban, mivel rühellem ezt a nagy havat. Hosszú utamon, egy dombhoz értem, és láttam egy nagy sátrat emberekkel. De jó, emberek gondoltam, mert nem szeretek nagy társaságban lenni. Elindultam feléjük. Elértem a sátor elejét és egy srác állt ott. Neki mentem szándékosan. Figyeld hova lépsz szóltam oda neki és mentem tovább. Egy másik valakit láttam. Hosszú haj, vastag páncél. Gondoltam, nem hagyhatom ki ezt az alkalmat sem, fellőktem és ráesett az asztalra. Az emberek miért ennyire figyelmetlenek itt? tettem fel a kérdést egy nagy vigyorral. Egy üres asztalt találtam, mire egyből leültem és a bicskámat leszedtem az oldalamon lévől övről. A bal tenyeremet ráhelyeztem az asztalra és elkezdtem az ujjaim között szúrkálni. Ez volt a kedvenc időtöltésem, mivel nagyon unalmasnak látszott ez a hely. Így egy kis idő múlva, felpattantam és egy korsó sört fogtam meg és elindultam egy másik asztalhoz. Éppen egy ló és egy pár ember volt ott. Leültem melléjük és elkezdtem inni a sörömet és kicsit hallgatóztam. A pasas lihegett amire nagyon felnevettem. Na mivan, szívinfarktust kaptál? Ezután megszólalt és valami átkozottról beszélt. Itt már felkaptam a fülem. A korsót a földhöz csaptam. A lovas szuszogihoz mentem. Beszélj kiáltottam rá és a kés a kezemben maradt. |
Név: Sofia Shiin (Sof)
Nem: nő
Kor: 26 év
Törzs: Fael
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Erős, parancsoló kisugárzás jellemzi. Hosszú és bő fekete ruhát visel. Finom vonású arca értelmet sugároz. Szemei ezüstösen kékek, olyanok, akár egy drágakő. Haja hosszú, sötétbarna, enyhén ezüstös fényű. Bal oldalán feltekerve hosszú ostora lóg, amelyen apró hegyes tüskék sorakoznak.
Ennyi erővel lehetett volna akár kettő is. Gúnyolódtam magamban. A kérdésnél felmerült bennem, hogy kihívhatnám, mert megsértett, ám ezt most inkább átugrottam. Védekezzünk inkább csak szóban. Amikor kimondta megégetni szót, hihetetlen dühöt és gyilkolási vágyat éreztem Ach felől. Ezt méginkább kiélezte a síkságon orkán erővel végigszaladó szél, amely szinte belemart az ember bőrébe. Páran a közelemben megborzongtak. Nem néztem hátra, csupán az elmém egy szegletéből kerestem Achnológiát. Legnagyobb megkönyebbülésemre egy olyan asztal alatt feküdt éppen, ahol a hírnök nem láthatta.
- Azért érdekel, mert legalább nagyjából tudni szeretném mire számítsak. Amikor utoljára felmerült ez a kérdés az emberek egymás vagyonát próbálták így elszedni. Rengeteg nem átozott is meghalt. Megölték őket. - Ezúttal én fúrtam a pillantásomat az övébe, határozottságommal igyekezvén satuba fogni. - El akarom kerülni a felesleges vérontást. - Ez teljesen igaz is volt. Csupán azt hallgattam el, az átkozottakat is meg akarom védeni. |
Név: Sofia Shiin (Sof)
Nem: nő
Kor: 26 év
Törzs: Fael
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Erős, parancsoló kisugárzás jellemzi. Hosszú és bő fekete ruhát visel. Finom vonású arca értelmet sugároz. Szemei ezüstösen kékek, olyanok, akár egy drágakő. Haja hosszú, sötétbarna, enyhén ezüstös fényű. Bal oldalán feltekerve hosszú ostora lóg, amelyen apró hegyes tüskék sorakoznak.
Nagyon nem bírod. Küldtem felé egy röpke gondolatot. Én nem tudom, te milyen álomvilágban élsz, de ne hidd, hogy nem fog hátbatámadni és megkísérelni megszerezni a hatalmadat, ha lehetőséget adsz rá neki. Válaszolta. Szinte mellbe vágott a szavaival. Sok kellemetlen igazság volt bennük. Akkor mit javasolsz? Kérdeztem vonakodva. Fejezd be amit elkezdtél. Látszódj jó vezérnek és próbálj jó benyomást tenni a környezetedre. Kicsit még alkudozz a fiú sorsáról. Ha hagyják, hogy visszavidd… az a kellemetlenebb eset. Ennek ellenére az sem teljesen rossz. A fiú sok olyat taníthat neked, elsősorban a törzsről, amit én nem tudhatok. Ha nem engedik vissza, akkor veszítünk némi tudást, ám a helyed sziklaszilárd marad. A kieső ismeretek nagy részét máshonnan is meg tudod szerezni. Vázolta fel nekem a helyzetet. Csak némán bólintottam egyet magamban, jelezve, hogy megértettem.
Először azt hittem a követ ingnorálja a kérdésem, de végén csak válaszolt. És mit tesz, ha nem engedem? Morogtam magamban. Mond már meg neki! Kontrázott Achnológia. Ellenben én inkább hallgattam. Nem szítom feleslegesen az indulatokat ezzel. Márcsak azért sem, mert innen még sokan mások sem ismerik ők, majd ők megteszik helyettem, gondolom.
További szavaiba, amelyeket nekem címzett örömmel kötöttem volna bele hangosan is. Felemás szemszín… nincs. Sok titok… hát az sincs. Nem vagyok titokzatos típus. Max enyhe, olykor erősebb hangulatingadozás, de azt nem említette. Naaagyon változatos kérdések lehettek. Szellemekre esküdés… Achnológia, megesküszöm a nevedre, és szellemségedre, hogy nem vagyok átkozott. Ugye nem haragszol? Kérdeztem már-már vigyorogva. Ugyan, dehogy. Tőlem akár a csillagokat is lehazudhatod az égről. Válaszolta. Egyértelmű?! Azt hittem nyíltan kiröhögöm. Ennyi erővel lehetett volna akár kettő is.
|
Név: Sofia Shiin (Sof)
Nem: nő
Kor: 26 év
Törzs: Fael
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Erős, parancsoló kisugárzás jellemzi. Hosszú és bő fekete ruhát visel. Finom vonású arca értelmet sugároz. Szemei ezüstösen kékek, olyanok, akár egy drágakő. Haja hosszú, sötétbarna, enyhén ezüstös fényű. Bal oldalán feltekerve hosszú ostora lóg, amelyen apró hegyes tüskék sorakoznak.
Anricnak kezdett leesni, hogy az anyját nem látja többé, szóval rám van utalva. Vagy legalábbis én így gondoltam. Achnológiának persze tök más elképzelése volt a dologról, ám ezt most nem vitattam meg vele.
Anric egy csöppet rámenős stílusban üdvözölt, inkább mint egy barátot, semmint egy törzsfőt, ám úgy döntöttem ezt most elnézem neki, tekintve, hogy szegény gyereknek alapból is volt épp elég baja. Ne tedd ezt velem! Mindjárt elhányom magam. Ne sajnáld már! Hörgött a fejemben Ach.
- Én is örülök. - Bár még magam sem tudtam tényleg örülök-e neki.
Nos van abban valami bájos abszurditás, amikor egy félig még maga is gyermek ifjú azt mondja rád, csinos vagy. Ilyenkor az ember mélyen elgondolkozik, mi késztethette erre az említettet. Én is pont ezt tettem. Elmélyedve fikszíroztam Anric arcát, reménykedvén abban, rájövök hogyan is értette egészen pontosan. A “problémámat” ráadásul még az súlyosbította, hogy a ruhám alatt egyáltalán nem lehetett látni az alakomat. Szóval kénytelen voltam spekulálni az esettel kapcsolatban. Amennyiben a kedvemben akart járni, ami igazán rendes tőle, bár jelen esetben inkább elvárható, akkor oké. Na meg, ha csupán udvariassági formulának szánta. Zavart nevetése azonban nem ezt sejtette. Viszont ha komolyan gondolta, akkor.... hmm. Nos ezen esetben felmerül pár kérdés.
- Köszönöm. - Nyilván bunkóság lett volna figyelmen kívül hagynom a bókját, de mivel nem tudtam mit felelhetnék erre, csupán ennyit sikerült kinyögnöm.
Őszintén meglepett, hogy a Waeris egy tagja, ráadásul a hadvezére, hajlandó lenne segíteni a Fael egykori törzsfőjének fián. Kíváncsian fürkésztem az arcát.
Anric feltűrte a ruhája ujját, engem pedig elfogott a bűntudat. Nem is tudom pontosan miért, hisz nem én küldtem oda, ahol kikötött. Inkább választanám a gyors és fájdalom mentes halált a fiam számára, minthogy a Waerisbe küldjem átkozottnak... gondoltam. Azért vicces, hogy azt gondolják átkozott. Vicsorgott, avagy vigyorgott kárörvendően Ach. Nagyon nem bírod. Küldtem felé egy röpke gondolatot.
Nagyon nem bírod. Küldtem felé egy röpke gondolatot.
|
A követ egy ideig még levegőért kapkodott, nem szólt, és nem nézett fel. Semmi jelét nem mutatta annak, hogy hallotta volna a Fael törzsfő kérdését.
Aztán nehézkesen megszólalt.
- Erre a kérdésre engedelmeddel nem felelnék. Nem kell hinned nekem, ha nem akarsz. – szembefordult beszélgetőpartnerével, szemét a szemébe fúrta, s úgy mondta. – De jelek voltak: felemás szemszín; sok titok, néha úgy tűnt, előre ismerte a kérdéseinket, mikor felelt. Amikor a sámán felszólította, hogy esküdjön a szellemekre, és úgy mondja, hogy nem átkozott, elfordult. Egyértelmű volt, így a sámán megégette. Láttunk felette egy árnyékot elsuhanni: ahogyan a szellem elhagyja a halandó testet…
Egy pillanatra megállt a beszédben, majd még egy mondatot kinyögött. – Nem tudom, mit érdekel téged… hacsak nem tartozol magad is közéjük?
Félig kérdezte, félig értetlenkedve ejtette ezt. Azután meglazította a hevedert lovának nyergén, talán azért, hogy könnyítsen a hajszolt állaton, talán csak nem foglalkoztatta tovább a csevej. Azután hallotta csak meg a különös hajszínű Waeris hangját. Tagjai feszesek lettek, erőteljesen kifújta a levegőt.
- Neked is csak azt tudom mondani, amit a nőnek: ha nem vagy te is átkozott, megtartod magadnak a véleményedet, nem próbálod nekem bebeszélni, hogy csak képzelgek. És ugyanezt felelem majd a következő tíznek, száznak, ezernek is. A kérdéseiteket a sámánoknak tegyétek fel. – Megragadta lova kantárját, és ingerülten elfordult. – Viszlát. |
Név, becenév: Tawel Llofrudd
Nem: férfi
Kor: 31 év
Törzs: Waeris
Rang: Harcos
Megjelenés: Jóval erősebb és magasabb az átlagnál. Szénfekete haja válláig ér. Jobb szeme kék, a bal sárgás zöld. Sötét, átlagos ruhákat hord, mindig van nála fegyver.Fekete lován vonul, lépteit egy termetes fekete farkas követi, Wamwano névre hallgat. Ördögi mosoly jellemzi.
Kérdőn felvontam a szemöldökömet mikor azt mondta az idegen, hoy több ilyen ne legyen.
-Ahogy óhajtja-emelketem fel védekezően a kezeim:-Legközelebb hagylak megdögleni. Még megis szúrkállak, ha szépen nézel rám-mondtam halálkomolyan.
Fél szemmel Wamwanoékat figyeltem.Arthannak is feltűnt ahogy láttam hogy a fael törzsfő állatkáját nem szándékoztam, megkínálni a hússalami nálam volt.
Tényleg! Van nálam hús! Hehe..
Elő is szedtem egyet és odadobtam Wamwanonak, aki kinyújtotta a nyakát és elkapta. Megrágcsálta, és egy sóhajszerűség kíséretében már egész testével a hiúz felé fordult, nem csak a fejével, mint eddig.
Ekkor a fael törzsfő megszólalt.
-Öleb?!-kérdeztem nyugodt, és mély hangon. Olyan "tényleg ennyire hülyének látszom?" fejjel.Nah de kérem! Szemem sarkából végigmértem Wamwanot. Ha ő egy öleb... akkor én egy
Az egyetlen aki itt a kemény gyereket játsza, az ő.-mondtam magamban. Meg úgy átlagosan mindenki, főleg azokkal szemben akik kisebb rangúak.Mikor fog vajon ejönni egy olyan világ, amikor minimum az egyik törzsfő emberként tekint a többiekre? Mondjuk pont én kérdezem, aki az állatokat többre tartja az emberekenél.
Ekkor egy valami hírvivőnek elkeresztelt őrült vágtaott be, egyenesen a mi társaságunkhoz. Minden szem rá szegeződött. De nem úgy mint mikor Kraeth jelent meg.
Wamwano is felkapta a fejét, Nalfein pedig abbahagyta az ugrándozást:mindketten értelmes fejjel figyeltek.
Kétségbeesett arcok, és síri csönd.
Miközben próbáltam gyorsan feldolgozni amit a fiú mond, körbenéztem. Az arcok. Mind rémültek. Gyorsan megszületett a véleményem, bár úgy láttamnem csak nekem. Az emberek többségét lesokkolta a hír, volt aki teljesen bepánikolt, Alex csk odalépett a fiúhoz, és mondta a magáét. Wamwanora néztem.
Egyszerűen láttam a tekintetéből, hogy értett mindent. Minden egyes szót.
Csupán ekkor tűnt fel, hogy a társaságunkba tévedt egy kisfiú is. Vagyis, a kisfiú tűnt fel később. Először az állata. A fehér róka ölében pihent. Wamwano is végigmérte. Bár ő biztos inkább a vér szagára lett figyelmes, amit, ahogy a gyermek közeledett én is megéreztem. Voltak olyan szép idők, mikor minden nap éreztem ezt a gyönge illatot. Nagy ritkán a sajátomat...de legtöbbször másét. Ornella megszólította. Odasétáltam, és olyan furcsaságot tettem.
A mai nap simán elkönyvelhető egy "mutassuk meg, hogy Tawelnek is van szíve" napnak.
Pff! Te jó ég! De rosszul hangzik!
A kisfiú előtt megálltam és végigmértem. Ha Ornellától betojt, hát még tőlem...!
Egyik térdemet a lejárt hóba süppesztettem, kázben karomat a másikon pihentettem
-Eltévedtél?-tettem fel a kérdésem, miközben nedves hajtincseim eltakarták egyik szememet. Tekintetemet azvöébe fúrtam egy pillanatra, majd a rókájára néztem. Félénk állatnak tűnt.
Wamwano látva, hogy letérdeltem komótos léptekkel sétált mellém, majd leült. Nem bántott senkit. Szaglászott. Egyik kezemet belevezettem a dús, fekete bundájába:
-Ő itt Wamwano. A te állatodnak is van neve?-érdeklődtem. Nem ,nem mosolyogtam. Nem akarom a frászt hozni rá, kérlek! |
Név, becenév : Arthan Lane
Nem: nő
Kor: 28 év
Törzs: Aarus
Rang: Törzsfő
Megjelenés:Barna hullámos haja derekáig ér, kibontva hordja. Egészen világoskék szemek. Testalkata nőies, kellő mennyiségű izommal. Általában bélelt, fekete toppot visel rajta hosszított kabáttal, valamint szoknyát és combközépig érő csizmát. Kabátja felső részén díszítések találhatóak és apró csattok.
Mikötben Nalf és Wamwano "játékát" néztem, - ami úgy festett, hogy hiúzom ugrált míg a másik tűrte- Tawel a fael párducát figyelte. Meglepetésemre nem ment odahozzá. Nocsak olyan is van, hogy Tawel nem szeret bele első látásra egy állatba? Ezek szerint... Nekem is feltűnt, hogy nem egy megszokott állat, de mit tegyek? Szóljak a gazdájának, hogy küldje el?
Majd Tawel felállt és láthatólag megdöbbent méretemen. Bár lehet, hogy inkább csak azért, mert nem vette észre, hogy itt vagyok. Őszintén remélem, hogy ez, mert ha közli, hogy kicsit vagyok akkor felkötöm magam. Közben a nyakon öntött férfi láthatólag felébredt kábulatábl és felismerte a törzsfőjét. Meg Tawelre is rászólt, hogy többet ne öntse nyakon, majd elsétált.
Majd rangban azonos női beszélgető partnerem bemutatkozott.
- Nos, ez esetben örülök Sofia.- mosolyodtam el én is.- És örülök annak is, hogy nem rossz az emlékezetem.- ezt már inkább magamnak mondtam.
Aztán egy fiú rohant el mellettem egy rókát kergetve. Visszafele már kapucnival a fején jött karjaiban az állattal. Ismerős volt valahonnan. Talán a törzsemből származhatott.
Aztán egy lovas száguldott be a gyülekezet közepébe. Szavai villámcsapásként értek. Egy átkozottat? De azt már legalább százéve nem találtak. Viszont a többiekkel ellentétben én nem szándékotam az ismeretlen közelébe menni és kérdéseket feltenni. Nagyrészt azért, mert már előttem feltették őket. |
Név, becenév :Ancric
Nem: férfi
Kor: 17 év
Törzs: Waeris
Rang: Feláldozható
Megjelenés: Megnyerő kinézet, átlagos, talán kicsit vékony alkat és úrias viselkedés jellemzi. Öltözéke rangjához illeszkedő; egy koszos rabruha. Szeme kék ragyogású, álla kissé előreugró, ajka kifejező, orra egyenes. Mogyoróbarna haját látatlanban, hevenyészetten fonja.
Mi van, ha olyan vagyok? Ha mindez igaz, ha az anyámnak tényleg meg kellett volna ölnie engem? Tudhatom-e, hogy nem vagyok az? Lehet-e egyszerű betegség, amikor rohamaim vannak? Miért vágyom a tavaszokat, amelyeket én mégúgy sem láthattam, mint az elődjeim? Mi a bizonyosság, hogy halandó ember vagyok?
Valamiért ezt tudtam először megérteni, átgondolni magamban, nem azt a mondatot, amelyet korábban kellett hallanom. Nem azt, amit a Vespera-lány mondott. Aztán hirtelen megértettem. A szavai alakja mögé jelentés kúszott: az anyám halott.
De ha én nem élek… legalábbis úgy tudják, anyám pedig nemrég…, akkor ki uralkodik a Fael felett? Tekintetem valamiért Sofiára villant. Nem volt még bennem megfogalmazódott gondolat, csak egy elsuhanó érzés, egy szél, ami átcsapott rajtam: igen, én most a törzsem uralkodónőjét nézem.
Az élet egy kalap szar, állapítottam meg annak az embernek az egyszerű trágárságával, aki nem talál elég erős civilizált kifejezést, vagy csak belefáradt már az eufemizmusba. De nekünk jó képet kell hozzá vágni.
Valami olyat kerestem az életemben, aminek örülni tudok, amire egy pillanatra emlékezhetek, hogy képes legyek őszintén mosolyogni, és ne maradjanak üresek és örömtelenek a szavaim. Egyike volt azoknak a trükköknek, amelyeket az egyik tanáromnak köszönhettem. Rá gondoltam, ahogyan mesél nekem, ahelyett, hogy szónoklattanra tanítana, egy beszéd felépítésére. Beszélt hozzám, én pedig eltanultam tőle. Kifelé nézett az ablakon, ki a havas lombokra, engem pedig elfogott az érzés, hogy ilyenkor elképzeli, ahogy végre elolvad a hó.
- Sofia! – kiáltottam oda, ahogyan egy szeretett ismerőshöz szólunk. Kedves lehetett volna nekem, ha nem így kell viszont látnom: a halott anyám helyén. Riasztó volt. Idegen. – Örülök, hogy újra látlak. – Éreztem, hogy már nem szerepet játszom. Akaratlanul elmosolyodtam. Egy fael arcot látni ennyi távollét után… - Remélem, nem veszed tolakodásnak, ha megjegyzem: jól áll neked ez a rang, és... A szellemekre már, csinos vagy. – Kurtán, zavartan felnevettem.
Nem akartam semmi méltatlant gondolni, mégis nehéz volt elvonatkoztatni attól, hogy megy ez: a törzsfő meghal, azonnal újat kell választani. Ki sem hűlt a tetem, már avatás tartanak. Anyámat temették, őt ünnepelték. Elvágtam a gondolataim fonalát, és Kraethhez fordultam.
- Sajnálom. De a Waerisek segítőkészsége néha korlátokba ütközik. – Feltűrtem egy pillanatra a ruhám ujját, csak, hogy lássam, milyen állapban van a csuklóm. Nem ért meglepetés: a félig lenyúzott bőr látványa már egy éve megszokottá vált számomra. Nem mondhattam kifejezetten esztétikusnak, és egy pillanatra felmerült bennem, micsoda szerencse, hogy nem én leszek a törzsfő. Egy nagyobb lakomán rosszul vehette volna ki magát, ha az uralkodón ott van az egykori rabszolgaság bélyege. Aztán mindezt elhessegettem. Nem! Nekem kell ott lennem. Sofia majdhogynem tökéletes, de nem foglakozott öt évig a Fael történelmével, politikájával, szervezetével, társadalmi hátterével, kultúrájával, problémáival. Engem erre készítettek fel. Nekem kell végigcsinálnom. A törzsemért. Anyámért. - Főleg, ha befolyás van a dologban. Erre nem hivatkoznék a helyedben. De amit muszáj, elmondhatok. Csak kérdezned kell. |
Név, becenév : Aclumorn Lyric Dahesgar, de általában csak Lyric vagy Esgar
Nem: Férfi
Kor: 25
Törzs: Aaarus
Rang: Kovács
Megjelenés: Átlagos termetű, alkatú, arcú egyszerű ember. Hosszú hullámos haj. Számtalan égési sérülés jellemzi. Karja erős, izmos. Változékony viselet, legyakrabban sötét színek.
Valami összetört bennem. Tudtam. Talán ez az a pillanat, amikor elveszítem a józan eszemet. Talán holnap azzal a vággyal ébredek fel, hogy kedvem lesz levágni a saját mutatóujjamat. Vagy felgyújtani egy macskát.
Akkor viszont nem éreztem erre késztetést. Csak azt, hogy már semminek nem tudok örülni. Ma jött el az a nap, amitől féltem. Soha többé nem mehetek úgy emberek közé, hogy ne lessem a sámánok jelenlétét. Talán ugyan az lesz, mint korábban, amikor híre ment, hogy a Fael törzsfő fia átkozott volt, de megölték. Talán megint napokig a saját halálomat fogom megálmodni. Lehet, hogy félni kezdek mindentől, ami azelőtt kedves volt nekem. Sosem tudhatom, mikor lesz sok, mikor fog el a rettegés a barátaim iránt, a tűz iránt, bármi iránt.
Nem akartam, hogy Nyryn lássa. Remek, már most félek. Már most gyenge vagyok. A kezembe temettem az arcomat, mintha csak fáradt volnék. Kimagyarázom. Csak ne kelljen a szemébe néznem, akkor úgyis tudná.
Éreztem, hogy nem csak engem rázott meg, hanem a Dög… legyünk őszinték, a Szellemem is riadt, kétségbeesett volt, és ennek az lehetett a legfőbb jele, hogy nem szólalt meg.
Miattad van, igen! Mit csinálsz, ha megölnek engem? A halált hogy fogod viselni, mert ha nem csal az emlékezetem, az életünket a születésemkor összekötötted? ordították a gondolataim.
Nem vártam választ. Felemeltem a fejemet. Mély levegőt vettem.
Nyrynre pillantottam, majd tekintetem megállapodott rajta. Mit csinálnék, ha ő is olyan lenne? Mit, ha én nem? Megvédeném-e őt? Átsuhant rajtam valami. Lenne olyan körülmény a világon, hogy cserbenhagyjam? Majdnem megráztam a fejemet, olyan képtelennek érződött maga a felvetés is. Ő kiállna mellettem, ha tudná, mi vagyok? Megőrizné a titkomat, vagy a világunkat helyezné előtérbe?
- Vérzik a szád. – szólaltam meg, félig tudatosítva csak magamban a cselekedeteimet. Gondolataim másutt jártak, és engedték, hogy ösztönből cselekedjem. A zsebembe nyúltam, és elővettem egy kendőt, amelybe a Nibrasnál talált zafírt csomagoltam. Nyryn felé nyújtottam.
Azután szórakozottan beszélni kezdtem. Még mindig alig voltam tudatomnál.
- Bocsáss meg, hogy ilyen mély dolgot kérdezek, és ha nem akarsz, nem kell felelned. De ha ma kiderülne, hogy valaki, akit szeretsz… Tawel, mondjuk… hogy ő egy közülük, mit tennél? Mit kellene nekem tennem? Hogyan kellene kezelni ezt az egészet?
Ahogy beszéltem, leesett: senki nincs biztonságban. Ha más színű a szemed, ha gyorsabban mozogsz, ha máshogy beszélsz, ha magasabb vagy alacsonyabb vagy sötétebb bőrű vagy, ha valaki haragszik rád, megvádolnak, és megégetnek.
Én, a nevemmel, a hallgatagságommal, a műhelyben töltött éjszakáimmal… Ha nem lennék Átkozott, akkor is rettegnem kellene.
Csakhogy én mégis Átkozott vagyok. |
[135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
